A rugalmas árfolyamok csalóka előnyei

Milton Friedman 1953-ban megjelent, Érvek a rugalmas árfolyam mellett című tanulmányában azt állította, hogy a rugalmas árfolyam megvédi a gazdaságot a belső és külső sokkoktól azáltal, hogy biztosítja a teljes foglalkoztatáshoz szükséges árfolyamváltozásokat. A lebegő árfolyamok közel fél évszázada után azonban kijelenthető, a valóság ennél összetettebb.

Friedman logikájának megértéséhez tételezzünk fel egy olyan szcenáriót, amelyben az amerikai termelékenység növekszik. Egy hatékony rendszerben emiatt csökkennie kellene az amerikai árucikkek árának a külföldi termékekkel szemben, és így az amerikai export olcsóbbá válik, mint az import. Ahogy az USA cserearánya (az exportárak aránya az importárakhoz képest) romlik, a kereslet az amerikai árucikkek felé tolódik el, amivel a gazdaság számára biztosítja a teljes foglalkoztatottságot.

Ha azonban rögzítik az árakat (a gyártó ország fizetőeszközében), akkor potenciális zavar alakul ki. Tegyük fel például, hogy a Japánból érkező amerikai importtermékek árai fixek japán jenben, és a Japánba érkező amerikai exporttermékek árai is rögzítve vannak dollárban. A cserearány ebben az esetben változatlan marad, amíg az árfolyam is változatlan.

Itt jön szóba a lebegő árfolyamrendszer. A monetáris expanzió lehetővé tételével, és így a dollár árfolyamának csökkenésével a logika szerint egy lebegő árfolyamrendszer következménye, hogy az amerikai exporttermékek árai csökkennek az importtermékekhez képest. Ennek eredménye a cserearány kívánt romlása és a teljes foglalkoztatottság fenntartása.

Ez a fajta érvelés azonban azt feltételezi, hogy egy ország cserearánya leköveti az árfolyamának változásait. Több mint negyedszázad tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy nem ez a helyzet.

Egy nemrégiben megjelent, az IMF közgazdászával, Emine Bozzal és a Princeton Egyetem közgazdászával, Mikkel Plagborg-Möllerrel közösen írt tanulmányunkban bilaterális export- és importárindexeket állítottunk fel 2500 országpárra vonatkozóan, amivel az 1989 és 2015 közötti világkereskedelem 91 százalékát fedtük le. A vizsgálat nem érintette a nyersanyagok (kőolaj, réz és más olyan termékek, amelyekkel tőzsdén kereskednek) árait, mivel azok állandóan változnak.

Az adatokból az derült ki, nincs bizonyíték arra, hogy a cserearány értéke és az árfolyam együtt mozogna. Éppen ellenkezőleg, a bilaterális árfolyam 1 százalékos csökkenése a kétoldalú cserearány csupán 0,1 százalékos romlásával jár együtt a leértékelődés évében. Ennek oka – ahogy azt egy 2016-os tanulmányban több társszerzővel (Camila Casas, Federico Diez, Pierre-Olivier Gourinchas) együtt leírtuk –, úgy tűnik, az, hogy a nemzetközi kereskedelemben megforduló árucikkek döntő többségében az árak dollárban vannak rögzítve, nem a gyártó ország fizetőeszközében, ahogy azt Friedman érvelése megkövetelné.

Gondoljunk az USA és Japán esetére. A Japánba irányuló amerikai export közel 100 százalékát dollárban árazzák, ami azt jelenti Friedman verziójában, hogy dollárban rögzítették. A Japánból érkező amerikai import 80 százalékát is dollárban számlázzák, ami azt jelenti, hogy azok az árak is dollárban vannak rögzítve, és nem japán jenben. Ebből adódóan a cserearány alig változik, még abban az esetben is, ha az árfolyam ingadozik.

Ez azt jelenti, hogy még ha a dollár árfolyama csökken is, nem válik drágábbá az amerikai importőrök számára a japán termékek vásárlása, vagyis így korlátozott az az ösztönzőerő, hogy a japán termékek helyett az amerikai árucikkek irányába tolódjon el a kereslet. A gyengébb dollárnak így korlátozott hatása van az amerikai importra. Hasonlóképpen a gyengébb jen alig ösztönzi az USA-ba irányuló japán exportot, mivel az exporttermékek dollárban megadott ára nagyjából változatlan marad.

Ez a jelenség érvényes azokra a külkereskedelmi tranzakciókra is, amelyeknek nem részese az USA. Ahogy azt egy 2015-ös tanulmányban írtam, a világ importjának dollárban számlázott aránya 4,7-szer nagyobb, mint az USA-ra is kiterjedő világimport aránya. A világexport esetében ez az érték 3,1-szeres különbséget takar. Ez a dominánsvaluta-paradigma magyarázza a cserearány és az árfolyamok között megfigyelhető eltérést.

Valójában azt látjuk, hogy a világkereskedelmi árakat és volumeneket a dollár árfolyama határozza meg, és nem a két adott külkereskedelmi partner valutája közötti árfolyamok. A Kínából érkező indiai import árának és mennyiségének ingadozása például inkább a rúpia-dollár árfolyamtól függ, és nem a rúpia-jen árfolyamtól. Az amerikai dollár erőssége így világszerte kulcsfontosságú előrejelzője az aggregált külkereskedelmi volumennek és a fogyasztói, termelői árindexnek.

Friedmannak egy dologban igaza volt: a rugalmas árfolyamok értékes monetáris politikai függetlenséget segítenek elő. Egy dollár dominálta külkereskedelmi környezetben a rugalmas árfolyamok teljes foglalkoztatottságot támogató képessége azonban jelentősen korlátozott.

Copyright: Project Syndicate, 2017

www.project-syndicate.org