BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem csak a társadalomtudományok képviselői, hanem a gazdaság szereplői is kitüntetett figyelmet szentelnek a társadalom nagycsoportjaira. Ha nem is mindig tudatosan, de a vállalatok vezetői is érintik a középosztályosodás, az elszegényedés és az egyenlőtlenség kérdéseit.

Nem tehetik meg, hogy csak a megszokott állampolgári érdeklődés szintjén foglalkozzanak e kihívásokkal, hiszen itt nem csupán a szociológia távoli toposzairól van szó, hanem a bevételről és a profitról. Ha elegendően nagy a középosztály, akkor a gazdaság fősodrában működő vállalatoknak (a rés- és luxuspiacokat ezúttal nem sorolom ide) nagyobb esélye van sikereket elérni. Hosszú távon nem fenntartható a fogyasztásnak az a mintázata, ahol sokan korlátosan, kevesen pedig erőforrás-bővében képesek fogyasztani.

Az orosz társadalomban – amely szerkezetét tekintve erősen polarizált – is kialakult egy olyan és akkora réteg, akikre a fogyasztási jószágok termelését alapozni lehet, és ahol a termékeket nem csak a kiváltságosok vásárolják meg. Ebben a kérdésben nem csak a felszínre bukkanó európai társadalomkép és az ehhez kapcsolódó értékek lényegesek, azaz, hogy szükség van egy izmos, nagy létszámú középosztályra. Ez az üzlet a piacok fundamentális érdeke is.

Bár Karl Marx volt az első, aki az osztályelméletet a társadalom megértésére szolgáló modellként írta le a 19. században, később – úgy nagyjából száz éve – Gustav von Schmoller dolgozta ki a középosztályi koncepciót is, alapvetően munkaerő-piaci elméleti megfontolásból.

De ha arra gondolunk, hogy a húszas-harmincas években kezdődő tömegtermelési modell kiket szolgált, kik jelentették a felvevőpiacokat, akkor sem túl bonyolult a válasz. Ezen a ponton ne csak a korábbra datálható fordizmus kialakulása jusson eszünkbe, hanem a reklámipar és a napi fogyasztási cikkek rohamos tempóban szétterjedő ágazataira is emlékezzünk vissza. A fogyasztás demokratizálódása az elmúlt közel száz évben nem jött volna létre a terebélyesedő középosztályok nélkül. A téma ma azonban nem csak a reálgazdaság szempontjából tűnik érdekesnek, hanem – ahogy a Die Zeit egyik közelmúltbeli száma erre rávilágított – az állam és az állampolgár viszonyában is új kérdéseket feszeget.

A polarizálódó társadalmak platformján – különösen alulról nézve – banálisnak és cinikusnak tűnik a kérdés, de mégis: ki képviseli a középosztályt? Nem csak a szociális feszültségekkel terhelt rétegeknek, hanem minden érdekszférának megvan a saját képviselete, akik időközönként hatást próbálnak gyakorolni tagjaik védelmében. Van az asszonyoknak, az elvált férfiaknak, a cserkészeknek, a jól fizetett menedzsereknek és a kétfarkú kutyahívőknek is képviseletük. Ez így van rendjén, ez hozzátartozik a civil állampolgári léthez és a demokráciához. De ki szól a középosztály érdekében?

A középosztálybeli állampolgár havi bevételét jövedelemadó, járulékok és hozzájárulás terheli. Persze ő is megkapja az államtól a különféle támogatásokat, kedvezményeket. Ebből könnyen úgy tűnhet, hogy a középosztálybeli állampolgár vesztese az államgépezet működésének sok országban, de ha a középosztály által igénybe vett oktatás, kultúra és egészségügy intézményrendszerét is figyelembe vennénk, akkor az tovább árnyalná a képet.

De vajon mi van a hazai középosztály számára nyújtott ellátórendszerekkel és azok kvalitásával? Hagyjuk ezt meg költői kérdésnek. A baj azonban kisebb, mint sokan gondolnák, ugyanis nem a társadalom többségéről van szó. E végtelen szarkazmussal csak arra szerettem volna utalni, hogy a magyar középosztálybeliség egyrészt nem polgári értelemben jelent közepet, másrészt csak a definiálásának rugalmassága engedi meg, hogy a társadalom szerkezetének közepéről beszéljünk. Nekik is fontos az egészségügy vagy oktatás, de ma már egyre többen vesznek igénybe magánerős ellátást és hagyják a fenébe az államit. Nem kis erőfeszítések árán, jelentősen megterhelve a háztartás havi költségvetését vagy éppen megspórolt pénzét.

Nincs idealizált archetípusa a társadalomszerkezetnek, de a rombusz vagy hagyma alakú alakzat mindenképpen örvendetesebb lenne azokhoz a formákhoz képest, amelyek az elmúlt 25 év rétegződésvizsgálatai alapján kirajzolódtak. Az 1990-es években markánsan megugrott a társadalmi és jövedelmi egyenlőtlenségek növekedése, amely azonban a szegénység mélységét érintetlenül hagyta, a középrétegek jelentős részét viszont szegénység-közeli állapotba sodorta. A második szakasz a gazdasági növekedéssel kezdődött és nagyjából az ezredfordulóig tartott: ebben az időszakban stabilizálódtak az egyenlőtlenségek, beindult a növekedés felülről lefelé szűrődő hatása, amely stabilizálta a középréteg helyzetét is.

Az ezredforduló után a piaci folyamatok és kormányzati beavatkozások azt eredményezték, hogy a legfelső és legalsó társadalmi rétegek anyagi helyzete jobban javult, mint a társadalom középső négytizedének. Mindez arra vezette a kutatókat, hogy egy 10-20 százaléknyi felsőközéposztályt azonosítsanak, amely alatt kikristályosodott mintegy egyharmadnyi klasszikus középosztály. Kolosi Tamás és Róbert Péter a munkásságot negyven százalékra tették, akik alapvetően a rendszerváltás veszteseinek mondhatók.

És a sort a méltánytalanul nagy, húsz százaléknyi depriváltak köre zárja. Csak hogy ezek a következtetések több mint tíz éve születtek. Azóta a valódi középső csoport számaránya huszonöt százalék alá csökkent. Krémer Balázs a Beszélő elektronikus változatában tavaly megjelent cikkében úgy fogalmazta meg mindezt, hogy nem a szegények és a nem szegények közötti olló nyílása a legjellemzőbb változás a jövedelmi szerkezetben, nem kifejezetten a legalsó jövedelmi ötöd szakad el a társadalomtól, hanem a felső tized, esetleg 15 százalék és az az alatt elhelyezkedő rétegek közötti távolság növekedése a legszembetűnőbb. Azaz, a középrétegek kapaszkodása és a gazdagok még gazdagabbá válása közötti kontraszt a legmarkánsabb jelenség. Senki sem szeretné, ha a magyar középosztály olyan fekete lyukká válna, amit a Földön is meg lehet vizsgálni.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.