Rossz reklám

A Világgazdaság érintett a reklámadóban. Véleményünk kialakításában ez befolyásolhat minket. Ugyanakkor vannak olyan objektív szempontok, amelyek alapján megítélhető egy adóváltoztatás minősége.

A reklámadó eddig sem volt sikertörténet. Év közben vezették be, kétszer írták át, eddig. Most jön a harmadik. Már a törvény megalkotásakor is tudni lehetett, hogy a rendszer aligha állja ki az uniós próbát. Olyan mértékű különbségtételekkel, amelyek az egyes bevételi szintek (egészen pontosan: egyes konkrét társaságok) között szerepelnek benne, nem lehet átmenni az Európai Bíróságnál.

Más kérdés: amíg a diszkriminációt megállapítják, addig hosszú idő telik el – a 2010-es 98 százalékos végkielégítési adót például csak tavaly sikerült pofátlannak minősíteni, az érintettek meg most is várják vissza a pénzt. Igaz: esetükben nem javasolta külön a kormánynak az Európai Bizottság illetékese (meg valószínűleg a német kormányé), hogy illene meghallgatniuk az érintetteket is. Vagy legalább egyet.

Nem túl bonyolult számítás: minden olyan társaság veszít az egységes reklámadó kulccsal, amelynek 5 milliárd alatt van a hirdetési árbevétele. Az ugyanis eléggé elképzelhetetlen, hogy egy százaléknál kisebb mértéket állapítsanak meg (a nulla kulcsos sáv elvesztése pedig mindenképpen hátrány). Az is biztos, hogy ilyen mértékű reklámárbevétellel csak kevesen rendelkeznek (alig néhány cég). Ha tehát a nagyokat kímélik, a kicsik, vagy a közepes cégek fizetnek majd sokat – feltéve, hogy kell ugyanaz a bevétel.

A probléma adott: van egy olyan adónk, amely alacsony, alig néhány milliárdos bevételt generál, viszonylag bonyolult beszedni (az ellenőrzéséről nem is beszélve), miközben az érintett ágazat teherviselési képessége (néhány cégtől eltekintve) igencsak gyenge. Ebben az esetben – ha a diszkriminatív adó nem lehetséges – érdemes volna esetleg más forrásokat is keresni.

De persze nem szeretnénk hazabeszélni.