Hol az a száz magyar cég?

Elvileg nincs jelentősége annak, hogy egy vállalatnak milyen nemzetiségű a tulajdonosa és hol hozzák a döntéseket. A gyakorlatban azonban mégis van. Ahol a központ található, az az ország kiemelt szerepet kap a cég életében, s egyfajta azonosulás is kialakul a környezettel, országgal. Nem véletlenül tartják magyarnak – a külföldi részvénytulajdonosok ellenére is – a Molt, vagy a Richtert, az OTP-t. Mindhárom cég meghatározó a magyar gazdaságban. Ha a kedvezőtlenül alakuló belső viszonyok kapcsán időnként fel is merült, hogy előnyösebb lenne más országba tenni a székhelyet, de aztán mindig döntött a szív, s talán még üzleti szempontok is szóltak a maradás mellett. Ezek a vállalatok ugyanis itt jöttek létre, itt lettek nagyok, itt váltak nemzetközi céggé. Tehát pusztán első üzleti felindulásból még nem teszik át székhelyüket külföldre.

Egy nemzetközi cég másként gondolkodik. A Microsoft például tavaly megvette a Nokia telefonüzletágát, és nagy valószínűséggel minden gátlás nélkül racionalizálta a működést. Világszinten 18 ezer ember elbocsátásáról van szó, a komáromi gyár bezárásával nálunk 1800-an veszítik el munkájukat. Egy nagy cég életében egy ilyen döntés nem rendkívüli, nem sokat oszt-szoroz a vállalati profitban, egy kisvároséban azonban komoly tétel. Egyrészt a munkanélküliség társadalmi feszültséget teremt, a kieső iparűzési adó pedig anyagi gondot okozhat. Még a magyar exportstatisztika is döccent egyet, az így eltűnő kivitel átrendezte a sorokat. Vagyis egy nagy multi csodákat hozhat, nagy beruházásokkal, látványos expanziós adatokkal. Ám ha fordul a kocka, vagy máshol sokkal jobbak a feltételek, nem nagy gond felpakolni a gépeket és továbbállni. Így működik a multi világ, keményen üzleti alapon. A profitkilátások mindent felülírnak.

Nem vitás, hogy sokat lendítettek a multik az elmúlt évtizedekben a magyar gazdaságon. A növekedés és az export nagyrészt tőlük függ. S éppen ebben van az ország sérülékenysége is. Más lenne a helyzet, ha az exportból legalább ötven százalékkal részesednének a magyar tulajdonú vállalatok. Olyanok, amelyek itt nőttek nagyra, gyökereik is ide kötik őket, és gondolkodásukban meghatározó a magyar érdek képviselete is. Jó esetben ez nem ellentétes saját üzleti érdekeikkel. A „száz, negyvenmilliárdos magyar cég” tehát inkább csak jelkép: azt jelzi, a stabil gazdasághoz, a növekvő exporthoz – a költségek miatt is - kellően nagy méretnagyság, kellően stabil magyar vállalatok is kellenek.

A felismerés nem új, talán csak a megfogalmazás más. Az elmúlt évek, évtizedek egyik legfőbb törekvése az volt, hogy a nemzetközi cégek mellett egyre több magyar cég tanulja meg a nemzetközi gondolkodást, legyen versenyképes, külföldön is. A kkv-k támogatása, biztatása, helyzetbe hozása régóta kormányzati programok középpontjában van. Az eredmény szerény. Érdemes szemügyre venni a magyar kormány stratégiai megállapodásait. Ötven körül van a megkötött szerződések száma, ám egy kezünk is elég, hogy a magyar tulajdonú cégeket megszámoljuk. Nem valószínű, hogy azért alakult így, mert a magyar kormány diszkriminálná a magyar tulajdonú vállalatokat. Inkább arról lehet szó, hogy ennyi magyar céget minősítettek stratégiailag is fontosnak. A megállapodásokban a partnerek beruházást, fejlesztést, munkahelyek bővítését vállalták. A magyar vállalatok óvatosabbak. Vagy csak nem látják azt a terméket, azt a piacot, azt a biztonságot, amire építhetnének. Vagy látják, csak nem bíznak benne, hogy ez így marad. Akárhogy is van, így nehezen alakul ki a száz, negyvenmilliárdos magyar tulajdonú cég tábora. Vagyis a magyar gazdaság a jövőben is nagyban függ a multik külföldön hozott döntéseitől.