Aktivációs foglalkoztatottság

Vajon kell-e motivációs levelet írnia a közmunkára jelentkezőnek? Az állásokra pályázók számára az ilyen írások elkészítése meghitten ismerős, tartalmuk pedig rendszerint igazodik a leendő tevékenységi körhöz, igazolva a hatalmas késztetést az elnyerni remélt munkakör ellátására. Mivel a közfoglalkoztatás elsődleges célcsoportjai a hátrányos településen élők és az alacsony iskolai végzettségű, szakképzettség nélküli álláskeresők (és 2015-ben valóban ez jellemezte a közfoglalkoztatottak 89,3 százalékát), nehéz elképzelni az állás reményében megfogalmazott esetleges levelek mögötti őszinte késztetést.

A munkanélküliség passzívnak elkeresztelt módjáról az aktív megoldás felé történő elmozdulás, vagyis a munkaviszony sajátos formáját egységessé alakító intézkedések hatodik évében Magyarországon havi átlagban 226 ezer fő tekintette magát közfoglalkoztatottnak az érintettek statisztikájáért felelős Belügyminisztérium közlése szerint (ez a kimutatás a Központi Statisztikai Hivatal intézményi munkaügyi statisztikája által nem lefedett kör adatait is tartalmazza). Szezonális ingadozások voltak: márciusban mindössze 183 ezren, június–augusztusban 245 ezernél is többen dolgoztak így. A tisztánlátáshoz számítások kellenek: 2015 folyamán 347,9 ezer főnek volt alkalma megtapasztalni a munkaviszonynak ezt a válfaját – már ha legalább egy napig dolgoztak így.

Igaz, a munkanélküliség (egyben a szociális ellátás) kezelésében a fordulatot hozó 2011-es év első napjaitól három évet kellett várni rá, míg az új helyzetbe került tömegek jellemzőit a kérdés kutatói feltárták (Cseres-Gergely Zsombor és Molnár György), és az illetékes tárca is csupán eddig az időpontig szolgál áttekintésekkel, de ezek alapján megbízható kép alkotható a közfoglalkoztatottakról. (Maga a foglalkoztatási forma is három főbb típusból áll: megkülönböztetnek hosszabb időtartamúakat, országos programokat és kistérségi startmunka mintaprogramokat.)

Akár önálló társadalmi csoportként is leírhatók az ebben a rendszerben tevékenykedők. A nemek összességében csaknem egyenlő arányban voltak képviselve 2015-ben, kivéve az országos programokat, ahol a férfiak részesedése kis híján elérte a kétharmadot. A közfoglalkoztatottak többségének életkora 25 és 54 év közé esett (71,2 százalék), az ennél fiatalabbak részesedése 13,5 százalék volt, az országos programokban némiképp magasabb. A tipikus közfoglalkoztatottak igen képzetleneknek bizonyultak, 8,9 százalékuk még az általános iskolát sem fejezte be, és 46,7 százalékuk esetében az elemi volt a legmagasabb befejezett végzettség; szakmunkásképzőt, szakiskolát végzett 27,1 százalék, felsőfokú végzettséggel 2,4 százalékuk rendelkezett (a férfiak között a diplomások aránya nem érte el az 1,5 százalékot). Az ilyen jogviszonyban álló nők általában magasabb végzettséget mutattak fel.

A közfoglalkoztatásban hatalmasak a területi különbségek is, a legmagasabb átlagos létszámot Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye mutatta fel (17,4 és 15,2 százalékkal részesedve) – míg Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom egyszázalékos súllyal „szerénykedett”.

Út a munkához – hirdette a jelenlegi programok 2009-es elődje, egyik kitörési pontként azt határozva meg, hogy azoknak a 35 évnél fiatalabbaknak, akik nem végezték el a nyolc osztályt, kötelezővé tegyék az általános iskola elvégzését. Az általában vett képzés napjainkban is lényeges eleme az állami beavatkozásnak, különösen az elsődleges munkaerőpiacra történő visszatérés szorgalmazásának fényében. A képzések a 2015-ben lezárult Újra tanulok! elnevezésű projekttől a 2018 végéig tartó kiemelt képzési tervig terjednek.

Akár negatív vállalkozókként is felfoghatók a közfoglalkoztatottak, ha a közfoglalkoztatott ellentéte az önfoglalkoztatott lehetne. Így szemlélve ugyanis Magyarországon arányaiban manapság nagyjából ugyanannyian vállalkoznak, mint ahány közfoglalkoztatott van: 2014-ben a KSH 272 ezer működő egyéni vállalkozást tartott számon – úgy, hogy csupán 53 százalékuk végezte tevékenységét főfoglalkozásúként, 38 százalékuk mellékfoglalkozásúként, 9 százalékuk pedig nyugdíjasként dolgozott.

A közfoglalkoztatottak jelentős részét egyszerű munkákkal bízzák meg. Helyettük mintegy az állam vállalkozik: gondozza a kistérségi startprogramokat, támogatja szociális szövetkezetek létrehozását. A jelszó meghirdetése nélkül is tartva magát az életen át tartó tanulás divatos követelményéhez, keresve az utakat a munkaerőpiacról kikopottak reintegrálásához, az átjárókat a közfoglalkoztatottság és az elsődleges munkaerőpiac között. Sok mindenre nem is alkalmas, nem is felkészült. Motiválni például csak áttételesen képes: a motívumok sorában a köz javára térítés ellenében végzett tevékenység csak az első lépés lehet. Késztetéseket nem lehet jogszabályokkal kicsikarni. Maradnak a pedagógiai és lélektani nyilvánvalóságok: a környezet a meghatározó, ösztönzést csak attól kaphat, fogékonyságot csak ott sajátíthat el. A motivációs indoklást tartalmazó levél követelménye tehát a közfoglalkoztatottak számára pillanatnyilag közömbös – persze kívánatos lenne, ha minél többen lennének kénytelenek kínlódni vele.