BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
adóegyezmény

Multilaterális egyezmény az adótervezés ellen

Magyarország OECD-tagállamként részese az egyezménynek, így annak ratifikálásával egyszerre módosíthatja hatályos adóegyezményeit.
2017.06.15., csütörtök 17:13

Az utóbbi években nagy figyelmet kapott a 2013-ban indult BEPS kezdeményezés, amelyet a G20 felkérése alapján az OECD tűzött zászlajára, s amelynek célja, hogy véget vessen a multinacionális nagyvállalatok adótervezési gyakorlatának. E munka eddigi legkiemelkedőbb eredményeként, 2017. június 7-én, az OECD Miniszteri Tanácsának párizsi értekezletén hatvannyolc ország, köztük Magyarország is aláírta (míg további nyolc aláírási szándékát fejezte ki) azt a multilaterális egyezményt, amely egyedülálló nemzetközi jogi megoldásként lehetőséget nyújt a BEPS-projekt keretében született intézkedések hatékony érvényesítésére.

Határon átnyúló ügyletek esetén kétoldalú adóegyezmények szabályozzák az érintett államok adóztatási jogait. Mivel az összesen csaknem 3000 adóegyezmény többsége évtizedekkel ezelőtt jött létre, azok sokszor már nem felelnek meg az azóta megváltozott gazdasági és jogi viszonyoknak, így a multinacionális nagyvállalatok eszközeivé válhattak a globális adókötelezettségeik minimalizálásáért alkalmazott adótervezési technikák kialakításában.

Emiatt vált szükségessé, hogy a BEPS-eredmények érvényesítése érdekében egyes szabályokat az adóegyezményekbe is átültessenek. Tekintettel a meglévő adóegyezmények nagy számára, az OECD felismerte, hogy kétoldalú újratárgyalások helyett gyorsabb, hatékonyabb és egységesebb jogi megoldásra van szükség: e felismerés után született meg a multilaterális egyezmény, mely egyetlen jogi aktussal módosítja az azt elfogadó államok közt fennálló valamennyi kétoldalú adóegyezményt.

Az egyezmény a legalább öt ország általi aláírást és ratifikálást követő negyedik hónap első napján lép életbe. Ahhoz, hogy két ország között fennálló adóegyezmény kapcsán az egyezmény rendelkezései alkalmazhatók legyenek, mindkét országnak ratifikálnia kell azt, s mindkét ratifikációt követően három hónapnak kell eltelnie. Az egyezmény nem épül be automatikusan az adóegyezményekbe, hanem azok mellett (felett) álló jogszabály lesz. Az egyes országok készíthetnek adóegyezményeikre egységes szöveget, ez azonban nem kötelező, a hiánya viszont megnehezítheti az egyes adóegyezmények értelmezését.

Az egyezmény kötelező rendelkezései:

  • Új bevezető szöveg alkalmazása, amely koncepcionálisan rögzíti, hogy az adóegyezmény célja a kettős adóztatás elkerülésének olyan módja, mely nem teremt lehetőséget a nem adózásra vagy a mesterségesen alacsony adózásra.
  • Amennyiben az eset összes körülményéből az következik, hogy egy ügylet fő célja adóelőny elérése, az adóegyezmény által biztosított kedvezmények nem alkalmazhatók. Ez a szabály kiegészíthető a kedvezmények tevékenység alapján történő további szűkítésével, ez azonban opcionális.
  • Kölcsönös egyeztetési eljárás alkalmazása a nemzetközi adózási viszonyok zökkenőmentesebbé tételéért. Ilyen rendelkezéseket a magyar adóegyezmények is tartalmaznak, ezeket az egyezmény szabályai némileg módosítják.
  • Az egyezmény számos további, opcionálisan alkalmazható szabályt is tartalmaz, többek közt az úgynevezett „hibrid struktúrák”, a telephelyszabályok és az ingatlannal rendelkező társaságok adózása kapcsán. Az átlátható alkalmazás érdekében az OECD tartja majd nyilván az aláíró országokat, illetve azoknak az egyezmény kapcsán tett (adott esetben egyes országokat illetően is specifikus) választásait. Ennek ellenére az adóegyezmények értelmezése a jelenleginél várhatóan összetettebb feladattá válik a jövőben, nem elegendő ugyanis az egyes adóegyezmények vizsgálata határon átnyúló ügyleteknél, hanem figyelni kell arra is, hogy az adott országgal hatályba lépett-e a multilaterális egyezmény, s ha igen, melyik ország milyen rendelkezések alkalmazását választotta a kötelező elemek mellett.

    Az egyezmény puszta létrejötte meglátásunk szerint példátlan eredmény a nemzetközi adózásban, jól mutatva azt a globális összefogást és politikai elkötelezettséget, mely a kreatív adótervezés visszaszorítása érdekében megjelenik. Ha csak az egyezményt tegnap aláíró országok alkalmazzák, az is mintegy 1100 adóegyezmény módosítását teszi lehetővé csupán 76 aláírással és ratifikálással. Így egy akár évtizedekig elhúzódó folyamatot lehetne egy-két évre lerövidíteni.

    Magyarország OECD-tagállamként részese az egyezménynek, így annak ratifikálásával egyszerre módosíthatja hatályos adóegyezményeit. Hazánknak eddig összesen nyolcvan országgal van adóegyezménye, amelyek közül ötvenkettő tegnap aláírta az egyezményt. Tekintettel arra, hogy az egyezményhez szabadon csatlakozhatnak további államok is, e szám a jövőben tovább növekedhet.

    A szerző további cikkei

    Vélemény cikkek

    Továbbiak

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.