Tőzsdére a tőzsdét!

Az idén éppen negyedszázados „újkori” Budapesti Értéktőzsde életében az ötödik nagy tulajdonosi átrendeződés készül – meglehetősen nagy titokban. Nem tudni, hogy a hírek szerint vevői pozícióban lévő, a BÉT részvényeinek 7 százalékával már amúgy is rendelkező Magyar Nemzeti Bank mit gondol a tőzsde jövőjéről, mennyire hajlandó a jövőről való gondolkodásba bevonni a tőkepiac szereplőit, a brókercégeket, a kibocsátókat, sőt – horribile dictu – a befektetőket. Mert a tőzsde, bármilyen is az éppen aktuális tulajdonosi szerkezete, akármilyen rosszul látja is el a vállalati forrásigények és a befektetői megtakarítások közötti közvetítő funkcióját (amúgy ritkán látni a világban olyan tőzsdét, ahol ezzel a szereppel mindenki maradéktalanul elégedett lenne), vitathatatlanul nemzeti intézmény. Ennyiben tőzsdét birtokolni óhatatlanul nagyobb felelősség, mint a pénzügyi szféra valamilyen szakirányú feladatát ellátó intézményét (Giro, BISZ, Keler) irányítani.

1990-ben a tőzsde – a rendszerváltozás gazdasági jelképeként, Kelet-Közép-Európában gyakorlatilag elsőként – az 1864-ben megalakult és 1948-ban erőszakkal bezárt Budapesti Áru- és Értéktőzsde nyomdokait követve sui generis intézményként jött létre. Alapítói (42 bank és akkori brókerház, illetve a magyar állam) a hatékony tőkeáramlást, a privatizáció lebonyolítását, valamint a nemzetközi pénzügyi élethez való kapcsolat megteremtését tekintették a tőzsde fő céljának. A tőzsde hőskora az 1994-től 2000-ig terjedő időszak volt. Az állam a legnagyobb cégek jó részét a tőzsdén keresztül értékesítette, jóval nagyobb bevételt elérve, mint a tőzsdét elkerülő tranzakciókból. Így került a parkettre a Richter, az OTP, a Mol és a Matáv (ma Magyar Telekom), ezek ma a BÉT részvényforgalmának 97 százalékát adják.

A kétezres évek elején, a nemzetközi trendeket követve, a tőzsde tulajdonosai között felmerült az az igény, hogy az addig működő „egy részvény egy szavazat” elvet a részvénytársasági működés váltsa föl, vagyis a nagyobb forgalmú tőzsdetagok nagyobb szavazati súlyt kapjanak. A BÉT 2002-ben alakult át részvénytársasággá, azóta is változatlan az 543 milliós jegyzett tőkéje. Ezután felgyorsultak az események. Kiderült, hogy a kisebb tőzsdetagok és a bankok nemigen akarnak kezdeni valamit a BÉT-részvényeikkel, potom áron eladták azoknak – köztük e sorok írójának is –, akik láttak fantáziát a BÉT jövőjében. 2004 elejére három piaci szereplő kezében koncentrálódott a BÉT-részvények 50,6 százaléka, az akkor még külön működő Budapesti Árutőzsde papírjainak pedig a 76 százaléka. A három tulajdonos között akadt, aki – másokkal együtt – tőzsdei társaságként képzelte el a BÉT jövőjét, úgy, ahogy azóta például a szófiai és a bukaresti tőzsde részvényei is forognak az adott tőzsdéken. A többiek rövidebb távon gondolkoztak, és vevőt kerestek a pakettre. Felmerült, hogy a BÉT többsége kerüljön a magyar bankok konzorciumának vagy – mivel erre az akkori bankszövetségben nem volt meg a fogadókészség – a legnagyobb banknak a tulajdonába. Mivel egyetlen hazai szereplő (az akkori MNB sem) érzett késztetést, hogy tőzsdetulajdonossá váljon, ezután került sor – nem éppen lelkiismeret-furdalás nélkül – 2004 májusában a BÉT és BÁT többségi pakettjének eladására az UniCredit szervezte osztrák konzorciumnak. A következő lépésben, 2009-ben a Wiener Börse kivásárolta társait, és jelenleg az osztrák elszámolóházzal, az ÖKB-val közösen birtokolja (a prágai börze 100 százaléka mellett) a BÉT 68,6 százalékát.

