Közeledik a nyugdíjjéghegy

Az Országos Nyugdíjbiztosítási főigazgatóság adatai szerint 2008 és 2014 között az öregségi nyugdíjellátásban részesülők száma több mint 25 százalékkal emelkedett annak ellenére, hogy a nyugdíjkorhatár folyamatosan emelkedik. Ez csak egy a számos demográfiai és gazdasági trend közül, ami azt mutatja, hogy a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer a jelenlegi formájában egyedül nem fog tudni elégséges nyugdíjat biztosítani a jövő generációinak.

Elég csak arra gondolni, hogy Magyarország 1,3-as termékenységi arányszáma az egyik legalacsonyabb Európában. Szintén nem sok jót sejtett, hogy a házasságkötések száma is folyamatosan csökken, ami arra utal, hogy várhatóan kevesebb gyerek fog születni. Ez azt jelenti, hogy a mostani munkavállaló generációnak egészen egyszerűen nincsen utánpótlása.

De vajon miért nem akarjuk észrevenni ezt a jéghegyet, ami közelít felénk? Ma már szinte mindenki számára magától értetődő, hogy valamilyen módon odafigyel az egészségére. Az OTP Alapkezelő egy közelmúltban végzett kutatása szerint a hazai lakosság 82 százaléka költ az egészségmegőrzésre, az egészségesebb életmódra. Ugyanebből a megkérdezésből kiderült, hogy majdnem a hazai 25 és 59 év közöttiek 70 százaléka a jövőben még inkább szeretne odafigyelni a testi-lelki jólétre.

Vagyis a nem pénzügyi tervezéssel, előrelátással igazából nincs gond. Ha a pénzügyekre kerül a sor, akkor viszont már egészen más a helyzet. Ma a hazai lakosságnak csak a kisebb része rendelkezik nyugdíjcélú megtakarítással, miközben látható, hogy 40 év múlva az akkori fizetésük körülbelül egyharmadára lesz elég az állami nyugdíj. Szerintem a megtakarítások alacsony szintje nem csak amiatt van, hogy az emberek ne tudnának félretenni, sokkal inkább a hosszú távú, célirányos gondolkodás hiányzik. Az emberek sokkal jobban kedvelik a rövid távú, vagy könnyen likviddé tehető megtakarításokat.

Erre utal a cafeteria-rendszer is: azoknál a munkáltatóknál, amelyek adnak béren kívüli juttatást a dolgozóiknak, és nem alanyi jogon ad valamilyen öngondoskodási terméket, ott a dolgozók inkább az Erzsébet utalvány vagy a SZÉP kártya felé húznak, ez a két juttatási forma teszi ki a cafeteria-piac jelentős részét, pedig a dolgozóknak lenne lehetőségük hosszú távú megtakarításokra is.

Éppen ezért van kiemelten nagy szerepe a munkáltatóknak a nyugdíjcélú megtakarítások, és ezzel együtt a több lábon álló nyugdíjrendszer népszerűsítésében. Ez a legkézenfekvőbb út a munkavállalók ösztönzésére a belátható időn belül bekövetkező katasztrófa elkerülésére, vagy legalább annak negatív hatásainak mérséklésére. Hiszen ha a dolgozók alanyi jogon kapnak egy olyan juttatást, ami a hosszú távú jólétüket segíti elő, az arra ösztönözheti őket, hogy ezt a juttatást maguk is kiegészítsék. Ráadásul szinte valamennyi partnerünk úgy véli, hogy a hosszú távú juttatások növelték a dolgozók elkötelezettségét munkáltatójuk iránt.

Tehát a tervezés, és tudatos, célirányos megtakarítás a munkáltató és a munkavállaló közös érdeke. Hazánkban a demográfiai trendek előre jelezte jégheggyel való ütközést csak akkor lehet társadalmi szempontból túlélni, ha sikerül minél nagyobb tömegben célzott, hosszú távú megtakarításra sarkallni az embereket: arra ösztönözni, hogy minél többen, időben kezdjék el építeni a mentőcsónakjukat, mert az állam ezt helyettük nem fogja megtenni.