Bod Péter Ákos: Tanács már van, versenyképesség még kellene

Külföldi mintára immár nálunk is van Versenyképességi Tanács. Remélhetőleg nem csak egy újabb intézménnyel bővült a magyar állam. Mindenesetre van mit javítanunk a versenyképességen. Amint Chikán Attila, a Corvinus Egyetemen működő Versenyképesség Kutató Központ igazgatója (nem tagja a tanácsnak) vizsgálataiban feltárja, nemzetközi versenyképességi lemaradásunk egyik fő tényezőcsoportja pontosan az állami működésben található: bürokrácia, versenytorzulás, korrupció, improvizatív gazdaságpolitika.

A versenyképességi listákon való visszacsúszásunkkal per­sze szembe lehet állítani a foglalkoztatásnövekedési adatokat, vagy komoly kiviteli többletünket, mondván: az adott magyar bérszinten, lám, mégis versenyképesek vagyunk. Ez igaz, de sajnos igaz az állítás másik oldala is: ezen a bérszinten állt elő a ma munkára foghatók csaknem teljes hazai és külföldi foglalkoztatása, és azt is jól tudjuk, hogy a kiviteli többlet zöme mely sajátos helyzetű ágazatokból ered.

A jól kommunikálható adatok mögött meghúzódó, mélyebben fekvő gondjainkra világít rá az MNB legfrissebb inflációs jelentése a magyar gazdaság termelékenységével foglalkozó részekben. Az egy munkavállalóra jutó hozzáadott értékkel mért munkatermelékenységünk ma még mindig elmarad a 2009-es nagy pénzügyi válság előtti szinttől, miközben azt már rég meghaladta az uniós átlag, különösen pedig a cseh, a lengyel és a szlovák teljesítmény. Ha viszont a ténylegesen ledolgozott órákat vesszük, és csupán az üzleti szektor („versenyszféra”) adatait nézzük, akkor az egy munkaórára számolt termelékenységünk egészen kedvező képet mutat. Pontosabban a feldolgozóiparban a munkatermelékenység szépen alakul, míg a piaci szolgáltatásokban és a közfoglalkoztatással felduzzasztott állami szektorban a termelékenységi mutatóink továbbra is gyengék. Ez nem meglepő, ismerve a közfoglalkoztatottak tényleges termelési hatékonyságát, illetve a korábbi munkanélküliek és az elégtelen mértékben foglalkoztatottak munkába állításával elérhető produktivitás korlátjait.

Az egyik tanulság, hogy a közmunkások, a külföldön dolgozók és az alulfoglalkoztatottak beszámításával elért foglalkoztatásiadat-javulás csak részben valós, így viszont önbecsapás a teljes foglalkoztatás hangoztatása. Másodszor, munkatermelékenységünk szerény szintje és nemzetgazdasági átlagának stagnálása magyarázatot ad arra is, hogy miért olyan a magyar jövedelmi szint, amilyen. És egyáltalán nem csak a jóval fejlettebb (termelékenyebb, magasabb bérű) nyugati gazdaságokhoz képest, hanem immár az összes többi visegrádihoz mérve is lemaradásba kerültünk.

[caption id="" align="alignleft" width="600"] A nagy szervezeteknél az egy alkalmazottra jutó hozzáadott érték még meghaladja a többi visegrádi ország átlagát. Fotó: Veres Viktor[/caption]Ami azonban a képet tovább bonyolítja, az a munkatermelékenység különös alakulása minálunk vállalatméret szerint. A közös módszertan alapján készített európai uniós elemzés (SME Performance Review) szerint a magyar nagy szervezeteknél, azaz a 250-nél többet foglalkoztatóknál az egy alkalmazottra jutó hozzáadott érték jócskán elmarad ugyan a német, a holland vagy az osztrák szinttől, ám szignifikánsan meghaladja a másik három visegrádi ország átlagát. Ugyanakkor – és ez igencsak elgondolkodtató – a kisebb méretkategóriákban (a 10 főnél kevesebbet foglalkoztató kisvállalatoknál, az 50 fő alatti középvállalatoknál) a magyar termelékenység elmarad a hasonló méretű szlovák, lengyel, cseh cégeknél dolgozók termelékenységétől.

Ez egyáltalán nem triviális eredmény: ha a nagyobb méretű vállalatainknál az élőmunka termelékenysége meghaladja a visegrádi átlagot, miért gyengébb a magyar kkv-szektor munkatermelékenysége a többiekénél? Leegyszerűsítve: a nagyvállalatainkban – és köztük a külföldi tulajdonú autóipari, elektronikai cégekben – tehát termelékenyen dolgoznak a magyar munkavállalók, de a kisebb ipari és főleg szolgáltató vállalkozásokban a tőkeellátottság, a vezetési kultúra, a szervezettség adott szintje mellett harmadannyi az alkalmazottak outputja. Ezekből az összefüggésekből az állam működésére nézve feladatok tömege vezethető le.