Republikánus revízió

Az új helyzetben kényes egyensúly kialakítására kell törekednie a kongresszusi többségnek és Barack Obama elnöknek. A köztársaságiak is tudomásul vették, hogy bár a jogosultaknak kevesebb mint negyven százaléka szavazott, az üzenet egyértelmű: megoldásokat kell találni, a hatalmi ágaknak, a pártoknak együtt kell működniük. Az amerikaiak többsége úgy érzi, a gazdaság állapota nem jó, és nem tudni, mit hoz a közeljövő.

A köztársaságiak – mint John Boehner képviselőházi elnök és Mitch McConnell leendő szenátusi vezér jelezte – azt akarják megmutatni, hogy Washingtonban a két párt és az elnök képes a megegyezésre, s ennek nyomán bizonyítani, hogy 2016-ban érdemes lesz republikánus elnököt választani. Az elnöknek viszont – akit sok demokrata szenátor is hibáztat a kudarcért – keményebben kell fellépnie az általa képviselt értékek, különösen a róla elnevezett és bő egy év alatt húszmillió új belépővel bővült betegbiztosítási rendszer mellett, és alighanem élnie kell vétóval, amelyet megtörni az 54 republikánus képviselő csak akkor tudna a száztagú felsőházban, ha néhány demokratát is maga mellé állít.

Az amerikai és a világgazdaság kilátásait illetően azonban a vezetők megszólalásai inkább megnyugtatóak. Azt írta a minap e hasábokon Nouriel Roubini, a New York-i Egyetem világszerte jól ismert professzora, hogy a világgazdaságot egy motor hajtja, az amerikai (és vele a brit). Ezt támasztják alá a nagy nemzetközi intézmények elemzései, előrejelzései is. Roubini felvetette: ha a republikánusok mindkét házban többségbe kerülnek, akkor a költségvetési és adósságviták, amelyek súlyos zavarokat okoztak az utóbbi években, kiéleződhetnek, és elmaradhatnak a növekedést erősítő strukturális reformok.

Nos, tegyük hozzá, hogy az Egyesült Államok válságkezelése, amelyben a jegybank (Federal Reserve) kiemelkedő szerepet játszott, e súlyos viták és törvényhozási patthelyzet ellenére hatásosabbnak bizonyult, mint például az európai. A gazdaság teljesítménye már meghaladja a válság előtti szintet. Ha a republikánusok most azt sugallják, hogy nem robbantanak ki fiskális válságot, akkor esély nyílhat az adókat és a kiadásokat érintő hosszabb távú alkukra is. Ettől nem zárkózott el Obama sem. Erre jó esélyt kínál, hogy a költségvetési hiány a GDP 2,8 százalékára zsugorodott, így kisebb a nyomás a pártokon és könnyebb lehet megegyezni. Ahogy történt Bill Clinton elnöksége alatt, igaz, még gyorsabb ütemű növekedés és a büdzsében felszaporodó többlet mellett.

Az alapvető ellentétek persze fennállnak. Sőt, mint három amerikai kutató (Nolan McCarthy, Keith Poole, Howard Rosenthal) kimutatta, a demokraták egyre liberálisabbak, a republikánusok pedig mind konzervatívabbak, az ideológiai távolság a legnagyobb 1879, azaz a vizsgálódási időszak kezdete óta. A túlzott állami beavatkozás, a kormány túlburjánzása ellen érvelnek a republikánusok, míg a szociális védőháló erősítését szorgalmazzák a demokraták. Súlyos kérdésekre kellene valóban választ találni: miként nyúljanak hozzá az előretekintve nagyon költséges jogosultsági programok méretének csökkentéséhez, hogyan osszák el az adóterheket, hogyan változzon a nagy cégeket külföldi trükközésre kényszerítő társasági adórendszer, vagy miből finanszírozzák a szükséges infrastrukturális fejlesztéseket, emeljék-e minimálbért, amire több államban is most igennel voksoltak – a vesztes demokraták némi vigaszára.

A helyzetet igen érdekesen jellemezte a Bloomberg tévében a minap Richard Fisher, a jegybank dallasi tagbankjának elnöke, aki szerint érthető a polgárok aggodalma, mert a középosztályt érintette a legsúlyosabban a munkanélküliség, miközben a fiskális politika valóban nem állt a helyzet magaslatán a törvényhozási szembenállás miatt. Valóban csak a jegybank volt képes arra, hogy cselekedjen – fejtegette Fisher –, ezért irányult rá túl nagy figyelem, a kongresszus nem tudott előremutató büdzsét összerakni, nem lehet tudni, milyen adókat, kiadásokat tartalmazhat a költségvetés 2016-tól. Ilyen helyzetben különösen veszélyes és bizarr ötlet lenne, ha a jegybankkal szemben kritikus republikánusok most csorbítanák a Fed függetlenségét.

A republikánus párt sem egységes. S miközben a Wall Street örömmel nyugtázta a köztársaságiak előretörését a szenátusban is, mert azt reméli, hogy a kongresszusi többség lazítja a válság nyomán elfogadott Dodd-Frank pénzügyi szabályozási kerettörvényt, a szenátus bankügyi bizottságának élére kerülő Richard Shelby szigorítaná a nagy bankok tőkekövetelményét. Igaz, a Dodd-Franket ő is ellenzi. A globális gazdaságnak nagy szüksége van az amerikai motor erejére. A választások utáni fogadkozások egyelőre arra utalnak, számítani lehet rá. A washingtoni ügyek republikánus revíziója persze sok egyéb összetűzést tartogat, de máris nyakunkon 2016.