Munkanélküliség-paradoxont tartogat a jövő

Egyre többet beszélnek a gépek és a robotok előretörése kapcsán arról, hogy tömeges munkanélküliség fenyegeti az emberiséget. Míg mások arról értekeznek, hogy nem nőni fog a dologtalan és képzetlen emberek aránya, hanem egyenesen tomboló munkaerőhiány van/lesz. Tehát tulajdonképpen mindenkinek igaza lehet – bizonyos szempontból, de azért teljesen mégsem.

A demográfiai trendek kapcsán 2050-ig a világon kizárólag Afrikában és Észak-Amerikában nem várható népességcsökkenés, sőt 2030-ra várhatóan az EU lesz a legöregebb társadalom a bolygón. Magyarország népessége még a legoptimálisabb esetben is több százezerrel csökkenhet, pesszimista előrejelzések szerint pedig akár több millióval. Eközben a világ népességének növekedése 2100-ig várhatóan folyamatos lesz (a mostani 7,5-ről egészen a 11 milliárdos lélekszámig), miközben már most negyedmilliárdnál is több olyan fiatal van, aki se nem dolgozik, se nem tanul. A Nemzetközi Valutaalap szerint a fejlett gazdaságok elöregedésének kezeléséhez a jelenleginél legalább nyolcszor több bevándorlóra lenne szükség.

Ha pedig a munkaerőpiaci trendeket nézzük, itt is érdekes kép rajzolódik ki az egyre javuló hazai és európai foglalkoztatási statisztikák mellett, annak ellenére, hogy a 2008–2009-es pénzügyi válság munkahelyek millióit tüntette el az EU-ban, és a talpra állás lassú volt. A hosszú távú munkanélküliséggel küzdők aránya – akik legalább egy éve keresnek állást, és akik körében szinte mindenhol többen vannak az alacsonyabb végzettségűek – az utóbbi tíz évben (Németországot leszámítva) szinte valamennyi nyugati tagállamban nőtt, míg a kelet-európai országokban látványosan javult a helyzet. Ugyanakkor egyre markánsabb a képzett munkaerő hiánya régiónkban, sőt itt a legmagasabb a képzetlenek aránya is. Miközben tudjuk, hogy a bevándorlást támogató országok az olcsó (és nem szándékoltan képzetlen) EU-n kívüli munkaerőre alapozva képzelték el a demográfiai válságuk kezelését, az Eurostat adatai egyúttal azt is mutatják, hogy egyre nő a be nem töltött állások aránya az EU-ban (ami jelenleg átlagosan közel 2 százalék, és ez egyben a magyarországi érték is). Sőt, Németországban egyenesen rekordmagas lett ez a mutató (2,6 százalék). Ez utóbbi némileg megmagyarázza a német álláspontot a bevándorlás kapcsán is, hiszen a szolgáltatások területén már 3,5 százalékos a munkaerőhiány, míg az EU-átlag csak 2,2 százalék.

Az érdekesség az egészben az, hogy a pénzügyi válság „első kemény évében” (2010-ben) közel 30 százalékkal alacsonyabb volt a be nem töltött munkahelyek aránya az EU-ban, mint most. Ugyanakkor a minap Aydan Özoguz, a bevándorlásért felelős német miniszter a Financial Timesnak elismerte, hogy a frissen érkezett szír menekülteknek csupán 45 százaléka rendelkezik igazolható iskolai végzettséggel, és háromnegyedük minimum öt (de inkább tíz) éven belül se lesz aktív. Segélyekre fognak szorulni alacsony végzettségük és nyelvtudásbeli hiányosságaik miatt. A patinás Ifo Institute azt is kimutatta, hogy a dolgozó menekültek és bevándorlók mindössze 8 százalékát alkalmazzák mint képzett munkaerőt.

Ezért is érthető (bár némileg meglepő) a frissen hatalomra került Macron elnök pálfordulása menekültügyben: néhány napja kifejtette, hogy összefüggés van a menekültek tömegei és a francia gazdaság gyengélkedése között. (Ez a kijelentés azért elképzelhetetlen lett volna akár csak egy éve is.) Mint ismert, Franciaországban gyakorlatilag kétszer nagyobb a munkanélküliség, mint Németországban, miközben a hosszú távon munka nélkül lévők közel azonos arányban vannak (45 százalék/42 százalék). Ennek ellenére a németeknél 15 százalékot is meghaladóan csökkent a legalább egy éve állástalanok aránya 2006 óta, míg a franciáknál 3 százalékkal nőtt ez a mutató. Ezért is fog az ifjú francia elnök egyre jobban ragaszkodni a már meglévő menekültek/bevándorlók szétosztásához és más, például a kelet-európai munkavállalókat érintő korlátozásokhoz.

A hangulat tehát gyökeresen megváltozott azóta, hogy Dieter Zetsche, a Daimler (Mercedes-Benz) vezére tavaly nyáron még azt mondta: a menekültek fogják adni az új német gazdasági csoda alapjait. Holott a Financial Times 2015-ös díjnyertes szerzője, Martin Ford (The rise of the Robots) már bemutatta, hogy az 1960-as évektől kezdve az USA-ban minden egyes évtizedben összességében folyamatosan csökkent az új munkahelyek aránya úgy, hogy a 2000-es évekre már zéró munkahely jött létre.

