A legkisebb is számít

Joggal dicsekszik a kormány azzal, hogy immáron sok éve három százalék alatt tartja a hiányt, azt azonban sokszor elfelejti hozzátenni, hogy ez nagyon nem egyszerű. Az elmúlt három évben vagy adóemelésekkel, vagy egyszeri intézkedésekkel (zárolásokkal és elvonásokkal) sikerült a bűvészmutatvány.

Az így kialakuló magas adószint azonban visszafogja a gazdaság teljesítőképességét, vagyis csökkenti a jövőbeni bevételeket – ezért évről évre folyamatosan új forrásokat kell találni. Közben újra és újra le kell nyesegetni a kiadásokból, hiszen azok – a bürokrácia már csak ilyen – állandóan vissza-visszanőnek.

Reform – ha tetszik bürokráciacsökkentés – vagyis a kiadások tartós, érdemi és megalapozott mérséklése nélkül aligha reménykedhet a mindenkori gazdasági miniszter abban, hogy a következő évben nem éppen ugyanolyan nehézségekkel néz majd szembe.

A három és fél év nyugodt időszak – a választások nélküli „kegyelmi állapot” – valóban módot adott volna arra, hogy a kormány ne kapkodó megoldásokat keressen, hanem végre tegyen valamit. Az elmúlt 12 évet ebből a szempontból az ország elvesztegette, és most nagyon úgy néz ki: a jövő évi büdzsé se a nagy átalakításokról szól. A reformlendület már az előtt megtört, hogy bárki kivonult volna az utcára egy rosszul számolt vagy elírt adótörvény miatt.

Eddig reménykedhettünk abban, hogy nem volt elég idő előkészíteni egy igazán jó változást. Most azonban az a kérdés, sikerül-e a kormánynak összegyűjteni az eddig soha meg nem talált bátorságát. A netadós tüntetések legnagyobb kockázata ugyanis az, hogy a kormány megérti az üzenetet. Akkor pedig a második kétharmad se ad majd elég erőt ahhoz, hogy ne folytassa tovább a cukorkaosztogatós gazdaságpolitikát.