A demográfiai tényezők elhanyagolásának veszélyei

Szerte a feltörekvő gazdaságokban a demográfiai osztalék gyakran emlegetett kérdéssé vált. Politikusok és üzleti vezetők – legyenek azok Indiában, Nigériában, Pakisztánban vagy Tanzániában – egyre többször beszélnek arról, hogy a gyorsan növekvő fiatal népesség hatalmas befektetési lehetőségeket és gyors gazdasági növekedést idéz majd elő. A valóság azonban az, hogy sok feltörekvő gazdaságban a népesség robbanásszerű növekedése jelentős fenyegetést jelent a gazdasági fejlődésre, és a technológia előrehaladása e fenyegetést még súlyosabbá teszi.

Először is a „demográfiai osztalék” kifejezést nem mindig használják megfelelően. A fogalmat eredetileg arra az átalakulási folyamatra használták, amelyben az egyes országok egyszerre élvezték a munkaképes korú népesség számának egyszeri megugrását és a termékenység nagymértékű csökkenését. Ez a kombináció a munkavállalók eltartottakkal (nyugdíjasok és gyermekek) szembeni magas arányát eredményezi, ami jelentős megtakarítások mellett könnyebbé teszi az elegendő beruházások biztosítását a tőkeállomány gyors növekedésének előidézéséhez.

A meredeken csökkenő termékenység mindeközben biztosítja azt, hogy a következő generáció egy főre nézve figyelemre méltó tőkeállományt örököljön meg.

A családok kis mérete megkönnyíti, hogy egy gyerekre magas magán- és állami oktatási kiadások jussanak, ami a munkavállalók képzettségének ugrásszerű javulását eredményezi. Dél-Korea, Kína és néhány más kelet-ázsiai ország óriási mértékben profitált ebből a demográfiai osztalékból az elmúlt negyven évben.

Az is gond lehet, ha sok a gyerek

A termékenységi ráta meredek csökkenése nélkül azonban nem jön létre osztalék. Ha a termékenység mértéke magas marad, akkor a nyugdíjasok munkavállalókkal szembeni alacsony arányát semlegesíti a gyermeknépesség magas eltartottsági rátája, ami megnehezíti az egy gyermekre jutó jelentős oktatási kiadások biztosítását. Továbbá ha a munkavállalók minden egyes új nemzedéke nagyobb, mint az előző, akkor a tőkeállomány egy főre jutó növekedése – legyen az az infrastruktúra vagy a gyárak, berendezések terén – is megakad. A gyorsan növekvő munkaképes korú népesség azt is lehetetlenné teszi, hogy elég hamar jöjjenek létre munkahelyek a szélesebb körű munkanélküliség megelőzéséhez.

Ez az a helyzet, amelybe sok szubszaharai afrikai ország még mindig bele van ragadva. A kielégítő GDP-növekedési rátát (az elmúlt évtizedben az átlagos növekedési ütem 4,6 százalék volt) a népesség 2,7 százalékos éves növekedési üteme ellensúlyozza, így az egy főre jutó jövedelem évente kevesebb mint 2 százalékkal nő, szemben a Kína által elért 7 százalékkal. Egy ilyen trend mellett Afrika a 2100-as évek közepéig nem fogja elérni a fejlett gazdaságok jelenlegi életszínvonalát.

Pakisztán valamivel kevésbé súlyos, de még mindig komoly kihívásokkal néz szembe. India demográfiai helyzete régiónként eltérő: miközben a termékenységi ráták alacsonyabbak a dinamikus gazdaságú Mahárástra és Gudzsarát államban, addig a nagy északi államok – Bihar és Uttar Prades – továbbra is súlyos demográfiai helyzettel néznek szembe.

Nagy bizonytalanság az átalakulás kapcsán

Évtizedeken át nyilvánvaló volt, hogy a magas termékenység képes visszafogni az egy főre jutó növekedést. E lehetőség nem kellő figyelembevételének költségei növekszenek különösen a fejlődő országoknál. Alig néhány példa akad arra, hogy a szegénységből a fejlett gazdaságok termelékenységi szintjére és életszínvonalára sikeresen fel lehet zárkózni. Továbbá mindegyik esetben – az 1950-es és 1980-as évek közötti Japán, az 1960-as és 1990-es évek közötti Dél-Korea, illetve az elmúlt négy évtized Kínája – az exportorientált ipar gyors növekedése központi szerepet játszott. A technológiai fejlődés viszont fenyegeti a jólét elérésének említett módját.

