Fenekestül fordult fel a munkaerőpiac

Talán már nincsen olyan nap, amikor ne olvashatnánk arról, mennyire kezd eluralkodni a munkaerőhiány a magyar gazdaságban. A kezdetben még csupán a gazdasági rovatok oldalain felbukkanó téma ma már egyre inkább átcsúszik a közéleti és bulvártémák közé, ahogy a jelenség hatásait egyre többen kezdik a saját bőrükön is érezni.

A mai szituáció azért különösen érdekes, mert alig két év alatt alakult át a munkaerőpiac kínálatiból erősen keresletivé, annak minden következményével együtt. Régen látott bérspirál indult be: a Központi Statisztikai Hivatal legutóbb kiadott adatai alapján az első öt hónapban a közfoglalkoztatottak nélkül a nettó átlagkeresetek 8,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége pedig negyedmillió vendégmunkás azonnali alkalmazását tartja szükségesnek a munkaerőhiány kezelésére. Vezető gyárak kényszerülnek háromról két műszakosra redukálni a termelésüket – ezúttal nem a termék iránti kereslet, hanem a rendelkezésre álló munkaerő hiánya miatt, s Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint egy autóipari beruházást is éppen emiatt buktunk el a közelmúltban.

Alapvető változások zajlottak le a munkaerő-közvetítés és -toborzás területén is: sokszor már-már úgy tűnik, a munkavállalók számára elérkezett a Kánaán. Néhány éve egy átlagos elbocsátott dolgozó 1-1,5 év újraelhelyezkedési idővel számolhatott, ma ez az idő mindössze néhány hétre rövidült. A munkáltatók egy-egy területen immár nem találnak új munkaerőt, így jobb híján egymás alkalmazottait csábítják el. Ehhez nem is kell sokat ígérniük: a tapasztalatok azt mutatják, hogy a legalacsonyabb, 750–1000 forintos órabér-kategóriában már akár 50 forinttal nagyobb ajánlattal is sikeresen elcsábíthatók a munkatársak.

A két évvel ezelőtti, 10 százalékos fluktuáció a termelővállalatoknál átlagosan 30 százalékra emelkedett. A jó munkaerőt eddig sem volt könnyű megtalálni, de most, hogy a jelentkezők többsége úgy érzi, lehetősége van válogatni, különösen nehéz helyzetbe kerültek a hr-es kollégák. Nehéz fizikai munkára már egy ideje csak lasszóval lehet embert fogni, de a kevésbé megterhelő pozíciók esetében sem sokkal jobb a helyzet. Két éve egy átlagos betanított operátori állás esetén 100 jelentkezőből mintegy 30-at tudott alkalmazni a munkáltató. Jelenleg a 100 jelentkezőből 15 fogadja el a megajánlott feltételeket, és közülük végül mindössze öten jelennek meg az első munkanapon. Ráadásul az újonnan alkalmazottak 10-20 százaléka is egy héten belül kilép, mert időközben meggondolta magát. Mindezek hatására a vállalatoknak a toborzásra a korábbiaknál legalább 30-40 százalékkal többet kell költeniük.

Nem vitás, hogy a munkavállalók számára pozitívak ezek a változások, hiszen a következő másfél-két év még minden bizonnyal a dinamikus béremelésekről, a dolgozók kegyeiért versenyző vállalatokról fog szólni. Ugyanakkor, ha egy ilyen jelentős bérspirált nem a hatékonyság növekedése hajt (márpedig ennek nem látni nyomát), hanem csupán a munkaerő-kínálat erőteljes beszűkülése, az hosszú távon mindenkit negatívan fog érinteni. A magasabb béreket kifizetni képtelen vállalatok nagyobb számban próbálkozhatnak majd a zsebbe fizetéssel, mások egy idő után kénytelenek lesznek bedobni a törölközőt: vagy teljesen megszűnnek, vagy más országokba helyezik át termelésüket. De milyen lépésekkel tudja egy vállalat a jelenlegi helyzetben biztosítani a folyamatos munkaerő-utánpótlást a gyártósorai zavartalan működtetéséhez? A munkaerő megtalálásához már egy ideje nem elegendő az állást meghirdetni: közvetlenül kell a potenciális munkatársakat megkeresni. A tapasztalatok szerint magasabb bér helyett vonzó cafeteriát kínálni sem nyerő stratégia: ennek legfeljebb munkaerő-megtartó, és nem bevonzó hatása van.

Mivel a munkaerő-utánpótlás csak egyre távolabb élő emberek megkeresésével oldható meg, kulcsszerepe van a megfelelő színvonalú munkásszállások meglétének is. Van már kedvező példa arra is, hogy cégek egymással együttműködve teremtettek szálláslehetőséget annak elősegítésére, hogy az adott városban a távolabb élő párok mindkét tagja álláslehetőséget és közös lakhatási lehetőséget is szerezhessen.

Eleve kevesebb munkaerőre van szükség a zavartalan működéshez, ha a munkáltató növelni tudja a munkaerő-kihasználtságot. Nem titok, hogy egyes munkahelyek mezőgazdasági idénymunkák idején szabályosan „kiürülnek”, rejtélyes módon ugyanis a munkatársak jellemzően ilyenkor „betegszenek meg”, kihasználva az évi 15 napra járó betegszabadságot. Ez a jelenség az elmúlt két évben legalább 30-40 százalékkal erősödött, és ma már több vállalat akár havi 20-25 ezer forint bónuszt is hajlandó kifizetni azoknak a munkatársainak, akik az adott időszakban hiányzás nélkül, mindennap rendben felvették a munkát. Szintén sok helyen vált be az a stratégia, hogy a különféle pótlékokat 20-30 százalékkal a törvényi minimum felett állapítják meg.

Kormányzati szinten a helyzet kezelése komplex és hosszú távú megközelítést igényel. Egyre több utalás hangzik el arra vonatkozóan, hogy ősszel új irányokat jelölnek ki a gazdaságpolitikában. Egy új koncepcióban szükségszerűen foglalkozni kell azzal, hogy az eddigi munkaerő-intenzív iparágak bevonzása helyett/mellett nagyobb hangsúly helyeződjön más területekre is, ezenkívül a közmunkaprogram rendszerének újragondolására is szükség lesz. A jelenlegi feltételek ugyanis a rendszerben részt vevőket nem ösztönzik a valódi munkaerőpiacra történő kilépésre, így változatlan alkalmazásuk mind nagyobb gátjává válhat az egyre erősödő munkaerőhiány hatékony kezelésének.