Negyven év és fájront?

A férfiak kedvezményes nyugdíjazásáról szóló népszavazási kezdeményezés valós társadalmi problémára irányul. Ma a kétmilliónál kicsit több öregségi nyugdíjas közül mindössze 38 százalék férfi, vagyis a többség nő.

A férfiak ezért joggal vethetik fel, hogy a nyugdíjrendszer fenntartásához magasabb összeggel járultak hozzá életük során, mint a hölgyek – jellemzően hosszabb szolgálati idejük van, és átlagosan 16 százalékkal magasabb kereset után fizettek nyugdíjjárulékot –, a nyugdíjrendszer áldásait mégis sokkal rövidebb ideig élvezhetik, mint a nők, akiknek egy része ráadásul igényelheti a kedvezményes nyugdíjat.

A főellátásként özvegyi nyugdíjban részesülők 96 százaléka is nő. Az egységes nyugdíjkorhatár a férfiak számára súlyos hátrányt okoz, különösen azoknak, akik nehéz fizikai munkát végeztek, vagy egészségre különösen ártalmas munkakörben dolgoztak, így az átlagos férfihalandósághoz képest is rosszabbak az életkilátásaik.

Mégis miért kockázatos a férfiak kedvezményes nyugdíjának követelése? A válaszhoz érdemes áttekinteni a nők kedvezményes nyugdíját illető tényeket. Már ez a nyugdíjkedvezmény is idegen test az öregségi nyugdíj folyó finanszírozású rendszerében, hiszen még aktív korú hölgyeket átsorol a potenciális járulékfizetők köréből a biztos járadékosok körébe. Ez azonnal csökkenti a bevételeket, miközben hosszú ideig növeli a kiadásokat.

A nők kedvezményes nyugdíjával a jogalkotó a nők gyermeknevelésben betöltött pótolhatatlan – de a nyugdíjjogosultságok szerzése terén nem kellően honorált – szerepét kívánta elismerni. Kedvezményes nyugdíjában jelenleg 123 ezer nő részesül, akiknek a járadékára a teljes nyugdíjkassza 6 százalékát fordítják, 2016-ban 195,5 milliárd forint a kiadási előirányzat.
Ha a férfiak számára 40 évi munkaviszonyhoz kötnénk a kedvezményes nyugdíj igénylését, és a beszámítható szolgálati idők közül ugyanazokat a tartamokat vennénk ki, mint a nőknél, akkor legkorábban egy olyan férfi élhetne a lehetőséggel, aki csak az elemit végezte el, utána rögtön dolgozni kezdett, és a sorkatonai szolgálatán kívül nem is szakította meg a munkaviszonyát egy pillanatra sem.

Ilyen férfiak az 1954–1961 között születettek összesen 519 ezer tagja között lehetnek sokan (az 1953-ban születettek már kiesnek, hiszen ők 2016-ban egyébként is nyugdíjba mehetnek). Ha az érintett férfi szakmunkásképzőt végzett, már csak legkorábban 17 éves korában kezdhette gyűjteni a szolgálati idejét, így az 1954–1958 között született 343 ezer férfi közül igényelnék sokan a kedvezményes nyugdíjat. Becslésem szerint közel akkora létszámban lehetnének jogosultak a férfiak e kedvezményes nyugdíjra, mint a hölgyek. Vagyis két-három éves távlatban százezerrel több férfi nyugdíjassal számolhatnánk, mint a kedvezmény nélkül.

Ha a nők esetében a kedvezmény a nyugdíjkassza 6 százalékát emészti föl, a férfiak esetében (az átlagosan 16 százalékkal magasabb nyugdíjjárulék-alapot képező jövedelmüket számítva) a kedvezményes nyugdíj legalább 8 százalékba kerülne, így rövid időn belül évi 220–260 milliárd forintos többletkiadáshoz vezethetne.

Megengedhető-e egy olyan átalakítás, amely a demográfiai, a foglalkoztatási, a kivándorlási folyamatok egyre erőteljesebb hatásai miatt évről évre súlyosbodó bevételi kihívásokkal küszködő nyugdíjkassza terhelését ilyen mértékben növeli? Csak akkor, ha belenyugszunk a következményébe, amely az összes nyugdíjas járandóságának csökkenése vagy a nyugdíjjárulék és a szociális hozzájárulási adó mértékének emelése. Más megoldás politikai vagy gazdasági akadályok miatt nehezen képzelhető el, kivéve, ha a magyar gazdaság tartósan 3-4 százalék körüli mértékben növekedne.

Tartok attól, hogy a nagy népi nekibuzdulás visszafelé sül el. Például jó alkalmat teremthet arra, hogy a nők kedvezményes nyugdíjának feltételeit megszigorítsák (régóta rebesgetik, hogy 40 évről 42 évre emelnék a jogosultsági idő követelményét), majd e szigorított feltétellel vezessék be a férfiak kedvezményes nyugdíját.

Mindennél talán egyszerűbb lenne, ha az egészségügyi, a szociális és a nyugellátási rendszer elemeit együtt vizsgálva több rugalmassági és méltányossági lehetőséget biztosítanánk az ellátást igénylők számára, miközben megerősítenénk a nyugdíjkorhatár betöltése előtti öt évben a munkavállalók védelmét.