A tökéletes verseny árnyoldala

Sokan felkapják a fejüket arra a hírre, mely szerint az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban érintett autósok jelentősen – a legnagyobb internetes alkusz, a Netrisk számításai szerint átlagosan 17 százalékkal – magasabb jövő évtől érvényes díjakról kapnak értesítést jelenlegi biztosítójuktól. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy az év végi váltásban érintett 970 ezer autós (a teljes piac 31,9 százaléka) zöme B10-es, azaz a legmagasabb bónuszkategóriában található, még nagyobbra nyílhat a szemünk – micsoda drágulás van a piacon!

Közgazdasági axióma, hogy a tökéletes verseny lényegében fenntarthatatlan, hiszen a piaci szereplőknek nem képződik profitjuk az adott termék/szolgáltatás értékesítéséből. Nos, ilyen helyzetbe jutott a magyar kgfb-piac az évtized elejére – köszönhetően annak, hogy ez volt az a terület, amely először találkozott a digitalizációval. Az internetes alkuszok jó érzékkel szálltak rá a kgfb-piacra a „ne hagyja, hogy megkopasszák!” jelszóval, hiszen a kgfb hasznát sohasem a díjfizető, hanem a kárt szenvedett „élvezhette”, az autósok számára a kötelező egyfajta adóként volt felfogható, ilyen helyzetben az adófizetés legális csökkentése kifejezetten javallott. A biztosítók ebben az időben még hittek abban, hogy a kgfb-ügyfelekre áldozott pénzük megtérül a keresztértékesítés során, s ezért igyekeztek az állománybővítésre helyezni a hangsúlyt. S mivel időben máskor érte a megvilágosulás a biztosítókat, hogy az olcsó díjakra vadászó ügyfél hallani sem akar más biztosításról, hát minden évben volt olyan társaság, amely miatt a mélybe szálltak az átlagdíjak.

Az Insurance Europe statisztikái szerint 2013-ban egy magyar autó átlagos éves kgfb-díja 49 euró volt, amivel tökutolsók voltunk európai összehasonlításban. Régiónkban Csehországban 99, Lengyelországban 106, Szlovéniában 153, Horvátországban 192 eurónak megfelelő összeget fizettek ekkoriban. Eközben a kárkifizetések terén élre álltunk, ennek köszönhetően az üzletág kárkifizetéseket és költségeket tartalmazó, úgynevezett kombinált mutatója 122 százalék lett.

Ezekben az időkben a Magyar Nemzeti Bank több jelzést is küldött a piacnak, hogy a tökéletesre futtatott versenyben immár rendszerszintű kockázatokat okoz az alacsony díjszint a kgfb-piacon. A felismerés aligha lehetett új, hiszen a korábban az árleszorítók között köszöntött MÁV Általános Biztosító Egyesületnél a sikkasztás mellett az alacsony díjszinteknek is köszönhető volt a csőd, s hasonlóan a költségeket messze nem fedező elszámolt díjak – és a tartalékokkal való határon átnyúló ügyeskedés – vezetett a romániai Astra csődjéhez is, amelyet a magyar autósok is megéreztek. (A MÁV ÁBE kárát a piac – így végső soron az autósok – dobták össze.)

A biztosítók ekkortájt észbe kaptak, és megkezdődött a kgfb-díjak emelkedése. Jótékonyan hathatott a piacra, hogy a baleseti statisztikák ebben az időszakban javultak. Ugyanakkor a szervizköltségek továbbra is exponenciálisan nőnek, s változóban van a bírósági gyakorlat is a személyi sérüléses károkra megítélt kártérítések nagysága tekintetében. Ennek ellenére a kombinált mutató tavaly év végére újra 100 százalék alá került, vagyis a biztosítók öt év után nem fizettek rá a kgfb-re.

De akkor most mire az újabb jelentékeny emelés? – kérdezhetnénk. Alapesetben elég lenne arra hivatkozni, hogy egy billegő piacnak kell a támasz, ám ennél komolyabb érvek is vannak a díjszintemelkedés mellett. Az elmúlt évek után mellbevágóan megugrottak a kgfb-kárkifizetések: az első hat hónapban 44,9 milliárd forintot fizettek ezen a címen a biztosítók, ami 36,4 százalékkal haladja meg 2016 hasonló adatát. A kárkifizetések növekedési üteméhez képest eltörpül a díjbevételek első félévi 15,1 százalékos emelkedése. Ha szélesebbre tárjuk a megfigyelésünket, akkor azt láthatjuk, hogy a piaci átlagdíj ma is alatta marad a 110 eurónak, azaz még mindig csak az európai alsóházhoz zárkóztunk fel. Ja, és önmagunkhoz: az autósok ma nagyjából annyit fizetnek kötelezőre, amennyit 2008–2009-ben kellett fizetniük.