A magáncsőd kemény átnevelő tábor lesz a családok számára

Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér! Mindenki ismeri ezt a közmondást, a többség be is látja a bölcsességét, a fogyasztásra buzdító társadalomban azonban sokak számára mégis túl sok és nagy a kísértés ahhoz, hogy betartsák az aranyszabályt. Aki a magáncsődöt választja, azt viszont rákényszerítik erre keményen, a vagyonfelügyelő nem fogja hagyni, hogy a szükségesnél nagyobb lábon éljen, és a kiskapuk is bezárulnak: nem lesz több folyószámlahitel, ha a hó végén elfogy a fizetés, és nem lehet a gyorshiteles cégeket sem hívogatni.

A magáncsőd intézménye alapvetően jó. Segít abban, hogy nehéz, de még nem teljesen lehetetlen helyzetben lévő adósok talpra álljanak, kikecmeregjenek az adósságcsapdából. Mégis szkeptikus vagyok a hatásával kapcsolatban, főleg amikor devizahiteles történeteket nézek a tévében, olvasok az újságokban. Ezek arról szólnak, hogy a családnak muszáj volt megvennie az új kisautót hitelre, mert valamivel hordani kell a gyereket iskolába, munkába is azzal járnak, és a kertes ház is nélkülözhetetlen volt, mert a panelban nem fértek el. Másoknak közben megfelel a használt autó, és kisebb lakásban is jól elvannak, hitelük viszont nincs.

Ilyenkor úgy gondolom, aki odáig jutott, hogy magáncsődbe kell menekülnie, nagy valószínűséggel sosem tartotta be a takaró hosszával kapcsolatos alapszabályt. Nem tudom, megváltozhatnak-e annyira ezek az emberek, hogy képesek legyenek anyagi téren a korábbinál sokkal nagyobb önfegyelemre és lemondásra, de ha nem, akkor a magáncsőd intézménye sem segít rajtuk.

Ez a program ugyanis nem a valóságtól elszakadt adósok álmainak pátyolgatásáról szól, hanem a hitelezők minél gyorsabb és hatékonyabb kifizetéséről. Ez pedig kemény átnevelő tábor lesz a családok számára, lemondásokkal fog járni, a megszokottnál sokkal lejjebb kell majd adni az életszínvonalból, és alapjaiban kell átalakítaniuk a pénzhez, a fogyasztáshoz való hozzáállásukat is.