Európának nem szabad visszavágnia Trumpnak

Donald Trump amerikai elnök betartja az „Amerika az első” szlogen jegyében tett ígéretét a kereskedelmi protekcionizmus terén. Miként kellene erre Európának reagálnia?

Trump átmeneti mentességet adott Európának az acél- és alumíniumimportra nemrégiben kivetett vámok alól. Damoklész kardja – a magas amerikai importvámok kérdése – azonban továbbra is ott lebeg Európa felett. Trump valójában már megígérte, hogy vámot vet ki az európai autókra – különösen a BMW-re és a Mercedesre –, hogy ezzel segítse az amerikai autógyártókat, bár ez nem kedvez majd az amerikai fogyasztóknak. Ahogy az mindig lenni szokott, a fogyasztóknak kisebb a politikai befolyásuk, mint a gyártóknak, miután a fogyasztók egy főre jutó veszteségei kisebbek, mint a gyártók egy főre jutó haszna.

Az Európai Bizottság megtorló vámokat fontolgat számos, az Egyesült Államokból importált termékre – kezdve a Harley Davidson motoroktól az olyan élelmiszeripari termékekig, mint a narancslé és a mogyoróvaj – abban a reményben, hogy az érintett amerikai gyártók nyomást gyakorolnak a Trump-kormányzatra. Első ránézésre egy ilyen lépés kézenfekvőnek tűnhet, ám ez rossz stratégia.

A tény ugyanis az, hogy a válaszlépésként bevezetendő vámok igen veszélyesek, mivel egy szélesebb kereskedelmi háború kitörésének kockázatával járnak. Továbbá, szemben Trump tájékozatlanságról árulkodó kijelentésével, egy kereskedelmi háború egyik félnek sem kedvez, mivel aláássa a munkahelyek eloszlását. A kereskedelmi háborúkat nem lehet „könnyen megnyerni”. Éppen ellenkezőleg, a hagyományos háborúkhoz hasonlóan a kereskedelmi háborúkat sem lehet egyáltalán megnyerni.

A kereskedelmi háború általános kockázatain túlmenően vannak egyéb okok, amelyek miatt az Európai Bizottság arra a következtetésre juthat, hogy a válaszlépésként bevezetett vámok visszafelé sülnek majd el.

Először is, a vámok azt a gyanút is felkelthetik, hogy az Európai Bizottságot legalábbis részben az motiválja, hogy több vámbevételre tegyen szert, ami fedezetet nyújthatna a Brexit által okozott, EU-n belüli pénzügyi válságra. Bár az ilyen bevételeket az EU-költségvetésről szóló, tagállamok közötti jövőbeli tárgyalásokon vennék figyelembe, az Európai Bizottság motivációival kapcsolatos kérdés az utolsó dolog, amire Brüsszelnek szüksége van.

Mindenesetre ebben a kérdésben az Európai Bizottság vonatkozásában is igaz az a mondás, hogy akinek vaj van a fején, az ne menjen a napra. Az EU ugyanis már eleve 10 százalékos vámot vet ki az Amerikából érkező autóimportra, szemben az EU-ból bevitt autókra kivetett 2,5 százalékos amerikai importvámmal. Bár ez az aszimmetria azért jött létre, mert az USA a szellemi tulajdon terén nagyobb szintű védelemhez jutott az úgynevezett TRIPS megállapodások révén, ezek a vámok szembemennek a fogyasztók érdekeivel, és így nem igazolhatók.

Emellett az EU rendkívül magas importvámokat vet ki az agrártermékekre. A kezdetektől fogva az Európai Gazdasági Közösséget egy rossz kompromisszum alakította, amelyet Németország és Franciaország kötött meg. Eszerint a francia gazdák igen magas áron dobhatták piacra termékeiket, cserébe pedig Németország ipari termékeket adhatott el Franciaországban.

Az ezen kompromisszum által létrehozott mezőgazdasági protekcionizmus rendszere mind a mai napig fennmaradt, ami a marhaimportra kivetett 69 százalékos, illetve a sertésimportra kivetett 26 százalékos vámban hangsúlyosan megmutatkozik.

Ezen magas importvámok miatt az európai agrárárak átlagosan mintegy 20 százalékkal haladják meg a világpiaci szintet. Ez szerte az EU-ban sújtja a fogyasztókat, különösen a szegényebb rétegeket, amelyek jövedelmének nagy része élelmiszerekre megy el.

Az európai agrárprotekcionizmus kedvezőtlen hatással van a fejlődő országokra is, amelyek nem tudják értékesíteni mezőgazdasági termékeiket – ezek sok esetben az egyedüli árucikkek, amelyeket exportálni tudnak – az európai piacokon. John Whalley kanadai közgazdász egy régebbi tanulmánya szerint a mezőgazdasági protekcionizmus fejlődő országokat érintő hátrányai meghaladják a fejlesztési segélyek hasznát.

Az amerikai gazdák is az európai politika vesztesei közé tartoznak, mivel nem férhetnek hozzá az uniós piachoz. Ebben a tekintetben így Trumpnak igaza van, amikor az EU protekcionizmusát kritizálja. Európa akadályozza az uniós piacokhoz való hozzáférést számos termék esetén, amelyeket jóval olcsóbban lehetne importálni, mint otthon előállítani.

Az EU-nak be kellene bizonyítania, hogy valóban a szabadkereskedelem bástyája, még ha Amerika a protekcionizmus irányába mozdul is el. Ez azt jelenti, hogy nem szabadna feláldoznia az uniós polgárok érdekeit a francia agrárlobbinak vagy az Európai Bizottság pénzügyi szükségleteinek. Továbbá természetesen nem szabadna részt vennie a transzatlanti kardcsörtetésben.

Ehelyett az Európai Bizottságnak egy deesz­kalációs stratégiát kellene folytatnia, amelyben felkínálja az amerikai termékekre kivetett importvámok csökkentését, és folytatja a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerségről (TTIP) szóló tárgyalásokat. Ez lehetővé tenné Trump számára, hogy hazájában győztesnek kiáltsa ki magát. Egyben emelkedne az európai életszínvonal is azzal, hogy az európai fogyasztók kiszabadulnak az EU mezőgazdasági protekcionizmusának igája alól.

Copyright: Project Syndicate, 2018

www.project-syndicate.org