Roubini: A világgazdaság három lehetséges forgatókönyve

Az utóbbi néhány évben a világgazdasági növekedés a gyorsuló időszakok (amikor a növekedés üteme pozitív és erősödő) és a lassuló időszakok (amikor a növekedés mértéke pozitív, ám az üteme lassuló) között ingadozik. Kérdés, hogy a több mint egy éve tartó gyorsuló időszak után a világ ismét egy lassuló periódus elé néz-e, vagy a fellendülés tartós lesz.

A gazdasági növekedés, illetve a részvénypiacokat jellemző jelenlegi erős fellendülés 2016 nyara óta tart. A Brexit-népszavazás utáni rövid megtorpanás ellenére a növekedési gyorsulás nemcsak azt bírta el, hogy Donald Trump nyerte meg az amerikai elnökválasztást, hanem a Trump által előidézett erősödő politikai bizonytalanságot és geopolitikai káoszt is. Erre a helyzetre reagálva a Nemzetközi Valutaalap, amely az elmúlt években a globális növekedést egy „új középszerű időszaknak” nevezte, nemrégiben felfelé javította a világgazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzéseit.

A mostani növekedési fellendülés folytatódni fog a következő néhány esztendőben is? Vagy a világgazdaságban egy olyan átmeneti ciklikus élénkülés zajlik, amelyet hamarosan új alacsony valószínűségű sokkesemények (tail risk) vetnek vissza, mint amilyenek a gazdasági növekedés lassulását okozták az elmúlt években? Elég visszaemlékezni 2015 nyarára, 2016 elejére, mikor a befektetők a kínai gazdaság kemény földet érésétől (hard landing), a zéró kamatpolitika Fed általi túl gyors befejezésétől, az amerikai GDP-növekedés megakadásától vagy a megtorpant növekedést jelző alacsony olajáraktól tartottak.

A strukturális reformok lehetősége

Három lehetséges szcenáriót lehet felvázolni a világgazdaság számára a következő mintegy három évre. Az optimista forgatókönyv szerint a világ négy legnagyobb, rendszerszinten fontos gazdasága – Kína, az eurózóna, Japán és az Egyesült Államok – strukturális reformokat valósít majd meg, amelyek erősítik a potenciális növekedést, és kezelik a pénzügyi sérülékenységet. Azáltal, hogy a ciklikus fellendüléshez erős potenciális és tényleges növekedés társul, az ilyen erőfeszítések nagymértékű növekedést, alacsony, de lassan növekedő inflációt és viszonylagos pénzügyi stabilitást eredményeznének további sok éven át. Az amerikai és a globális tőzsdepiacok új csúcsokat érnének el, amit az erősebb fundamentumok indokolnának.

Ha nem sikerül javítani a potenciális GDP-t...

A kedvezőtlen szcenárió szerint a fentieknek épp az ellenkezőjük történik majd: a világ főbb gazdaságainak nem sikerül a potenciális növekedés erősítését célzó strukturális reformokat megvalósítani. Kína ahelyett, hogy a kommunista párt most októberben tartandó nemzeti kongresszusát a reformok katalizátoraként használná fel, halogatja a fontos döntések meghozatalát, és továbbra is a túlzott mértékű eladósodás és kapacitások útját követi. Az eurózónának nem sikerül nagyobb fokú integrációt elérnie, miközben a politikai kényszerek korlátozzák a tagállamok döntéshozóinak képességét a növekedést erősítő strukturális reformok megvalósításában. Továbbá Japán nem tud kitörni az alacsony növekedési pályájáról, ahogyan az Abe Sindzó kormányfő gazdaságpolitikai stratégiájának harmadik elemét jelentő kínálatoldali reformok és kereskedelmi liberalizáció meghiúsul.

