Fogyóeszköz

Az államháztartási törvény szerint az év első felében a rendkívüli kiadásokra félretett összegnek csak a 40 százalékát költheti el a kormány, így nem meglepő, ha júliusban ugrik meg az osztogatási kedv. Mindig így volt ez, bár az igen ritka, hogy egyetlen hónap alatt a rendkívüli helyzetekre félretett keret negyede megy el. Nehéz idők járnak, csak sajnos nem tudjuk, mennyire nehezek. A tartalék elköltését ugyanis a kormány nem indokolja nyilvánosan, és noha néhány okot ismerünk vagy sejtünk, számos esetben találgatni sem tudunk.

A szociális ágazatban dolgozók gyatra bérezése és munkakörülményei bármikor indokolttá tehetnek egy 8 milliárdos pluszkiadást, de azt is tudjuk, miért tartotta fontosnak a kormány a déli határzárra elkölteni azt a 6,5 milliárdot. Az azonban kérdés, hogy a honvédség vezetésének miért kellett hirtelen plusz ötmilliárd, és a külügyi tárca hogyan és miért kaphatott az idén 4,2 milliárd forintot igazgatási feladatokra és a külképviseletekre, miközben elvben ki kellene jönnie a maga 54 milliárd forintos keretéből. Miért kell a tervezetten felül 8 százalékkal több erre?

A tartalék kissé gyorsnak tűnő elköltése önmagában nem volna borzasztó hír: a költségvetés 17 ezer milliárdjához képest ez aprópénz, a százmilliárdos keret se tesz ki 0,6 százalékot, ha egy picivel kevesebb lenne, a törvényben meghatározott minimumot (0,5 százalék) sem érné el. Olyan ez, mintha az átlagos jövedelmű családnál éves szinten 20 ezer forint tartalékot képeznénk, és ennek megfelelő felhasználását kérnénk számon. Ugyanakkor mégis megéri az összehasonlítgatás.

Ha az egymilliárdos árbevételű cégnél a hatmilliós rendkívüli tartalék jelentős részét a vezérigazgató szobájának csinosítására és a repikeret növelésére költik, akkor azért felmerülhet a kétség a döntés racionalitása felől akkor is, ha tényleg elfogyott a kávé a titkárnőnél. És lehet ez jó döntés, de ha közben esnek szét a gépek az üzemben, azért talán illene legalább megpróbálni elmagyarázni, hogy mi szükség volt minderre.