A Bécs vezette tőzsdeszövetséghez tartozás évtizede sem hozott fellendülést Budapestnek. Csatlakoztunk ugyan a Xetra kereskedési rendszerhez, ami elvileg szélesebb nemzetközi befektetői kör számára teszi lehetővé a magyar papírok elérését, de ez a forgalmon nem nagyon látszik meg. Külföldi cégek nem listáztatják magukat a BÉT-en, sőt eddig a jelesebb magyar cégek sem tülekedtek a parkettre. Nem biztos tehát, hogy sajnálnunk kell, ha a szomszéd helyett ismét hazai kézbe kerül a BÉT.

Tőzsdét államosítani szokatlan, de állami kézben működtetni önmagában nem példátlan gondolat. A kilencvenes években a feltörekvő piacok börzéi közül jó néhány állami tulajdonban kezdte meg működését. Igaz, leginkább ott, ahol a hazai pénzügyi intézmények szinte láthatatlanok voltak, főként Afrikában és néhány posztszovjet államban. Magyarországon azonban már negyedszázada magántulajdonon alapuló piacgazdaság van, még ha erősödik is az állami befolyás. A tőzsdére ugyan leginkább az állam lenne képes – ha akarna – vonzó, nagy forgalmat generáló cégeket bevezetni (MVM, MFB, Budapest Bank, MKB, Szerencsejáték, sőt akár Paks II. is), de a cél továbbra is a feltörekvő magáncégek nyilvános piaci megmérettetése. Emellett fontos lenne a kisebb, de nem a befektetők átverése céljából létrehozott, új vállalkozások számára is tőzsdei perspektívát nyújtani, akár állami adókedvezménnyel is segítve a nyilvánossá válásukat. (Egy tőzsdei cég alapesetben átláthatóbb, mint egy tőzsdén kívüli, feltehetőleg korrektebben is adózik, tehát nem kidobott pénz a bevezetés és a nyilvánosság költségeit meghatározott időre szóló adókedvezménnyel kompenzálni.)

A legjobb megoldás a BÉT számára alighanem a vegyes tulajdonlás lenne. Az államot képviselő jegybank – amely a szállongó hírek szerint még ebben a hónapban amúgy is bejelenti a többségi tulajdon megszerzését – a pakettje egy (vélhetően 50 százalék + 1 részvény feletti) részét nemzetközi nyilvános kibocsátás keretében értékesítené, a BÉT-részvényeket pedig bevezetnék a magyar tőzsdére. Ez a hazai pénzügyi intézményeknek és a tőzsde iránt elkötelezett magánbefektetőknek (közvetve és közvetlenül több százezren rendelkeznek részvényekkel) is biztosíthatná a beleszólás lehetőségét (vagy legalább annak illúzióját), és a tőzsde irányítási modelljére is pozitív hatással lenne.

Egy tőzsde fellendítése sehol sem klasszikus jegybanki feladat. Itthon azonban az utóbbi években megéltünk egyet s mást, és végeredményben a nemzeti jelentőségű festmények hazahozatala, a közgazdasági oktatás fejlesztése vagy a műemlékvédelem még kevésbé az. A parkettre bevezetett tőzsderészvények egyik nagy előnye lehet, hogy az időlegesen szükséges jegybanki szerepvállalás korlátait jelezheti. Mert senki sem gondolhatja, hogy az ötödik átrendeződés lesz a végső...