A szankcióbumeráng

Már három éve, hogy Oroszország a nyugati országok által élesített, a kelet-ukrajnai inváziót megtorló intézkedésekre adott válaszként embargót alkalmazott az ellene szankciót bevezető országokra. Mindez különösen érzékenyen érintette az Európai Uniót, melynek mezőgazdasága és élelmiszeripara jelentős profitrátával értékesítette az orosz piacon a jellemzően magas feldolgozottságú termékeit. Az embargó által okozott gazdasági károkkal és hatásokkal sokan, kimerítően foglalkoztak már az elmúlt években, de mintha elsikkadt volna a potenciális közép- és hosszú távú következmények elemzése.

Ebből a szempontból nem is az EU tagországainak reakciói a lényegesek, hiszen az logikus: új piacok keresése, egyes, nem versenyképes ágazatok eltűnése és a luxusélelmiszereket gyártó cégek rövid távú veszteségei. Sokkal érdekesebb, milyen következményei lettek az embargónak Oroszország vonatkozásában. Mindannyian emlékezhetünk a drámai híradásokra: szenved a jómódú lakosság, eltűntek a polcokról a nyugati élelmiszerek, jellemzően a magas jövedelmű rétegek által fogyasztott termékeket megemlítve.

Az embargó valóban okozott rövid távú ellátási zavarokat, van viszont egy fontos tanulság és következmény, amellyel a hazai és úgy általában a nyugati elemzők nem számoltak: a feltételezett, hirtelen felindulásból elkövetett embargózás mögött kristálytiszta és stratégiailag lényeges megfontolás áll. Az elmúlt három év ugyanis az orosz, sőt az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz tartozó országok (Oroszországon kívül Fehéroroszország, Kazahsztán, Örményország és Kirgizisztán) agráriumának aranykorát indította el. Az embargó logikus következménye ugyanis, hogy a kieső termékeket hazai (eurázsiai uniós) forrásokból kell beszerezni. Oroszország, Kazahsztán és főleg Fehéroroszország mezőgazdasági adottságai – szektoronként eltérő mértékben ugyan, de – kiválóak.

Nem csupán az óriási méretekben történő gazdálkodásról van szó, hanem kiváló minőségű termőföldekről, legelőkről; nem beszélve a potenciálisan termelésbe vonható területekről. Ezen országok mezőgazdaságai a rendszerváltás és a függetlenné válás legnagyobb vesztesei voltak (dezintegráció, menedzsmentproblémák, leépülő tudásbázis, az amortizáció elégtelen pótlásából fakadó technológiai leépülés stb.). Az embargó viszont kiváló lehetőséget nyújt az orosz mezőgazdaság fejlesztésére, természetesen immár protekcionista alapon, a hatékonyabban és jobb minőségben termelő versenytársak kiiktatásával.

Oroszország hatalmas mezőgazdasági fejlesztési programot indított: nagymértékben megnövelte a mezőgazdasági támogatásokat, kedvezményes hiteleket nyújt, nagyszabású programot dolgozott ki az import hazai termékekkel való helyettesítésére. Fontos megjegyezni, hogy Oroszország alapvetően képes lakossága ellátására, az imént említett fejlesztések főként ezt a stratégiai célt szolgálják.

Három év embargó eredménye tehát egy fejlettebb orosz (kazah, belorusz) mezőgazdaság. Mely mezőgazdaságok nem csupán képessé váltak a hazai lakosság ellátására, de egyben jövedelmet juttatnak a vidéken élőknek, fejlesztik a hozzáadott értéket jelentő élelmiszeripart, és, ami a nyugati országok szempontjából veszélyes lehet: versenytársként jelennek meg harmadik országok piacain. Oroszország 2016-ban 34 millió tonnás teljesítményével a világ legnagyobb búzaexportőrévé vált (korábban importőr volt), mely tény egyben a világpiaci árak befolyásolásának képességét is jelenti; a világ legnagyobb cukorrépa-termelője immár; korábbi sertés- és baromfiimportját teljes egészében hazai termeléssel helyettesíti; az üvegházi/fóliás zöldségtermesztés egy év alatt 30 százalékkal nőtt.

Ilyen módon a nyugati szankciók nem várt bumeránghatásaként az embargó következtében megerősödő orosz, belorusz, kazah élelmiszer-gazdaság már középtávon is rontani tudja a nyugati országok piaci pozícióit Ázsiában, a Közel-Keleten és az észak-afrikai országokban. Sőt a nehéz idők elmúltával akár saját piacaikon kell megküzdeniük az eurázsiai konkurenciával.

Megerősített versenytárs

A nyugati szankciók nem várt bumeránghatásaként az embargó következtében megerősödő orosz, belorusz, kazah élelmiszer-gazdaság már középtávon is rontani tudja a nyugati országok piaci pozícióit Ázsiában, a Közel-Keleten és az észak-afrikai országokban.