Kína megkérdőjelezhető gazdasági ereje

Habár a vásárlóerő-paritás alkalmazása hasznos lehet a különböző államok jólétének összehasonlításánál, azt azonban jelentősen befolyásolja az egyes országok lakosságszáma. Az egyértelmű, hogy az összméret egy fontos tényezője a gazdasági erőnek: Kína vonzó piaccal rendelkezik, illetve számos ország legfőbb kereskedelmi partnere.

Ez egy jelentős befolyást jelent, amelynek használatától a kínai vezetők nem is riadnak vissza. De még ha a kínai GDP meg is haladja az amerikait, a két gazdaság igen különböző struktúrával és szofisztikáltsággal bír. Továbbá az egy főre jutó jövedelem terén – amely a gazdasági szofisztikáltság egy pontosabb jelzőszámának tekinthető – a kínai érték csupán az amerikai szint 20 százalékát éri el, és még évtizedekbe telik, amíg azt beéri, ha az egyáltalán valamikor bekövetkezik.

Továbbá, ahogy azt kínai tisztviselők és kutatók is elismerik, Kínának még fejlődnie kell ahhoz, hogy egy igazán „erős” kereskedő országgá váljon – annak ellenére, hogy 2009-ben Németországot megelőzve a világ legnagyobb exportőrévé vált –, hiszen a szolgáltatások terén igen mérsékelt szintű a kereskedelme, valamint alacsony hozzáadott értékű termelés jellemzi. Emellett Kína nem rendelkezik olyan erős nemzetközi márkákkal, mint amelyek a világkereskedelem vezető országait, az USA-t vagy Németországot hajtják.

Kína elmaradó gazdasági szofisztikáltsága a pénzpiaca terén is látható, amelynek mérete csupán az amerikainak az egynyolcadát teszi ki, a külföldiek pedig a kínai adósság csak egy kicsiny részét birtokolhatják. Habár a jüan nemzetközi használatának ösztönzésével Kína törekszik pénzügyi súlyának erősítésére, a globális kereskedelemnek azonban csak kilenc százaléka jüanalapú, szemben a dollár 81 százalékos részesedésével.
Még a hatalmas devizatartaléka – amely közel 4 ezer milliárd dolláros értékével a világ legnagyobbjának számít – sem lesz elegendő pénzügyi befolyásának növelésére, ha csak a hatóságok nem hoznak létre egy kiterjedt és nyitott kötvénypiacot, liberalizált kamatokkal és könnyen átváltható valutával.

Kína dollárt halmoz fel, amelyet az Egyesült Államokba irányuló export után kap, miközben az USA azzal, hogy piacát nyitva hagyja a kínai termékek előtt, elősegíti Kína növekedést, munkahelyteremtését és stabilitását. Valójában az a helyzet, hogy Kína térdre tudná kényszeríteni az amerikai gazdaságot azzal, ha a piacra dobná dollártartalékát, de ezt anélkül nem tudná megtenni, hogy azzal önmagának ne okozna súlyos károkat.
A gazdasági szofisztikáltság terén tapasztalható különbség a technológia kérdését is érinti.

Néhány fontos vívmány ellenére a kínai technológiai fejlődés a külföldi találmányok másolásán és nem a hazai innováción alapul. Kína soha nem bocsátott ki annyi szabadalmat, mint mostanában, azok közül azonban csak kevés számít igazán nagy találmánynak.

A következő évtizedekben Kína növekedése lassulni fog, ahogy az az összes gazdaságnál előfordult, amikor a fejlettség egy bizonyos szintjére értek. Végeredményben Kína nem alapozhatja örökké növekedését az importált technológiákra és az olcsó munkaerőre. Lant Pritchett és Lawrence Summers, a Harvard University közgazdászai szerint a következő két évtizedben az átlagos évi kínai növekedés mértéke 3,9 százalék lesz.

Ez a statisztikai becslés azonban nem mutatja ki azokat a súlyos problémákat, amelyeket Kínának a következő években kezelnie kell, mint például a vidéki és városi területek, valamint az ország keleti partvidéke és a belső régiói közötti növekvő egyenlőtlenség. További jelentős kihívást jelent a kínai vezetés számára a túlságosan kiterjedt és nem hatékony állami szektor, a környezetrombolás mértéke, a jelentős belső migráció, a nem megfelelő szintű társadalombiztosítási háló, a korrupció, valamint a hiányzó jogállamiság.

Továbbá Kínának egyre kedvezőtlenebb demográfiai feltételekkel kell szembenéznie. A több mint három évtizeden át folytatott egy gyerek politikát követően a munkaerő létszáma 2016 után már nem nő tovább, az eltartott idősek száma pedig 2030-ra meghaladja a gyermekekét. Ez azzal az aggasztó jelenséggel jár együtt, hogy a népesség időssé válik, mielőtt meggazdagodna.

Kína autoriter politikai rendszere megkönnyítette az olyan különböző célok elérését, mint amelyek például az autópályák megépítésére vagy új városok létrehozására vonatkoztak. A kínai kormányzat azonban arra még nincs felkészülve, hogy hatékonyan kezelje a politikai részvételre – ha egyenesen nem a demokráciára – vonatkozó egyre hangosabb követeléseket, amelyek általában velejárói az egy főre jutó GDP növekedésének. Lesz-e politikai változás, amikor a jelenleg mintegy 7 ezer dollár értékű egy főre jutó nominális GDP szintje megközelíti a 10 ezer dollárt, ahogy az a szomszédos Dél-Koreában és Tajvanban lezajlott?

Majd eldől, hogy Kína ki tud-e dolgozni egy olyan koncepciót, amely kezelni tudja a növekvő városi középosztályt, a regionális egyenlőtlenséget és sok helyen nyugtalan etnikai kisebbségeket. A gazdasági szofisztikáltság elmaradott szintje pedig tovább súlyosbíthatja a helyzetet. Bárhogyan is lesz, az aggregált GDP – bármiként is mérik azt – nem megfelelő mérőszám annak meghatározására, hogy Kína mikor fogja elvenni a világ legnagyobb gazdasági hatalma címet az USA-tól, ha egyáltalán ez megtörténik.
Copyright: Project Syndicate, 2014.
www.project-syndicate.org

Joseph S. Nye, A szerző a Harvard University professzora-->