Az IMF félreérti az euróválságot

Júliusban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Független Kiértékelő Hivatala (IEO) jelentést tett közzé arról, hogy az IMF miként kezelte az euróválságot 2010 után. Az IEO igen kritikusan ítélte meg a valutaalap tevékenységét, azonban az IMF korábbi, önmagát értékelő elemzéseihez hasonlóan sok lényeges kérdés nem szerepel a jelentésben.

Pénzügyi válság idején a hatóságoknak gyorsan kell kezelniük a krízist kiváltó problémákat, és gyorsan helyre kell állítaniuk a bizalmat. Az amerikai kormányzat éppen ezt tette 2008 őszén, eközben az európai vezetők haboztak, amiről az IEO nem tett említést. A hivatal jelentése emellett nem értékelte az IMF programjainak hatásosságát sem. Gondoljunk Görögország esetére, ahol a valutaalap lépései egyáltalán nem voltak hatékonyak. 2009-ben a görög költségvetési hiány a GDP 15 százalékát tette ki. Az IMF programjával 2010-ben valóban csökkent a deficit mértéke, azonban csak a GDP 11 százalékára. Mindeközben a három balti ország – Észtország, Lettország és Litvánia – 2009-ben a GDP 9 százalékát kitevő költségvetési kiigazítást hajtott végre.

Az IMF és az EU már régóta nem vette megfelelően figyelembe, hogy sok uniós tagállamban túlzott mértékűre növekedtek a fiskális terhek. Az IMF elnéző volt Görögországgal szemben annak eurózóna-tagsága miatt, azonban ez a részrehajlás nem volt indokolt, és végül túl sokba is került. A görög állami kiadások 2010 óta a GDP 50 és 59 százaléka között ingadoztak, ami jelentős mértékű adósságot okozott, illetve akadályozta a növekedést. Összehasonlításképpen: Németországban és az Egyesült Királyságban a GDP 44 százaléka ez az érték.

Az IEO jelentése nem vette figyelembe ezt, és ehelyett az államadósság fenntarthatóságát célzó államadósság-átstrukturálás szükségességére fókuszált. Ez azonban nem volt szükségszerűen alkalmazható Görögország esetében 2009-ben, ugyanis akkor az államadóssága magas volt (a GDP 127 százaléka), de nem fenntarthatatlan. A görög államadósság mértéke csak az IMF 2010. májusi finanszírozási terve alatt ugrott meg, és vált kezelhetetlenné. 2015 végén Olaszország államadóssága a GDP 133 százalékát, míg Portugáliáé a GDP 129 százalékát tette ki. Ez alapján Olaszországot és Portugáliát is az adósságuk átstrukturálására kellene kényszeríteni?

Az európai gazdaság lassan növekszik, mivel túladóztatás és túlszabályozás jellemzi. Az adósságok átstrukturálásának javaslata helyett azt kellene mondani az európai országoknak, hogy deregulálják a munkaerő-, termék- és szolgáltatási piacaikat. A dél-európai államoknak – Olaszországnak, Görögországnak, Spanyolországnak és Portugáliának – pedig azt kellene javasolni, hogy fokozzák a középfokú oktatást és a szakképzést. Ahogy a balti országok példája mutatja, a gyorsabb ütemű költségvetési kiigazítás strukturális változásokat segít elő.

Ehelyett a politikusok nem látják a fától az erdőt. Az európai gazdaság utóbbi évekre vonatkozó állapotfelmérésénél fel kellene tenni azt a kérdést, hogy miért tört ki a görög válság 2010 tavaszán, közel két évvel a globális pénzügyi krízis után. A válasz az, hogy amikor az Európai Központi Bank (EKB) olcsó likviditással árasztotta el az eurózóna tagállamait, akkor a kormányok költekeztek ahelyett, hogy komoly reformokba fogtak volna.
Ez részben amiatt volt, mert 2008 őszén a G20 és az IMF elkeseredetten azt kérte az országoktól, hogy adóssággal finanszírozott fiskális élénkítésbe fogjanak. Sok európai ország hallgatott erre, azonban ahelyett, hogy a gazdasági növekedést élénkítették volna ezzel, a deficit növelése néhány ország pénzügyi stabilitását sodorta veszélybe. Az EU-tagállamok közül legalább nyolc folyamodott az IMF-hez pénzügyi és átstrukturáló programért.

A nyilvánvaló tanulságnak annak kellene lennie, hogy a fiskális expanzió nem élénkíti a gazdasági növekedést, amikor a pénzügyi helyzet bizonytalan. Az IMF azonban – keynesi ortodoxiája miatt – még mindig nem ismeri el ezt a tényt.

Sok EU-tagállam sérülékeny volt, mivel jelentős és szükségtelen adósságot halmozott fel azáltal, hogy a válság előtti kedvező időszakban deficites maradt a költségvetésük. 2007 végére az államadósság átlagos értéke az eurózónában a GDP 65 százalékát tette ki, ami öt százalékponttal haladta meg a maastrichti szerződésben az eurózóna-tagság feltételéül meghatározott küszöbértéket. Ez részben Franciaország, Németország és Olaszország 2003-ban hozott döntését tükrözte vissza, amely megsértette, majd később „megreformálta” a maastrichti szabályokat, amivel lényegében hatályon kívül helyezték őket.

Az IMF nem tiltakozott az ellen, hogy ezen országok semmibe vették az államadósságra vonatkozó szabályokat. Valójában ha valaki összehasonlítja a valutaalap saját álláspontját a belső felügyelőtestületének álláspontjával, akkor azok meglepően azonosak, ami kétséget ébreszt az IEO, illetve jelentéseinek függetlenségével szemben.

Az IMF és az IEO sem veszi figyelembe az euróválságra eddig adott hivatalos reakciók központi problémáját. A pénzügyi válságot gyors intézkedésekkel kell kezelni, és a költségvetési hiányokat azonnal csökkenteni kell, főként a kiadások lefaragásával. A gyors fiskális kiigazítás elősegíti a strukturális reformokat, amelyek aztán gyorsabb gazdasági növekedést váltanak ki.

A Nemzetközi Valutaalap nevének rövidítését (IMF) informálisan korábban gyakran az „It’s Mostly Fiscal” kifejezésre is használták (ezzel arra utaltak, hogy az IMF főként az államháztartás kérdéseivel foglalkozott – a szerk.). Az euróválságra adott nem megfelelő válaszlépései után az IMF-nek el kellene ismernie: eljött az idő, hogy visszatérjen a gyökereihez.