A McKinsey nevű patinás elemzőcég szerint a termelékenység 1850 és 1910 között évente 0,3 százalékkal nőtt, 2015 és 2060 között pedig évente akár másfél százalékkal is nőhet – immáron a szolgáltatói szektort is beleértve. Ez gyakorlatilag 300-400 százalékos növekedési ütemet jelenthet az első ipari forradalomhoz képest. Egyelőre megjósolhatatlan, hogy

a szolgáltatói szektor teljes, de akár még részleges automatizálása is milyen hatásokkal járhat, hiszen az USA szövetségi munkaügyi statisztikái szerint a jövőben a legnagyobb munkaerőigény az alacsonyabb vagy egyenesen képzettség nélküli munkakörökben jelenhet meg (ápolás-gondozás köre), és az EU-s előrejelzések szerint is elsősorban az egészségügy és az oktatás területén várható növekvő arányú munkaerő-kereslet. (Habár ezeket a munkahelyeket Japánban részben szintén robotokkal kívánják betölteni.)

Az Economist hasábjain megjelent Gregory Clarknak, a Kaliforniai Egyetem közgazdászának elemzése (What history says about inequality and technology), amelyben azt mutatja be, hogy az első ipari forradalom óta a magasabb képzettségű, szakmai tudással rendelkező munkások és a képzetlen munkások bérei közti különbség folyamatosan esett, nagyságrendileg körülbelül 30 százalékkal, míg az 1960-as évektől egy kisebb javulás volt tapasztalható a képzettek tekintetében. Miért? A nyugati vezetésű globalizáció kiszervezte a szakképzetlen(ebb), termelésben dolgozó munkahelyeket Ázsiába és a harmadik világba, és ezzel párhuzamosan a nyugati „központokban” megnőtt a tudás értéke, ami felhajtotta a magasabban képzettek bérét is.

A világ azonban nagyot fordult azóta, és a robotika és az automatizáció a kiszervezett munkahelyeket is felváltja – ennek hatásaival Kína mellett India és az ottani térség fog első körben szembesülni. Eközben a fejlett világ problémája egészen más jellegű lesz: a mesterséges intelligencia miatt a relatíve magasabb képzettséget igénylő szolgáltató szektor (ahol a munkaerő közel 80 százalékát foglalkoztatják) kerül veszélybe az automatizáció kapcsán. Az Oxfordi Egyetem és a Citi közös, tavaly januári átfogó elemzése szerint az USA-ban 1984 és 2014 között éppenséggel a közepes végzettségűek (azaz az ún. „rutin kognitív / rutin kétkezi munkások”) iránti kereslet csappant meg a legnagyobb mértékben, ami már vastagon érinti a szolgáltatói szektort is. 2008 óta a hagyományos szolgáltatói és termelői szektor termelékenysége drámaian romlik, olyannyira, hogy az OECD szerint 2001–2010 között a legproduktívabb és leginnovatívabb szolgáltatások 50 százalékkal javították a termelékenységüket, míg a hagyományos versenytársaik már csak a 2000 előtti értékeket (növekedést) tudták hozni.

Ha visszatekintünk a történelemre, akkor Clark szerint a „képzetlen” munkások aránya is jelentősen megnőtt az iparosodás alatt Angliában: 20 százalékról 39 százalékra emelkedett 1700 és 1850 között. Így nem teljesen elrugaszkodott elképzelés az, hogy arányaiban nem még több egyetemet végzett fiatalra lesz szükség, hanem valami egészen másra: olyan emberekre, akik képesek szimbiózisban együtt dolgozni egy (egyre) fejlettebb mesterséges intelligenciával az individualizálható termékek és szolgáltatások nyújtása érdekében. A PwC 2017 márciusi kitekintője szerint az Egyesült Királyságban 2030-ra a mostani „átlagos” (közepes végzettségű) dolgozók több mint 50 százalékának a munkahelye kerülhet automatizálásra, szemben az alacsony (19 százalék) és a magasabb (30 százalék) végzettségűek munkahelyeivel. (Az „összmutató” 30 százalékos, ami egyébként 5 százalékkal kedvezőbb, mint a német szám, és így egy kicsit más a Brexit prizmája is.)

Azaz mindenhez egy „kicsit” jobban kell majd érteni, a filozófiától kezdve a fizikáig és a kémiáig; amolyan magas fokú önképzésre is alkalmas posztindusztriális polihisztorokra lesz kereslet, ami egyébként összhangban lesz azzal a tendenciával is, hogy egyre kevesebb határozatlan idejű munkahely jön létre a jövőben, sokkal inkább projektalapú, egyéni értéket is teremtő és flexibilis munkaerővel, erősödő állami (szociális-védelmi) szabályozással, gyakorlatilag egy posztreneszánsz kort teremtve a munka világában.

(A robotizáció és a munkaerőhiány ellentmondásairól szóló sorozatunkat Bod Péter Ákos, a BCE professzora [VG., jún. 29.] indította, majd Hujber Tibor, a Trenkwalder megbízott ügyvezetője következett. A napokban további szakértők szólalnak meg a kérdésben.)