A fejlett gazdaságok világgazdaságtól történő elfordulása – illetve Nagy-Britannia esetében egy regionális gazdasági megállapodásból való kivonulás – jelentős figyelmet kapott mostanában. Ennek messzemenő következményei lehetnek egy olyan időszakban, amikor a világgazdaságot megtámasztó struktúrákat komoly kihívások érik. Önként vagy szükségből a világ gazdaságainak túlnyomó többsége egy olyan multilaterális rendszernek a tagja, amely a fejlett világ országainak – különösen az USA-nak és Európának – jelentős előnyöket nyújt. Három ilyen előnyt lehet kiemelni.
Először is, miután a világ vezető tartalékvalutáit adják, a fejlett gazdaságok az általuk nyomtatott pénzből más országok által előállított, illetve nyújtott termékeket és szolgáltatásokat tudnak vásárolni. Másodsorban, a legtöbb globális befektető portfóliójában ezen országok kötvényei kvázi automatikusan szerepelnek, így ezen államok költségvetési hiányait részben más országok megtakarításaiból finanszírozzák.
De vannak más hiányosságok is. Például az átfogó gazdaságpolitika előtt álló politikai akadályok az elmúlt években sok fejlett gazdaságban aláásták a strukturális reformok megvalósítását és egy felelős fiskális politika alkalmazását, ami egyben visszafogta a magánszektor beruházásait, aláásta a termelékenység növekedését, súlyosbította az egyenlőtlenséget, illetve veszélybe sodorta a jövőbeni potenciális növekedést is. Ezek a hibák hozzájárultak ahhoz, hogy megerősödjenek az establishmentellenes politikai mozgalmak, amelyek meg kívánják változtatni – vagy már meg is változtatták – a hosszú ideje fennálló nemzetközi gazdasági kapcsolatokat.
Mindeközben a monetáris politika elhúzódó és túlzott mértékű igénybevétele eltorzította az eszközárakat. Bár a világgazdaságban jelentős változások történtek, a fejlett gazdaságok alig mutattak készséget arra, hogy megreformálnák a nemzetközi pénzügyi intézmények irányítási és képviseleti elveit. Ennek következtében a multilaterális rendszer kevésbé hatékonnyá, az együttműködést kevésbé elősegítővé, valamint kevésbé megbízhatóvá vált, és sérülékenyebb lett az ad hoc alapon történő foltozgatással-toldozgatással szemben. Emiatt nem szabad azon meglepődni, hogy a globalizáció és a regionalizáció már nem élvez akkora támogatottságot, mint egykor, vagy hogy az Atlanti-óceán mindkét partján olyan politikai mozgalmak erősödtek meg, amelyek e két koncepció elutasításával szereznek szavazatokat.
Nem világos, hogy vajon ez átmeneti és megfordítható jelenség-e, vagy pedig a világgazdaság működésével kapcsolatos elhúzódó kihívások kezdetét jelenti. Ami biztos, hogy két fontos kapcsolatrendszerre hat ki.
Az első a kis és nagy gazdaságok közötti kapcsolat. Hosszú időn át a kis, jól irányított, nyitott gazdaságok voltak a Bretton Woods-i rendszer – és általában a multilateralizmus – fő haszonélvezői. A nemzetközi intézményekben való tagságuk révén ezen országok a globális politikai döntéshozatali folyamatok résztvevőivé váltak, miközben ki tudták használni a határokon átnyúló termelési és fogyasztási láncokban rejlő lehetőségeket.
Az erősödő nacionalizmus időszakát azonban várhatóan megsínylik. Kereskedelmi kapcsolataik kevésbé stabilak, sérülékenyekké váltak azok a kereskedelmi megállapodások, amelyektől függnek, illetve a globális politikai döntéshozatalban való részvételük is kevésbé biztosított.
Az átalakuló helyzet által érintett másik kapcsolatrendszer a Bretton Woods-i intézmények és a párhuzamosan kialakult szervezetek közötti viszony. Miközben csökkent a jelentősége a Világbanknak, a kínai vezetésű intézmények egyre több ország számára váltak vonzóvá, illetve a legtöbb amerikai szövetséges az USA tiltakozása ellenére csatlakozott az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bankhoz. Hasonlóképpen egyre sokasodnak a kétoldalú megállapodások. A felmerülő fő aggály ezzel a jelenséggel kapcsolatban az, hogy ezek az alternatív megközelítések inkább alááshatják, mintsem megerősítenék a határokon átnyúló interakciók szabályokon alapuló, előre kiszámítható és előnyös rendszerét.
A II. világháború után a stabilitás fenntartása érdekében létrehozott Bretton Woods-i intézményeket most az a veszély fenyegeti, hogy elvesztik befolyásukat. Azok az országok, amelyeknek erősíteniük kellene ezeket az intézményeket, láthatóan nem akarnak hozzáfogni az ehhez szükséges reformokhoz. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor annak valószínűleg leginkább a fejlődő országok látják a kárát, de nem egyedüliként. Rövid távon a világgazdaság lassabb gazdasági növekedéssel és nagyobb mértékű pénzügyi instabilitás kockázatával nézne szembe. Hosszabb távon pedig a rendszerszintűvé váló fragmentáció és a kereskedelmi háborúk megsokasodásának veszélyével találná szembe magát.
Copyright: Project Syndicate, 2017
www.project-syndicate.org
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.