Versenyképesség a Duna régióban

Az Európai Unió által meghatározott Duna makrorégió a folyó vízgyűjtő területén fekvő országokat foglalja magában, köztük kilenc uniós tagállamot, illetve öt EU-n kívüli országot. A Duna régióra vonatkozó európai uniós stratégia időrendben az EU második makroregionális stratégiája. Alapvetése, hogy az érintett országok a különbözőségük ellenére sok szállal kötődnek egymáshoz, ami lehetőséget teremt a szinergiák kihasználására és az integráció mélyítésére. Kialakításával az unió célja, hogy 2020-ra a régió minden polgárának a kilátásai javuljanak a lakóhelyén elérhető munkalehetőségek, az oktatás és az általános jólét tekintetében. E célkitűzés megvalósítása nagymértékben összefügg az adott országok versenyképességével. A World Economic Forum legfrissebb versenyképességi rangsora szerint ugyanakkor nem valószínű, hogy 2020-ig a térség valamennyi országának minden polgára változást fog érezni ezen a téren.

A 2017–2018-ra vonatkozó rangsor helyezései rámutatnak néhány érdekességre a Duna régió országaival kapcsolatban, még akkor is, ha egy vagy két év eredményeiből értelemszerűen csak óvatosan szabad bármilyen következtetést levonni. A rangsorból a legszembetűnőbb, hogy az összesített versenyképesség terén hatalmas különbségek vannak a térség országai között. A 137 országot tartalmazó listán a régióból Németország szerepelt a legjobban, az ötödik helyre sorolták, míg a legrosszabb, 103. helyezést Bosznia és Hercegovina érte el. Különösen nagy a különbség az éllovas és a sereghajtó között az innovációval kapcsolatos egyes tényezők (például az ország tehetségvonzó és tehetségmegtartó képessége) esetében. Mindez látványosan mutatja a kohézió hiányát a makrorégióban. A másik oldalról ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy Románia kivételével a térség egyik országa sem rontott az előző évi helyezésén, mi több, a tizennégy országból tíz javított rajta. A legnagyobb mértékben Moldova és Szerbia versenyképességi indexe javult, mindkét ország egyre népszerűbb beruházási helyszín a nyugati cégek számára. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy van pozitív példa a felzárkózásra a régióban.

A versenyképesség különböző elemeit nézve egyértelmű, hogy Németország és Ausztria a legtöbb tényező szempontjából külön kategóriát képez, az Európai Unióhoz 2004 után csatlakozó Duna menti országok pedig a „tipikus” sorrend szerint megelőzik az unión kívüli országokat. Hogy a helyzet még bonyolultabb legyen, nem csupán az államok, hanem az országok egyes régiói között is számottevő különbségek vannak. A nyugati piacokhoz való közelség, illetve a fővárosok és vonzáskörzetük dominanciája ezen a téren is meghatározó. Erről az Európai Bizottság által háromévente közzétett európai regionális versenyképességi index alapján kaphatunk képet. Mindez azt mutatja, hogy a Duna régió kohéziójának erősítése, illetve a lakosság kilátásainak mindenki számára érezhető javítása meghaladja az uniós makroregionális stratégia kereteit.

A versenyképességi indexek alapján ugyanakkor látható néhány olyan tényező, amely segíthet abban, hogy az uniós célkitűzés megvalósulása legalább közelebb kerüljön. Ilyen a munkabérek megállapításának rugalmassága, amelyben a régió legkevésbé fejlett országai előnyt élveznek. Ezek az államok bizonyos területeken kedvezőbb helyzetben vannak a szakember-ellátottság tekintetében is, mint azok az országok, amelyek 2004 óta csatlakoztak az unióhoz. A két tényező együtt esélyt jelenthet arra, hogy az országcsoport több külföldi közvetlen tőkeberuházást vonzzon, és így megkezdje vagy folytassa a felzárkózást.

Ami az „új” uniós tagállamokat illeti, a tehetségek megtartása, illetve a mérnökök és tudósok rendelkezésre állása az a terület, amelyet célszerű fókuszba helyezni a versenyképesség javítása érdekében. A Duna régió kohéziójának erősítését szolgálná az is, ha a részt vevő országokon belül regionális szinten meglévő különbségek csökkenthetők lennének a korábbiaknál hatékonyabb fejlesztési stratégia révén.