A liberális demokrácia nyertes-nyertes fantáziája

Kevés elemző számított arra, hogy a britek az EU-ból való kilépésre szavaznak, vagy arra, hogy az amerikaiak Donald Trumpot választják meg új elnöküknek. Mégsem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy a tévesnek bizonyuló várakozásokra vonatkozóan konszenzusos magyarázat alakuljon ki. Amikor azonban ilyen bonyolult és fontos következményekkel járó fejlemények történnek, tartózkodnunk kellene a felületes érveléstől.

A jelenlegi konszenzus a tudományos, média- és üzleti „eliteket” hibáztatja amiatt, hogy annyira belefeledkeztek a saját viszonylagosan kozmopolita és összeköttetésekkel teli világukba, hogy nem voltak képesek figyelni a kevésbé képzett és befolyásos csoportok hangjaira. Miután ez utóbbi csoportba tartozók húztak a legkevésbé hasznot a globalizációból, a legnagyobb valószínűség szerint ők voltak azok, akik elutasították a szupranacionális intézményeket (a Brexit esetében) vagy az establishment jelöltjeit (az amerikai elnökválasztás esetében). Az elutasítás sok tekintetben nyilvánvaló hiba volt.

A nagy lecke megértése

A csoportgondolkodás rendszeresen megfigyelhető a jelenlegi pénzügyi és intellektuális elit (beleértve a közvélemény-kutatókat is) vonatkozásában, amelynek tagjai gyakran hasonló iskolázottsággal rendelkeznek, továbbá elmondható róluk, hogy közös ügyeken dolgoznak, ugyanazt a médiát fogyasztják, és ugyanazon konferenciákra és eseményekre járnak Davostól kezdve Aspenig. Ezen csoport tagjai hajlamosak azt hinni, hogy megértették a történelem nagy leckéit. Megvetik a rasszizmust, illetve még az etnocentrizmus enyhébb formáit is, és feltehetően nem utasítják el a feminizmust. A csoport másik közös nevezője a vagyon. Miközben a csoport nem mindegyik tagja multimilliomos, megvan az az iskolázottsági, képzettségi hátterük, amely ahhoz kell, hogy learassák a gazdasági globalizáció előnyeit. Ebből adódóan jellemzően nem ismerik fel, hogy a növekvő egyenlőtlenség korunk komoly problémája, különösen az USA-ban (bár természetesen az elit legvagyonosabb tagjai közül sokan korábban nem látott mértékű jótékonykodási tevékenységet folytatnak).

Globalizációs tapasztalatok

Egyértelmű, hogy a kozmopolita elitnek – amely fontos döntéseket hoz meg kritikus területeken, kezdve a pénzügyektől a politikáig – nagyobb figyelmet kell szentelnie a kevésbé szerencsés, iskolázott és befolyásos rétegek panaszaira. Ahelyett, hogy csak egymással tartják a kapcsolatot, olyan platformokat kellene kialakítaniuk, ahol eltérő hátterű és körülmények között élő emberek tudnak egymással kapcsolatba lépni, beleértve azokat is, akiknek teljesen más a tapasztalatuk a globalizációval kapcsolatban. Az ilyen platformok segítenének kezelni a közéleti viták fragmentáltságát.

Nem egyedül az ideológiai „burkok” jelentik azonban a problémát. Először is, az elit nemcsak arra nem volt képes, hogy előre lássa az utóbbi időszak populista győzelmeit, hanem arra sem számított, hogy az egyértelműen nem populistának számító Francois Fillon nagy fölénnyel nyeri meg a jobbközép francia republikánusok elnökválasztási előválasztását. Egyértelmű, hogy nem a munkásosztály elégedetlenségének ignorálása az egyetlen olyan tényező, amelyet nem vesz észre az elitek politikai radarja.

Természetesen megnyugtató azt hinni, hogy csak azzal, ha az emberek a tényeket jobban ismernék, és azokat tárgyilagosan vitatnák meg, a szavazók egységesebbek, a politika pedig konstruktívabb lenne. De még a megfelelőbb, jobban a tényeken alapuló vita mellett is az emberek érdekei eltérőek.