Ami az Egyesült Államokat illeti, a Trump-adminisztráció ebben a szcenárióban folytatja azt a politikát – beleértve a túlnyomórészt a gazdagoknak kedvező adócsökkentést, a nemzetközi kereskedelmi protekcionizmust és a migráció terén alkalmazott szigorítást –, mely alaposan csökkenti a potenciális növekedés mértékét. A túlzott mértékű fiskális élénkítés az államháztartási hiány és az államadósság jelentős növekedését okozza, ami magasabb kamatokat és erősebb dollárárfolyamot vált ki, még inkább gyengítve a növekedést. A konfrontálódást kedvelő Trump akár katonai konfliktusba is keveredhet Észak-Koreával – és később Iránnal –, s ez tovább ronthatja Amerika gazdasági kilátásait.

Ebben a szcenárióban a reformok hiánya a főbb gazdaságokban azt eredményezi majd, hogy a ciklikus fellendülést az alacsony trendnövekedés fogja vissza. Ha a potenciális növekedés alacsony marad, a laza monetáris politika a termékek és az eszközök inflációját váltja ki, ami gazdasági lassulást – és feltehetően recessziót és pénzügyi válságot – okoz, mikor az eszközbuborékok kipukkannak, vagy emelkedik az infláció.

A harmadik (és szerintem legvalószínűbb) szcenárió a fenti két forgatókönyv között helyezkedik el. A ciklikus fellendülés – mind a növekedés, mind a részvénypiacok terén – folytatódik egy ideig a még meglévő „hátszelek” miatt. Mégis, miközben a főbb gazdaságok néhány strukturális reformot megvalósítanak a potenciális növekedés erősítése érdekében, a változás üteme jóval lassabb, és a kiterjedtsége is mérsékeltebb lesz ahhoz a szinthez képest, amely a potenciális növekedésmaximáláshoz szükséges.

Kína nem biztos, hogy sokat tud tenni

A vázolt szcenárió szerint Kína csak annyit tesz, hogy elkerülje a kemény földet érést, de mindez nem elegendő a puha földet éréshez. Miután a pénzügyi sérülékenység kérdése kezeletlen marad, a bajok idővel elkerülhetetlenül bekövetkeznek. Az eurózónában e forgatókönyv értelmében csupán csekély előrelépést tesznek a mélyebb integráció felé. Azzal, hogy Németország továbbra is elutasítja a valódi kockázatmegosztást vagy a fiskális uniót, a gondokkal küzdő tagállamok egyre kevésbé vannak ösztönözve, hogy nekifogjanak a kemény reformok megvalósításához. Japánban az egyre kevésbé hatékony Abe-kormányzat pedig csupán minimális reformokat hajt végre, amivel a potenciális növekedés mértéke 1 százalék alatt marad.

Az Egyesült Államokban Trump elnökségének teljesítménye továbbra is ingadozó és kevésbé hatékony marad, és egyre több amerikai fogja felismerni, hogy a populista színjáték ellenére Trump csupán a gazdagok érdekeit képviselő pénzembernek számít. Az egyenlőtlenség mértéke emelkedni, a középosztály helyzete stagnálni fog, a bérek alig nőnek majd, és a fogyasztás, valamint a növekedés mértéke alacsony lesz, alig éri el a 2 százalékot.

Ennek a forgatókönyvnek a kockázatai azonban jóval túlmutatnak a középszerű gazdasági teljesítményen. A szóban forgó szcenárió nem egy stabil egyensúlyi helyzetet, hanem egy instabil egyensúlytalansági helyzetet jelent, amely a gazdasági, pénzügyi és geopolitikai sokkokkal szemben sérülékeny lesz. Amikor az ilyen sokkok tényleg bekövetkeznek, a gazdaság lassulni kezd, vagy ha a sokk elég jelentősnek bizonyul, akár recesszió és pénzügyi válság is jöhet.

Más szóval, ha a világgazdaság éppen csak átevickél a felmerülő nehézségeken, ahogy az valószínűnek látszik, akkor három-négy éven belül egy jóval kedvezőtlenebb helyzet állhat elő. A tanulság egyértelmű: vagy a politikai vezetők és döntéshozók érdemben kezükbe veszik az ügyeket a kedvezőbb középtávú kilátások biztosítása érdekében, vagy a lefelé mutató kockázatok hamarosan beigazolódnak, és súlyos károkat okoznak a világgazdaságban.

Copyright: Project Syndicate, 2017

www.project-syndicate.org