BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
MVM

Több mint száz naperőművet épít az MVM

A jövő év első negyedében kívánja átadni az MVM az első olyan naperőművét, amelyet a mintegy 50 milliárd forintba kerülő, 100 megawattnyi szolárteljesítmény létrehozását célzó programja során létesítene – mondta a Világgazdaságnak Zsuga János, a társaság termelési és műszaki vezérigazgató-helyettese.
2017.09.14., csütörtök 06:30

A hírek szerint ugrásszerűen bővülhet az MVM csoportnál a megújuló alapú energiatermelés. Ho­gyan illeszkednek e kapacitások a csoport termelőportfóliójába?

Az MVM csoport tavaly elfogadott középtávú stratégiájával nyitott a kutatás, a fejlesztés és az innováció támogatására, illetve minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektet a megújuló energiaforrások energiatermelő célú használatára. Az MVM a magyarországi energiatermelés meghatározó szereplője kíván lenni, nagyban hozzájárulva ezzel a nemzeti energiastratégia megvalósításához. A megújuló alapú energiatermelés bővítésével kapcsolatos terveink között szerepel fotovoltaikus, biomassza- és a depóniagáz-bázisú erőművek létesítése is. Első lépésként jelenleg olyan fotovoltaikus erőművek létesítésén dolgozunk, amelyek összkapacitása eléri a 100 megawatt (MW) teljesítményt. Szeretném leszögezni, hogy számunkra kulcsfontosságú az energiaellátás biztonsága és a fenntarthatóság. A Paksi Atomerőmű hatékony működésével, a tradicionális termelőegységeinkkel és az egyre bővülő megújuló kapacitásainkkal hosszú távon garantálni tudjuk Magyarország fenntartható energiaellátását.

A 100 MW-nyi új naperőmű-kapacitás hány projektet jelent?

Az MVM csoporthoz tartozó MVM Hungarowind Kft. hét önálló napelemeserőmű-projektre készül. Ezen belül két nagyobb beruházás során egy-egy 20-20 MW teljesítményű fotovoltaikus erőmű létesül, további öt során pedig országosan építünk ilyen erőműveket az összes elosztói engedélyes működési területén. Terveink szerint ez 108 helyszínt jelent, és mindegyiken 0,5 MW teljesítményt.

Hol lesznek a legnagyobbak, és mennyibe kerülnek?

A két legnagyobb erőmű a tervek szerint Felsőzsolcán és Oroszlányban épül. A kisebb, 0,5 MW teljesítményű erőművek helyszínei között megyei jogú városok, nagyobb és kisebb települések egyaránt lesznek. A teljesség igénye nélkül: Zalaegerszeg, Dunaújváros, Pécs, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Paks, Alsónána, Berettyóújfalu, Újkígyós is a partnereink között szerepel. A két nagyberuházás tervezett költségvetése mintegy 9-9 milliárd forint, az öt további projekté pedig az erőművek számától függően 5-7 milliárd forintba kerül, külön-külön. A tervek szerint a beruházási költség mintegy 35 százalékát uniós támogatás, 65 százalékát pedig az MVM csoport saját forrása fedezi.

A korábbi hírekben szereplő nettó 50 milliárdos keret reális?

Igen. A társaság összesen 50 milliárd forintnyi keretmegállapodásokat kötött a közbeszerzési eljárás során, ez az összeg fedezi a hét projekthez szükséges költségeket.

Kik lesznek a kivitelezők, mi alapján választotta az MVM az érintett társaságokat a tenderen?

A MVM Hungarowind Kft. tavaly év végén nyílt közbeszerzési felhívásokat tett közzé megújuló energiaforrást hasznosító erőművek létesítésének tervezésére és kivitelezésére. Három ajánlattevőtől érkeztek be ajánlatok. Az eljárás során mindhárom ajánlattevő alkalmasnak bizonyult, így velük keretmegállapodást kötöttünk. Az egyes erőművek tényleges kivitelezőit a közbeszerzési eljárás következő szakaszában választjuk ki a keretmegállapodást kötő három ajánlattevő közül.

Mikor és hol adják át az első új naperőművet?

A beruházások az ütemterv szerint az idei év negyedik negyedévében kezdődhetnek meg, így az első fotovoltaikus erőművet 2018 első negyedévében kívánjuk átadni. A jelenlegi előkészítettség alapján várhatóan Felsőzsolcán kezdi meg kereskedelmi üzemét a hét projekt első fotovoltaikus erőműve.

Mikorra zárul az egész projekt?

Mindegyik esetében az egy éven belüli megvalósítást tűztük ki célul, de az engedélyezés nagyban befolyásolhatja a beruházások időigényét. A létesülő fotovoltaikus erőművekben megtermelt energia több mint 50 ezer háztartás éves villamosenergia-szükségletét fedezi majd. A projektek megvalósulása azonban nem csupán az energiaellátás biztonsága és folyamatos fenntartása miatt lényeges, hanem a hazai energiatermelésnek az EU-s és a nemzetközi éghajlatvédelmi célkitűzésekkel való összhangja miatt is. A tervezett fotovoltaikus erőműveknek köszönhetően évente több mint 100 ezer tonnával csökken majd az ország szén-dioxid-kibocsátása.

Minden új MVM-es naperőmű engedélykérelmét tavaly adta be a társaság, vagyis a régi kötelező átvételi tarifa (KÁT) szerint kapják majd a támogatást?

Igen, a régi rendszer szabályozásai vonatkoznak az új napelemes erőművekre, mivel azok engedélykérelmét 2016. december 31. előtt nyújtották be a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak.

Így az új naperőművek áramának egészét a KÁT-on belül adja el az MVM, vagy van más terve is?

Az erőművek által termelt összes villamos energiát a kötelező átvételi rendszerben értékesítjük.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.