Az új helyzetben kényes egyensúly kialakítására kell törekednie a kongresszusi többségnek és Barack Obama elnöknek. A köztársaságiak is tudomásul vették, hogy bár a jogosultaknak kevesebb mint negyven százaléka szavazott, az üzenet egyértelmű: megoldásokat kell találni, a hatalmi ágaknak, a pártoknak együtt kell működniük. Az amerikaiak többsége úgy érzi, a gazdaság állapota nem jó, és nem tudni, mit hoz a közeljövő.
A köztársaságiak – mint John Boehner képviselőházi elnök és Mitch McConnell leendő szenátusi vezér jelezte – azt akarják megmutatni, hogy Washingtonban a két párt és az elnök képes a megegyezésre, s ennek nyomán bizonyítani, hogy 2016-ban érdemes lesz republikánus elnököt választani. Az elnöknek viszont – akit sok demokrata szenátor is hibáztat a kudarcért – keményebben kell fellépnie az általa képviselt értékek, különösen a róla elnevezett és bő egy év alatt húszmillió új belépővel bővült betegbiztosítási rendszer mellett, és alighanem élnie kell vétóval, amelyet megtörni az 54 republikánus képviselő csak akkor tudna a száztagú felsőházban, ha néhány demokratát is maga mellé állít.
Az amerikai és a világgazdaság kilátásait illetően azonban a vezetők megszólalásai inkább megnyugtatóak. Azt írta a minap e hasábokon Nouriel Roubini, a New York-i Egyetem világszerte jól ismert professzora, hogy a világgazdaságot egy motor hajtja, az amerikai (és vele a brit). Ezt támasztják alá a nagy nemzetközi intézmények elemzései, előrejelzései is. Roubini felvetette: ha a republikánusok mindkét házban többségbe kerülnek, akkor a költségvetési és adósságviták, amelyek súlyos zavarokat okoztak az utóbbi években, kiéleződhetnek, és elmaradhatnak a növekedést erősítő strukturális reformok.
Nos, tegyük hozzá, hogy az Egyesült Államok válságkezelése, amelyben a jegybank (Federal Reserve) kiemelkedő szerepet játszott, e súlyos viták és törvényhozási patthelyzet ellenére hatásosabbnak bizonyult, mint például az európai. A gazdaság teljesítménye már meghaladja a válság előtti szintet. Ha a republikánusok most azt sugallják, hogy nem robbantanak ki fiskális válságot, akkor esély nyílhat az adókat és a kiadásokat érintő hosszabb távú alkukra is. Ettől nem zárkózott el Obama sem. Erre jó esélyt kínál, hogy a költségvetési hiány a GDP 2,8 százalékára zsugorodott, így kisebb a nyomás a pártokon és könnyebb lehet megegyezni. Ahogy történt Bill Clinton elnöksége alatt, igaz, még gyorsabb ütemű növekedés és a büdzsében felszaporodó többlet mellett.
Az alapvető ellentétek persze fennállnak. Sőt, mint három amerikai kutató (Nolan McCarthy, Keith Poole, Howard Rosenthal) kimutatta, a demokraták egyre liberálisabbak, a republikánusok pedig mind konzervatívabbak, az ideológiai távolság a legnagyobb 1879, azaz a vizsgálódási időszak kezdete óta. A túlzott állami beavatkozás, a kormány túlburjánzása ellen érvelnek a republikánusok, míg a szociális védőháló erősítését szorgalmazzák a demokraták. Súlyos kérdésekre kellene valóban választ találni: miként nyúljanak hozzá az előretekintve nagyon költséges jogosultsági programok méretének csökkentéséhez, hogyan osszák el az adóterheket, hogyan változzon a nagy cégeket külföldi trükközésre kényszerítő társasági adórendszer, vagy miből finanszírozzák a szükséges infrastrukturális fejlesztéseket, emeljék-e minimálbért, amire több államban is most igennel voksoltak – a vesztes demokraták némi vigaszára.
A helyzetet igen érdekesen jellemezte a Bloomberg tévében a minap Richard Fisher, a jegybank dallasi tagbankjának elnöke, aki szerint érthető a polgárok aggodalma, mert a középosztályt érintette a legsúlyosabban a munkanélküliség, miközben a fiskális politika valóban nem állt a helyzet magaslatán a törvényhozási szembenállás miatt. Valóban csak a jegybank volt képes arra, hogy cselekedjen – fejtegette Fisher –, ezért irányult rá túl nagy figyelem, a kongresszus nem tudott előremutató büdzsét összerakni, nem lehet tudni, milyen adókat, kiadásokat tartalmazhat a költségvetés 2016-tól. Ilyen helyzetben különösen veszélyes és bizarr ötlet lenne, ha a jegybankkal szemben kritikus republikánusok most csorbítanák a Fed függetlenségét.
A republikánus párt sem egységes. S miközben a Wall Street örömmel nyugtázta a köztársaságiak előretörését a szenátusban is, mert azt reméli, hogy a kongresszusi többség lazítja a válság nyomán elfogadott Dodd-Frank pénzügyi szabályozási kerettörvényt, a szenátus bankügyi bizottságának élére kerülő Richard Shelby szigorítaná a nagy bankok tőkekövetelményét. Igaz, a Dodd-Franket ő is ellenzi. A globális gazdaságnak nagy szüksége van az amerikai motor erejére. A választások utáni fogadkozások egyelőre arra utalnak, számítani lehet rá. A washingtoni ügyek republikánus revíziója persze sok egyéb összetűzést tartogat, de máris nyakunkon 2016.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.