BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Fintech

Kemény idők

Az Európai Unió pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló módosított irányelve lehet a katalizátora a fintech cégek térhódításának.
2018.04.05., csütörtök 14:52

Nemrég megkérdezték tőlem, hogy az Európai Unió pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló módosított irányelve, amelyet röviden csak PSD2-ként szoktunk emlegetni, mennyire lehet katalizátora a fintech cégek térhódításának. Röviden azt válaszoltam, hogy úgy nagyjából kétezer százalékban. A kép természetesen árnyaltabb, az azonban egyértelmű, hogy a klasszikus nagy bankok – amelyeknél a legnagyobb úr a kockázatkezelés, nehezen indulnak el új irányba, és lassan hozzák meg a döntéseiket – súlyos kihívások előtt állnak.

Bár továbbra is milliós ügyfélbázisuk van a legnagyobb pénzügyi szolgáltatóknak itthon is, az Y és főként a Z generáció megszólítása nem igazán megy nekik. Ez az a terület, ahol új szintet tudnak hozni a fintech cégek, azonban az innováció nemcsak a legújabb technológiák bevetését jelenti, hanem azt is, hogy egészen új megközelítést alkalmaznak a régi, klasszikus szolgáltatásoknál is – mint például a hitelezés –, illetve magában a kommunikációban, ahogyan megszólítják a fiatal közönséget.

A fintech számomra nemcsak azt jelenti, hogy egy valóban szuper, digitális megoldással áll elő egy startup vagy vállalat, hanem egy egész, a piaci igényekre reagáló szemléletmódot is takar.

Egy dologról azonban nem szabad megfeledkezni: hiába vannak jó megoldások, a fogyasztói elvárásoknak megfelelő, korszerű szolgáltatások, ha a szabályozás nem tart folyamatosan lépést a technológiai újdonságok adta lehetőségekkel és kihívásokkal.

Az Egyesült Államok, illetve Ázsia egyes országai a technológia, de főleg a szabályozás területén jóval előrébb járnak, mint az Európai Unió, amely lényegében az elmúlt egy-két évben vette fel a vonalat, és hozott pár olyan jogszabályt, amelyek a pénzügyi szolgáltatások terén is támogatják a digitális forradalmat.

Forrás: AFP

Pozitívum, hogy az egyes országok felügyeleti szervei is – habár lassabban, de egyre inkább – reagálnak a technológiai kihívásokra annak érdekében, hogy a fogyasztók tényleg korszerű, ügyfélbarát szolgáltatásokat kaphassanak. A hitelezés esetében például már Magyarországon is létezik olyan technológia, amely lehetővé tenné az ügyfeleknek, hogy elektronikus beazonosítással és aláírással, személyes jelenlét nélkül vegyenek fel kisebb összegű kölcsönt.

Hogy ez milyen előnyökkel jár – nem kell sorban állni, kivenni egy szabadnapot a munkahelyen és még sorolhatnánk –, meglehetősen egyértelmű, a jogszabályi háttéren azonban dolgoznak még a szakemberek.

A hazai szabályozó szervezetek hozzáállása tapasztalataink szerint – egyébként teljesen érthetően – rendkívüli óvatosságot mutat fogyasztóvédelmi okokból, mondván: mi történik akkor, ha a pénzintézet az ügyfél nevében aláír egy hitelszerződést, és ezzel megsérti a jogait.

Ez az érvelés elfogadható fogyasztóvédelmi szempontból, de ha az elektronikus aláírást egy zárt rendszerű videocset-platformmal és digitális időbélyegzővel kombináljuk, ahol rögzítve van, ahogy az ügyfél személyesen is hozzájárul a hitelfelvételhez, akkor ez a szisztéma sokkal kevesebb visszaélésre ad lehetőséget, mint mondjuk az internetbank, ahol pillanatok alatt, személyes beazonosítás nélkül is elutalhatjuk a teljes vagyonunkat.

A piac, illetve a fogyasztói igények miatt előbb-utóbb elengedhetetlen a teljes körű, személyes jelenlét nélküli ügyintézés a kölcsönfelvétel esetében is. Ez fontos mérföldkő lesz a hitelezésben, és még több lehetőséget kínál az igazán innovatív szolgáltatóknak, újabb lökést adva a fintech cégeknek.

A nagy pénzintézeteknek arra is oda kell figyelniük, hogy a startupokon kívül megjelennek a piacon saját termékeikkel a meghatározó technológiai cégek is, mint az Amazon vagy a Google.

Az Amazon például néhány országban már el is indította saját biztosítási szolgáltatását. Ha ezek a vállalkozások belépnek a pénzügyi szolgáltatások piacára, akkor jönnek az igazán kemény idők a szektor klasszikus szereplői számára, hiszen rengeteg információjuk és pénzük van, ráadásul kis túlzással mindent tudnak a potenciális ügyfeleikről, vagyis olyan ügyfélélményt képesek kínálni, amely valóban megfelel a 21. századi elvárásoknak.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.