Nincs monetáris szegénység

Európa legtöbb országában és az Egyesült Államokban is növekszenek a szakadék a szegények és a gazdaságok között. Néhány közgazdászt ez alapvetően nem is foglalkoztat, hiszen a piacgazdaság velejárója, hogy jelentős eltérések vannak a társadalmi csoportok között. Akkor azonban, ha a társadalom nagyobb része már nem tud profitálni a gazdasági növekedésből hosszabb távon sem, miközben sokaknak a relatív helyzete is romlik, akkor valószínűleg valami nincs rendben. Az egyenlőtlenség mostanra olyan mértékűvé vált, amely ronthatja a növekedési kilátásátok és már az amerikai jegybankot, a Federal Reserve-t is aggasztja.

Janet Yellen, a Fed elnöke szerint az egyenlőtlenségek száz éve nem voltak olyan nagyok az Egyesült Államokban, mint jelenleg. A leggazdagabbak vagyona és jövedelme szinte folyamatosan emelkedett az elmúlt évtizedben, a társadalom többségének életkörülményei azonban nem változtak. A Fed monetáris politikájának kritikusai szerint ebben nagy szerepe lehetett a központi banknak. A válság kirobbanása után nulla százalékra csökkentették az irányadó kamatot és eszközvásárlási programot (Quantitative Easing, QE) hirdettek, amely lenyomta az állampapírok hozamszintjét és az összeomló tőzsdéket újra emelkedő pályára küldte. A Fed mérlegét a válság előtti 1000 milliárd dollár alatti szintről 4400-ra növelte az eszközvásárlási program, ami az USA vezető tőzsdeindexeit új történelmi csúcsra emelte, és a program szerte a világon felpumpálta az eszközárakat. Az összeesküvés-elméletek kedvelői már látják is: a jegybank a gazdagoknak segített, hogy még tovább növeljék vagyonukat.

A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. Azon túl, hogy a központi bankoknak nem feladatuk az egyenlőtlenséges csökkentésére törekedni, a Fed válság során alkalmazott extrém laza monetáris politikája segített megállítani azt a negatív spirált, amelybe a globális gazdaság került. A hanyatló gazdaságra, a likviditásszűkére és a bizalom teljes hiányára fiskális és monetáris élénkítéssel kellett reagálni, amelynek kulcsszerepe volt a világgazdaság kilábalásában.

Yves Mersch, az Európai Központi Bank igazgatósági tagja a napokban arról beszélt, hogy a nem szokványos intézkedések (mint amilyen az eszközvásárlás is) növelik az egyenlőtlenségeket. Vagyis QE nélkül még az is lehet, hogy kisebb lenne a különbség a szegények és a gazdagok között Amerikában. Ez még akár igaz is lehet, az azonban valószínű, hogy az alacsonyabb jövedelműek – ezzel együtt az egész gazdaság – helyzete sokkal pocsékabb lenne, mint most.

A központi bankoknak elsősorban az árstabilitás fenntartására kell törekedniük, és egy alacsony inflációs ütem elérésével tudják leginkább szolgálni a társadalmat. A 2 százalék körüli infláció elérése mellett a bizalom helyreállása és a munkahelyek teremtése is volt a Fed célja. Lehet, hogy leginkább a tőzsdéken látható a pénznyomtatás közvetlen hatása, de a munkanélküliségi ráta csökkenésében és a defláció elkerülésében is kulcsszerepe lehetett.

Elég, ha egy pillantást vetünk a recesszió és a defláció szélén táncoló eurózónára, ahol a fiskális és monetáris politika egyaránt túlságosan szigorú. Mindezek hatására mostanra 0,3 százalékra csökkent az infláció, miközben a munkanélküliségi ráta 11,5 százalékos. Az USA-ban azonban közel fele ekkora a munkanélküliség és a személyes fogyasztások indexe is közel áll a 2 százalékos célhoz.

Yellen szerint a jövedelmi egyenlőtlenségek mélyíthetik az esélyek egyenlőtlenségét az USA-ban, így trendszerűen növekedhet az egyenlőtlenség. Ezt azonban nem a monetáris politikának kell kezelnie, hanem sokkal inkább a kormányoknak, amelyek a leginkább felelősek a szegények és gazdagok közötti különbségek növekedéséért.