Magyarország Alaptörvénye elrendeli, hogy a nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni. Az alkotmányos előírást végrehajtható rendelkezésekre fordítja az új Polgári törvénykönyv, amely részletesen szabályozza a tartási kötelezettségeket, nem is beszélve a családvédelmi és a szociális törvényekről, amelyek konkrét kötelezettségeket rónak szüleikkel kapcsolatban a nagykorú gyermekekre.
A Ptk. rokontartási szabályai szerint a tartási kötelezettség elsősorban a nagykorú gyermeket terheli a rászoruló szülőjével szemben. Nem csupán a vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermek köteles az eltartásra, hanem a mostoha és nevelt gyermek is. A családi kapcsolatok bonyolult szövevényében így nagyon sok gyermeket és unokát terhel olyan kötelezettség, amelynek a létezéséről nem is tudnak. (A tartás mértékére és módjára vonatkozóan elsősorban a jogosult és a kötelezett megállapodása az irányadó. Megállapodás hiányában a jogosult a tartás bírósági meghatározását kérheti.) Rendkívüli megterhelést jelenthet a gyermekekre és az unokákra az az előírás, hogy a velük szemben érvényesíthető összes tartási igény elérheti a jövedelmük felét.
Ha a gyerek megállapodás alapján nem hajlandó fizetni, akkor az intézmény saját jogon, a szülő egyetértése, sőt tudomása nélkül is beperelheti a gyermeket tartási kötelezettsége és képessége mértékével arányban állóan a díjkülönbözet megfizetése érdekében. Könnyen észrevehetjük, hogy e rendelkezésben szó sem esik a Ptk.-ban szereplő egyéves jogvesztő határidőről, illetve az intézmény szerződéses vagy törvényi gondozási kötelezettségéről, mint a szülőtartást korlátozó tényezőkről.
Ez az a rendelkezés, amely szélesre tárja a kaput a szülőtartási perek előtt. Jön a szép új világ: a nagykorú gyermek a húsába vágó harapófogóba kerülhet, hiszen a saját kiskorú gyermekei eltartása mellett innentől a szülők eltartása valóban a nyakába szakadhat. Nem elképzelhetetlen, hogy a szociális szféra krónikus forráshiánya miatt a szülőtartás iránti intézményi perindítás nem csupán jog, hanem egyenesen kötelezettség lesz, amelyet a fenntartók előírnak az ellátóintézmények számára.
A törvényjavaslatban foglalt változás lényege a hivatalos értelmezés szerint az, hogy nemcsak a rászoruló szülő, hanem az a magánszemély, valamint az az intézmény is követelhet költségtérítést, aki a nagykorú gyermek helyett gondoskodik a rászoruló idős szülőről. A magyar állam biztonságot nyújt ugyan idős vagy rászoruló állampolgárainak, de ahogyan a gyermeknevelés felelősségét, úgy az idős szülőről való gondoskodást sem vállalhatja át teljes egészében az állam, annak első számú felelőse a család. Csakhogy a társadalombiztosítás éppen azért jött létre alig 125 évvel ezelőtt, hogy az idősek ellátásának terhét levegye az erre képtelenné vált családok válláról, és társadalmasítsa az idősek eltartását az aktív korú dolgozókra és munkáltatóikra kirótt járulékfizetés révén.
Az, aki képes rá, és mégsem gondoskodik a szülőjéről, a hivatalos megítélés szerint hálátlan. Az, akinek van pénze, és mégsem gondoskodik a szülőjéről, valójában a többi adófizetőt terheli – folytatja az erőforrás-minisztérium közleménye, kiemelve, hogy az Európai Unió 28 tagállamából 18-ban jogi normák szabályozzák a gyermekek szüleik iránti tartási kötelezettségét. Eltekintve attól, hogy a hála nem politikai és nem közgazdasági kategória, súlyos tévedést tartalmaz ez a megállapítás, hiszen a gyermek fizeti a rá kirótt közterheket, köztük a nyugdíjjárulékot, munkáltatóként pedig fizeti a szociális hozzájárulási adót, így teljesíti a szülők eltartásának a társadalombiztosítás révén társadalmasított kötelezettségét, és a legkevésbé sem terheli a többi adófizetőt.
A kormány határozott célja – zárul a közlemény – az idősek számára nyújtott intézményes ellátás minőségének és a szakápolás feltételeinek további javítása, az erre fordított források bővítése. Talán őszintébb lett volna bejelenteni, hogy nincs és nem is lesz pénz a szociális ellátórendszerben, így aztán valóban elsődlegesen a család feladata lesz a rászoruló idősek eltartása, ápolása, gondozása.
A családokat azonban összeroppanthatja ez a kötelezettség. Száz évvel ezelőtt a születéskor várható élettartam Magyarországon 46 év volt, most a férfiaknál 71, a nőknél 78 év. Ma 100 termékeny korú magyar nőnek 140 gyermeke van a száz évvel ezelőtti 800-hoz képest. Így a sokkal hosszabb ideig élő szülők eltartásának terhe sokkal kevesebb gyermek között oszlik meg – akiket változatlanul terhel a társadalmasított közteherviselés és a saját kiskorú gyermekek eltartásának terhe egyaránt. A kis létszámú, széttagolt, atomizált családoknak a Bismarck előtti családi időstartás egyszerűen kivitelezhetetlen.
A társadalombiztosítás lényege, hogy az idősek és egyéb nagykorú rászorulók eltartásának terhe elsődlegesen nem a család, hanem a társadalom feladata. A szülőtartás felturbósítása és a család felelősségének túlhangsúlyozása ezért nincs összhangban a társadalombiztosítás alapelveivel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.