BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Apple

A 6-os a nyerő az Apple-nél

2015.07.23., csütörtök 05:00

A hős 6-os – a népszerű animációs film címét lenyúlva akár így is utalhatnának az Apple-nél a lassan egy éve bemutatott iPhone modellre, amely meghatározó szerepet játszott abban, hogy ismét kiugróan jó negyedévet zárt a vállalat. Persze a cégnél igyekeznek hangsúlyozni, hogy egyéb szolgáltatásaik és termékeik is jól teljesítenek, az azonban egyértelmű, hogy jelenleg a telefonok adják a vállalat igazi erejét, azokon belül pedig az iPhone 6 és 6 Plus modellek viszik a prímet.

A két típus átütő sikere csattanós válasz azoknak, akik egy éve kissé aggódva figyelték, hogy a megszokottnál nagyobb készülékeket dob piacra az Apple. Ez az irány ráadásul pontosan illeszkedik abba a globális tendenciába, amely már egyre inkább az okosmobilok és a táblagépek közötti kategóriának, a phableteknek kedvez, és ezeknek az előretörését eredményezi. Az eszközök folyamatosan növekvő teljesítményének és az egyre gyorsabb és nagyobb kapacitású mobilhálózatoknak köszönhetően ugrásszerűen nő a mobilos videofogyasztás, ehhez pedig nagy kijelző kell.

A hatalmas árbevétel, a nyereségnél elért 40 százalékos növekedés ellenére a harmadik üzleti negyedéves adatok bejelentése után esett a társaság részvényeinek értéke, vagyis a befektetők nem voltak maradéktalanul elégedettek. Ez első hallásra igen meglepő, és több tényező is szerepet játszhat benne. Egyrészt kezd nagyon „egytermékes” céggé válni az Apple, és egy olyan rendkívül gyorsan változó iparágban, mint a technológiai szektor, ez nem feltétlenül szerencsés dolog. Másrészt a társaság igen konzervatív bevételi prognózist fogalmazott meg a július–szeptemberi időszakra, ami szintén elbizonytalaníthatta a befektetőket. Igaz, a visszafogott előrejelzésben az is szerepet játszik, hogy ősszel érkezhetnek az új modellek, így a fogyasztók már kevesebbet vesznek a régebbi készülékekből. Az azonban egyértelmű, hogy a 6-os nyerő számnak bizonyult az Apple-nél, a nagy kérdés az, hogy vajon a 7-essel is így lesznek-e.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.