A Brexit nem is annyira magas költségei

A Brexit-referendumnak alig volt tartós hatása, eltekintve a font gyengülésétől és a brit kamatok csökkenésétől. A pénzpiacok a népszavazás után pár hétig felbolydultak, azóta azonban ismét visszatértek a rendes kerékvágásba. A fogyasztói kereslet sem változott. Még meglepőbb, hogy a befektetések mértéke is változatlan maradt annak ellenére is, hogy nem lehet tudni, miként alakulnak a szigetország gazdasági kapcsolatai az EU-val. Eltúlozták volna a Brexit várható költségeit?

Nem teljesen. Valójában az Egyesült Királyság, ahogy azt előre jelezték, tényleg elveszítheti a GDP 2-3 százalékát a Brexit miatt. Ezt a veszteséget azonban az európai közös piacból való kilépés és nem maga a népszavazás okozza, illetve a károk várhatóan hosszú időszak alatt elaprózva jelentkeznek. Ha a kilépés egy tízéves folyamat keretében zajlik le, akkor a veszteségek ezen időszak alatt fokozatosan fognak megjelenni, ami évente átlagosan a GDP 0,2-0,3 százalékát fogja kitenni. Ez nagyon jó hír lehet az Egyesült Királyság számára. A gyengébb fontnak köszönhetően erősödhet az ország versenyképessége az export terén, ami ellensúlyozhatja a veszteségeket és az átmenetileg valószínűsíthetően visszaeső beruházásokat.

Más tényezők is várhatóan enyhítik a Brexit káros hatásait. Az elmúlt két évtizedben az Egyesült Királyság úgy alakította át gazdaságát, hogy az addig nem látott specializációt eredményezett a szolgáltató szektorban. Az 1990-es évek közepén az árucikkek exportja háromszor jelentősebb volt, mint a szolgáltatásoké, illetve a brit export többsége az EU-ba ment. Mára azonban az export jórészt a szolgáltatások kivitelét jelenti, és döntően nem az uniós piacokra irányul.

Ennek eredményeképpen, az árucikkek uniós belső piaca jelenleg jóval kevésbé fontos az Egyesült Királyság számára, mint más EU-tagállamoknak. Az a tény egyértelműen hozzájárult a Brexit-szavazáshoz, hogy az Egyesült Királyság ma erősebben támaszkodik a világpiacra, mint az EU belső piacára. Ez minimalizálta azt az áldozatot, amit az Egyesült Királyságnak meg kell tennie azért, hogy az olyan kényes kérdésekben, mint a bevándorlás visszaszerezze az ellenőrzést. Az a nézet is szerepet játszott a Brexit-referendumban, hogy Nagy-Britannia saját maga jobban hozzá tud férni a világpiachoz, mint az EU részeként. Természetesen a külkereskedelmi egyezmények ratifikálása jóval könnyebb lesz Nagy-Britannia, mint az EU számára, amelynél 30 parlament (beleértve a regionális képviselő-testületeket is) jóváhagyására van szükség. A szigetország azonban nem tud betölteni majd annyira befolyásos szerepet a tárgyalásokon, mint az EU.

Hasonlóképpen az Egyesült Királyságnak nem kell tartania attól sem, hogy az EU-ba irányuló szolgáltatásexportját visszaveti majd a Brexit, mivel az EU belső szolgáltatási piacát amúgy sem lehet nyitottnak tekinteni. Egy jelentős kivétel azonban van, ez pedig a pénzügyi szolgáltatások kérdése. Jelenleg a pénzügyi szolgáltatások a teljes brit szolgáltatásexport mintegy harmadát fedik le. Az iparág sikere pedig részben a brit EU-tagság eredménye. A brit gazdaság specializációja, illetve a pénzügyi szolgáltatások fontossá válása akkor indult el, amikor liberalizálták a tőke mozgását az 1990-es évek uniós belső piaci programja során.

A pénzügyi szektorban természetesnek tekinthető az a tendencia, hogy központok jönnek létre, és London az angol nyelv, a hatékony jogrendszer, a rugalmas munkaerőpiac és a viszonylag fejlett szabályozórendszer miatt jelentős előnyöket tudott felkínálni. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy az uniós szabályozás értelmében egy londoni székhelyű bank szerte az EU-ban közvetlenül értékesíthette szolgáltatásait, akkor a City pénzügyi szolgáltató szektorának növekedése magától értetődő volt, mint ahogy az is, hogy a londoniak nagy többsége a Brexit ellen szavazott.

A valóság mégis az, hogy azon előnyök többsége, amelyek Londont egy pénzügyi szolgáltatási központtá tették, megmaradnak a Brexit után is. A szolgáltatások uniós engedélyezési rendszerének elvesztését pedig EU-n belüli leányvállalatok felállításával lehet ellensúlyozni. London pénzügyi szolgáltatási iparága így túlélheti a Brexitet, bár az nem valószínű, hogy meg tudja őrizni korábbi dicsfényét.

Valójában mindegy, hogy miként állapodik meg Nagy-Britannia a kilépés feltételeiről az EU-val, a szigetországnak feltehetően meg kell változtatnia növekedési modelljét, amit más lépések mellett a feldolgozóipar felélesztésével lehetne megvalósítani. A brit feldolgozóipar évtizedeken át tartó visszaesésének ismeretében ezt könnyebb mondani, mint megvalósítani. Ha azonban az ország nem hajtja végre ezt az átalakítást, akkor a Brexit hosszú távú költségei lényegesen magasabbak lehetnek, mint ahogy azt a jelenlegi előrejelzések mutatják.

A pénzügyi szolgáltatások expanziója – ami kevés, de igen jól fizető állást hoz létre – a jövedelmi egyenlőtlenségek növekedéséhez járul hozzá, amely jelenség hangsúlyosabban van jelen a szigetországban, mint máshol az EU-ban. Ez az egyenlőtlenség szerepet játszott a globalizációval és az elittel szembeni frusztráció kialakulásában, ami aztán győzelemre segítette a Brexit-párti tábort. Ebben az értelemben a brit EU-tagság egyik legfőbb gazdasági előnye váltotta ki azt, hogy a britek az EU-ból való kilépésre szavaztak. A kérdés az, hogy vajon a Brexit miatt szükségessé váló gazdasági változások meghozzák-e azt a hasznot a brit munkavállalók számára, amelyet a kilépéspárti politikusok megígértek a kampány során.
A válasz távolról sem egyértelmű.