BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Dián Krisztina

Fontos cél az új érdeklődők elérése

A Dián Krisztina és iski Kocsis Tibor, azaz egy gazdasági szakember és egy képzőművész vezette VILTIN Galéria izgalmas helyszíne a magyar kortárs szcénának. A galéria idei terveiről és a műtárgypiac trendjeiről kérdeztük Dián Krisztinát, aki a Kortárs Galériák Egyesületének is elnökségi tagja.
2018.01.27., szombat 14:10

Egymás után két női művész kiállításával kezdi az évet a VILTIN Galéria. Véletlen, vagy önök is figyelembe vették a nemzetközi szaksajtó előrejelzéseit, a női művészek felértékelődésérő?

A nemzetközi színtéren folyamatosan jelen vagyunk, így nem tudjuk és nem is akarjuk függetleníteni magunkat a globális színtér folyamataitól. Ugyanakkor a hazai piacnak is saját dinamikája van, mindkettő alakítja azt, amivel a galéria aktuálisan foglalkozik. Magam is nő lévén még annyit teszek hozzá, hogy hiszek a jó művészekben, korra és nemre való tekintet nélkül. Mindezzel együtt valóban úgy indult az év, hogy elsöprő sikert aratott a VILTIN Galériában először bemutatkozó Kóródi Zsuzsanna üvegművész Screenshot című kiállítása.

„Hiszek a jó művészekben, korra és nemre való tekintet nélkül” – vallja Dián Krisztina, aki a Kortárs Galériák Egyesületének is elnökségi tagja
Fotós: Móricz-Sabján Simon

Emblematikus képi világát a kézműves, az ipari és a digitális technológia együttes alkalmazásából építi, üvegobjektjeiben Victor Vasarely és Bridget Riley síkban megvalósított op-art festészeti megoldásait gondolja tovább. Bár nem nehéz róla beszélni, de ezeket a munkákat valóban látni kell, vizuális effektjük két dimenzióban, azaz fotón vissza nem adható. Szabó Klára Petra negyedszer állít ki nálunk. Pályája kezdetén a divatot mint társadalmi jelenséget tematizáló, részletgazdag akvarellsorozatáról vált ismertté, ez a műfaj szinte védjegyévé vált. Új munkáinak központi motívuma önmaga lett. A Semmit magamról című kiállítás anyaga akaratlanul simul bele a kérdésben érintett trendbe.

A VILTIN Galéria, megtartva az eddigi irányait, például a papíralapú munkák hangsúlyos képviseletét, új irányok felé is nyitott, mint az üvegművészet. Hogyan látja, merrefelé mozdul a hazai gyűjtői érdeklődés?

A képző- és az iparművészet határterületén vannak olyan művészek, akik képzőművészi gondolkodással közelítenek az általuk használt anyaghoz mint médiumhoz, és művészeti állásfoglalásuk is egyértelműen erről tanúskodik. A VILTIN látószögébe két üvegművész került ilyen módon. Gáspár György már neves művész, munkái konstruktivista és konkrét művészeti reflexiók. Az előbbiekben említett Kóródi Zsuzsanna tárgyai az op-art és a kinetikus művészet továbbgondolásának figyelemre méltó eredményei.

Tehát nem veszítettük el az eredeti irányt, hanem inkább rátaláltunk két olyan művészre, akikkel kiegészülve még markánsabb lett a galéria arculata. A gyűjtők szerencsére mindig érdeklődők és nyitottak az újra, ez az üvegtárgyak esetében sem volt máshogy. Az általunk értékesített művek meghatározó képzőművészeti gyűjteményekbe kerültek itthon és külföldön is.

Tapasztalataink alapján azt mondhatom, hogy legyen szó akár absztrakt, akár figurális alkotásról, a műgyűjtők mindig figyelemre méltónak fogják találni, és soha nem válik idejétmúlttá az olyan alkotás, amely műtermi munka során egyedi, manuális technikával készült, ennek értéknövelő faktora vitathatatlan. A gyűjtők folyamatosan tájékozódnak a globális és a magyar viszonylatokról. Az utóbbit a hazai intézményi és forprofit rendszerben rendezett kiállítások határozzák meg, ami gyakran elválik a nemzetközi trendektől, saját utakat keresve. A hazai kortárs gyűjtemények többsége a magyar viszonyokat tükrözi.

Novemberben ünnepli tíz­éves fennállását a galéria. Hogy tekint vissza az elmúlt egy évtizedre?

Hihetetlen, mint ahogy az is, hogy ehhez a tízes számhoz 80 kiállítás, 33 vásári részvétel és 115 művész tartozik, akik egytől egyig hozzájárultak ahhoz, hogy a VILTIN ma a kortárs színtér állandó és meghatározó szereplője.

Melyek a Kortárs Galériák Egyesületének idei tervei? Milyen érdekvédelmi témák kerülnek a fókuszba?

A klasszikus, mindennapi galériás tevékenység – kiállítások rendszeres szervezése, művészkarrierek építése, az intézményi szférával és a sajtóval tartott kapcsolat és folyamatos kommunikáció – mellett fontos szerepet kapnak azon kezdeményezések, amelyek az új érdeklődők elérését célozzák. A már kialakult, majd a 2008. évi válságot követően megfogyatkozó hazai érdeklődői és vásárlói kör szélesítése mind a mai napig igen nagy kihívás a magángalériáknak. Kulturális missziót folytatnak gazdasági vállalkozásokként, amihez a szűkebb gazdasági környezet és egyes szabályozók célzott változása érdemben hozzá tudna járulni. Ez évi tevékenységünk nagyrészt ennek a célnak van alárendelve.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.