Kasszafrász

Ez alapján a kormánynak arra kellene törekednie, hogy az online pénztárgépeket a lehető legtöbb területen bevezesse, hiszen a még nem érintett tevékenységeknél semmivel sem kisebb az eltitkolt jövedelmek (és ezáltal a be nem fizetett adók) aránya, mint a kereskedelemben. A kiterjesztés mégis vontatottan halad. Márpedig egy működő rendszerbe bekapcsolt vállalkozások számának bővítése sokkal könnyebb, mint a rendszernek a létrehozása.

Most a kormányzat mintha furcsa tippmixet játszatna a gazdasággal arról, mely szakmák kerülnek be majd a kiterjesztésbe és melyek nem. Sok logikát nem látok abban, hogy az online pénztárgépekkel még meg nem áldott vállalkozások közül miért éppen a taxisok, fodrászok, kozmetikusok, fitness-üzemeltetők és az állatorvosok kerülnek be ebbe a körbe. Az emberorvosok magánpraxisában például miért nem lesz online pénztárgép? Mennyivel bonyolultabb az ő működési szisztémájukból fakadó gépüzemeltetés, mint például a székbérlő fodrászoké? Vagy talán az állam jobban rálát a jövedelmükre, mint a fodrászokéra?

A kormány a sikerére alapozva elkerülhetné a korábbi hibáit. Hosszú határidőt szabva rögzíthetné az online pénztárgépek bevezetését minél több ágazatban és szakmában. Ez lehetőséget kínálna a gépgyártóknak és -fejlesztőknek, hogy felkészüljenek a leendő keresletre és speciális igényekre, az államnak pedig arra, hogy a felkészülési idő alatt kidolgozza azokat a részletszabályokat, amelyek figyelembe vennék az egyes szakmák specialitásából fakadó különbségeket.

Most éppen a fordítottját csinálja, mint az online pénztárgépek bevezetésekor. Akkor először lőtt, aztán gondolkodott, most viszont már a részletekkel szöszmötöl, miközben még az érintettek köre is mozgásban van. Akkor anélkül szabott bevezetési határidőket, hogy azok tarthatóságáról megbizonyosodott volna. Az újra alkalmazott ortodox módszer ennél mindenképpen jobb, feltéve, hogy elég időt hagy a felkészülésre. Akkor a várt bevétel fontosabb volt mindennél, most a kassza csöngésén túl a mellékhatásokra is figyelnek.