A görög tárgyalások érdekes és nem várt fordulatot vettek, amikor július 5-én népszavazásra bocsátották az Európai Unió csomagját, és ezzel egyidejűleg ki is szaladtak a június 30-ig érvényben levő ESM- (European Stabilty Mechanism) program még fennmaradó összegének lehívásáról. Kérdések sora merül fel az egész tárgyalási folyamattal, illetve a jelenlegi, látszólagos megoldással kapcsolatban.
Melyik ország került ki megerősödve a tárgyalásokból? Kinek a győzelmét hozta az új thermopülai csata, a görögökét vagy a fölényben lévő másik oldalét, akik most nem a perzsák voltak, hanem az EU, illetve annak nagyhatalmai. Volt valódi célja a népszavazásnak, vagy csak egy elbénázott, naiv manővernek bizonyult a görög kormány részéről? Valóban túl vagyunk a nehezén, és végleg elfelejthetjük a Grexitet? Európa összességében megerősödött az elmúlt hetekben, vagy inkább meggyengült?
Elsőre nehéz lenne rámondani, hogy a görögök nyertek-e az elnyúló tárgyalások eredményével. Eredetileg szerették volna elkerülni a széles körű privatizációt. Ehhez képest a mostani megállapodás keretében nem elég, hogy rövid időn belül magánosítani kell, de még egy 50 milliárd eurónyi alapot is létre kell hozni görög állami vagyonból, amely felett gyakorlatilag nem a görögök, hanem Európa rendelkezik. Így repterek, fontos kikötők, vezetékhálózatok, azaz stratégiailag fontos területek kerülnek ki a görögök kezéből. Talán ezt lesz a legnehezebb átverni Alekszisz Ciprasz miniszterelnöknek a görög parlamenten.
Németország és Angela Merkel kancellár jöhetett ki legerősebben a jelenlegi helyzetből, hiszen az ő akarata érvényesült leginkább a tárgyalások folyamán. Nem lesz nominális adósságelengedés, és az adósság átalakításának és esetleg a kamatok elengedésének a kérdései csak akkor kerülnek a tárgyalóasztalra, ha a felülvizsgálatok során Görögország maradéktalanul betartja a vállalásait. Úgy tűnik, hogy a németek dominanciája nemhogy nem csökken, hanem növekszik is az Európai Unióban, legalábbis olyan helyzetben, ami számukra fontos, és az ő szavuk tűnik döntőnek.
A tárgyalások legutóbbi hetében már nyíltan érezhető volt, hogy példát akarnak statuálni Görögországgal. Az üzenet az, hogy aki hosszú távon nem tartja be a játékszabályokat, az nagyon ráfázik, és rendkívül súlyos árat kell fizetnie érte. Ezenfelül különösen a kisebb országoknak üzennek a döntéssel: nem engednek semmilyen zsarolásnak, nem hajlandók elfogadni, hogy a farok csóválja a kutyát.
A görög népszavazással kapcsolatban a tárgyalások eredményét látva nagyon nehéz megmondani, hogy mi lehetett a valós cél. Ciprasz természetesen úgy próbálja eladni a mostani tárgyalásokat, hogy sikereket ért el a plusz egy hét alkudozással. Ezek között szerepel, hogy hároméves programról tárgyalnak, hogy adósságátütemezésre kerül sor, illetve a privatizációs alap nem Luxemburgban lesz, hanem Athénban marad.
A kiszivárgott információk szerint ugyanakkor már a múlt pénteken a görög parlament által elfogadott program is jóval keményebb volt ahhoz képest, mint amit az EU kért Görögországtól a népszavazás előtt. Azóta pedig még több megszorítást kell bevezetniük a görög törvényhozóknak. Ezek alapján inkább tűnik elhibázott lépésnek a népszavazás kiírása. Ugyanakkor a görögök a bőrükön érezhetik egy bankválság előszelét, amikor nem jutnak hozzá a pénzükhöz. Ezt az érzést pedig Ciprasz azonosítani tudja azzal a forgatókönyvvel, hogy ha nincs megállapodás, a görögök finanszírozás nélkül maradnak.
Mi lehet ennek a kedvező hatása? Olyan reformokat és intézkedéseket verhet át gyorsan a görög parlamenten, amelyeket az előző kormányok nem akartak vagy nem tudtak. Ezeknek a reformoknak a nagy részére szüksége van Görögországnak, amennyiben versenyképes gazdaságot szeretnének. Az már egyértelmű, hogy az ország nagy árat fog fizetni érte rövid távon, ugyanis a gazdaság várhatóan ismét mély recesszióba kerül majd, az emberek életszínvonala tovább esik.
Ennek ellenére rövid távon mégis akár pozitívan is értékelhetik a választók a megállapodást, mert egy új program esetén a görög pénzintézetek ismét teljes likviditáshoz juthatnak, így az emberek maradéktalanul hozzáférhetnek a megtakarításaikhoz, jövedelmeikhez, és ráadásul mindez euróban marad, ami alapvetően a görög nép akarata volt. Hosszabb távon ugyanakkor hamar elfogyhat a görögök türelme, és jöhetnek megint a választások. Igen rögös és fájdalmas út vár még az országra az elkövetkező években is, de még mindig „olcsóbban” úszhatják meg a kiigazítást és a gazdasági visszaesést, mint ha ezt az eurózónán kívül kellene megtenniük. Kérdés, hogy ezt a görög nép megérti-e.
Az eurózóna abból a szempontból megerősödve kerülhet ki az elmúlt időszakból, ha egyben tudja tartani a monetáris uniót, szigorú fellépése pedig példa lehet más tagországoknak, amelyek arra apelláltak, hogy esetleg adósságelengedés is szóba kerülhet. Az elmúlt évek óriási megszorításai ugyanakkor nem hozták magukkal a gazdasági növekedések felpörgését és az adóssághegyek csökkenését sem, úgyhogy várhatóan az eurózóna továbbra is roskadozni fog az adósság alatt, és gazdasági növekedése jelentősen elmaradhat az Egyesült Államokétól. Ráadásul az is látszik az elmúlt napok döntéshozatali folyamataiból, hogy semmi sem változott az EU-ban: alapvetően egy lassan működő szervezet (még akkor is, ha a hétvégén felpörögtek az események), amely többnyire az egyéni (ország-), és nem a közösségi érdekek mentén működik. A Grexit veszélye látványosan csökkent, a piacok ennek örültek is, a tőzsdeindexek emelkedtek, de pezsgőt még nem bonthatunk a görög válság sikeres európai kezelésre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.