Az információs technológia lehetőséget ad a mostani állások nagy többségének automatizálására. Annak ellenére, hogy nagy a bizonytalanság azzal kapcsolatban, mennyi ideig fog tartani ez az átalakulás, friss tanulmányok egyértelműen kimutatták, hogy rövid távon a fizikai aktivitást igénylő állások vannak leginkább veszélyben. A feldolgozóipar azon része, ahol nehéz alkatrészeket kell kezelni – gondoljunk az autógyártásra –, már most jelentős mértékben automatizált, és egyre inkább azzá válik majd. Miként azonban az innovációk beérnek a lágy, puha anyagok kezelésére kialakított gépek terén is, úgy a ruha- és textiliparban még meglévő sok állás is veszélybe fog kerülni.

Ahogy ez megtörténik, a feldolgozóipar visszatérhet a fejlett gazdaságokba, de csak kevés állást biztosítva. Az Adidas németországi Ansbachban felépült, Speedfactory nevű gyára hamarosan évi 500 ezer pár cipőt fog előállítani, csupán 160 munkással. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) friss jelentésének becslése szerint néhány ázsiai országban a ruha- és textiliparban meglévő alacsony fizetésű állások 60–90 százalékában várhatóan automatizálás fog bekövetkezni.

Nincsenek könnyű válaszok a problémára

Ám a legnagyobb kihívás nem Délkelet-Ázsiát, hanem India egyes részeit, Pakisztánt és mindenekelőtt Afrikát érinti. Indiának évente 10-12 millió új állást kell létrehoznia csak annak érdekében, hogy tartani tudja a lépést a munkaképes korú népesség növekedésének ütemével. Ennél pedig jóval több állást kell teremtenie ahhoz, hogy fel tudja szívni a már állás nélkül lévőket. A tervek egy része azonban nem reális: egy friss jelentés cáfolja azt a hivatalos előrejelzést, miszerint 10 millió új állás jöhet létre a ruházati iparágban. A valószínűbb forgatókönyv 3 millióval számol.

Ami Afrikát illeti, az ENSZ előrejelzése szerint a 20 és 65 év közötti népesség létszáma 2050-re 1,3 milliárd, 2100-ra 2,5 milliárd lesz a mostani 540 millióval szemben. E fiatalok egy olyan világot örökölnek meg, ahol csupán elenyésző részük fog valaha munkát találni az exportorientált feldolgozóiparban. Kína 25 és 64 év közötti népessége ezzel szemben valószínűleg 930 millióról 730 millióra csökken majd, ami felhajtja a reálbéreket, és jelentős ösztönző erőt fog biztosítani az automatizációba történő beruházásokhoz. Az emberi munkaerő felváltására vonatkozó radikális lehetőségek világában a túl sok munkavállaló jóval nagyobb probléma lesz, mint a túl kevés.

Nincsenek könnyű válaszok azon problémákra, amelyekkel sok feltörekvő gazdaság néz szembe. A munkahelyteremtést maximalizálni kell az olyan szektorokban, melyek kevésbé sérülékenyek a rövid távon jelentkező automatizációval szemben: az építőipar és a turizmus állásai ebből a szempontból fenntarthatóbbak lehetnek, mint a feldolgozóipar munkahelyei. A termékenység célzott csökkentésére vonatkozó intézkedéseknek (nők edukációja, a fogamzásgátláshoz való könnyű hozzáférés) csúcsprioritást kellene kapniuk. Irán példája megmutatja, mit lehet elérni egy hagyománytisztelőnek, vallásosnak tartott társadalomban: az ország termékenységi rátája az 1980-as évek 6,5-es értékéről 2005-re 2 alá csökkent.

Bármely probléma megoldásánál az első lépés a probléma felismerése. A demográfiai osztalékról szóló mai eszmecserék legnagyobb része veszélyes módon nem törődik a kockázatokkal; itt az idő, hogy szembenézzünk a realitásokkal.

Copyright: Project Syndicate, 2017

www.project-syndicate.org