Bonyolultabb alkuk

Azok, akik a Brexitre és Trumpra szavaztak, egyszerűen nem voltak képesek felismerni a globalizáció valódi hasznait. Jelenleg nem rendelkeznek azokkal a készségekkel és lehetőségekkel, amelyek szükségesek, hogy ők is részesülhessenek a globalizáció előnyeiből. A kommunikáción túl ezért valódi szükség van redisztributív intézkedésekre, amelyek alapvetően nem nyertes-nyertes jellegűek. A szabadkereskedelem és a technológiai változások fő haszonélvezőinek aktívan kompenzálniuk kell a veszteseket az adózás, az állami szubvenciók és a foglalkoztatási támogatások révén.

Hasonlóképpen, alapvetően téves az a nézet, miszerint a liberális-demokrata Nyugat a gazdasági és geopolitikai érdekek terén jórészt egységet alkot. Az igazság az, hogy a hagyományos nyugati hatalmak – annak ellenére, hogy sok mindenben azonos állásponton vannak – számos területen eltérő nézetet képviselnek, kezdve az energiapolitikától (Európa például jobban függ a szénhidrogénektől, mint az USA) a biztonságpolitikáig. Ebben az értelemben az nem lesz elég az együttműködési megállapodások elősegítéséhez, ha egyszerűen jobban kommunikálnak egymással, és egyetértenek az alapvető tényekben. Olyan tárgyalásokra van szükség, ahol mindkét oldal enged és áldozatot hoz.

Mindezen tényezők a nyugati világnézet egy nagyobb tévedésére, a nyertes-nyertes megoldásokban való hitre is rámutatnak. Valójában a liberális demokrácia – mind a jobbközép, mind a balközép formáinak – támaszát az a hit adja, hogy az ilyen megoldásokkal (az egyik legfontosabb a béke biztosítása) a „társadalom” – vagy valójában az egész emberiség – hosszú távon jól jár. A demokrácia kitárgyalja a bonyolultabb alkukat, és kezeli a rövid távú áldozatokat. Végül azonban mindenki jól jár.

A vesztes-vesztes helyzetek

Természetesen, ha nem sikerül nyertes-nyertes megoldásokat tető alá hozni, akkor gyakran vesztes-vesztes helyzetek alakulnak ki. Az elmúlt évszázad első felében széles körben elfogadott nézet volt, hogy ha nem sikerül biztosítani a megfelelő méretű mezőgazdasági területeket, akkor az országok éhínségre vannak ítélve. Manapság hasonló érveket hallani az energiapolitika kapcsán.

A valóság azonban összetettebb. Ahhoz, hogy a gazdaságok az inkluzív növekedés tekintetében nyertesek lehessenek, a nagyon gazdagoknak alá kellene vetniük magukat olyan szabályozásoknak, adózásnak, beleértve a nemzetközi elősírásokat is, amelyek hosszú távon számukra jelentős vagyonvesztést okoznának. Ezzel a vagyonosok nem válnának vesztesekké, azt azonban senki sem tagadhatja, hogy ez veszteséget jelentene számukra.
Amiben a liberális demokratikus megközelítésnek igaza van, az az, hogy lényegében mindig van tér a kompromisszumokra. Miközben nem mindenki fogja magát nyertesnek érezni, az egyének és az országok jobban járnak, ha együttműködnek és megállapodásokat kötnek, mintha a korlátozottan elérhető területek, erőforrások megszerzésére, megőrzésére törekednek. A modern konfliktusok költsége, beleértve a belpolitikai patthelyzeteket is, túl nagy, így akár a nyertesek is végül vesztesnek érezhetik magukat.

Az utóbbi időszak téves várakozásainak fényében újra kell kalibrálnunk a politikai radarokat, és ez azt jelenti, hogy minden potenciális beavatkozási formára támaszkodni kell, nem csak azokra, amelyek beleillenek a megszokott narratívába. Ebből a szempontból talán a legfontosabb tényező az, hogy a liberálisok vagy a szociáldemokraták és a keményvonalas ideológusok (legyenek azok nacionalisták vagy mások) világnézete között alapvető különbség áll fenn. Az előbbi csoportnak el kellene fogadnia, hogy rövid távon nyertes-vesztes helyzetek alakulnak ki, de hosszú távon meg kell őriznie hitét a fokozatos demokratikus változásokban a belpolitika terén, miközben a nemzetközi színtéren a béke megőrzésén kell munkálkodnia.