BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
metánemisszió

Időszerű lenne a metánemisszió kezelése

Az ottawai kormánynak így pluszmotivációja is van a metánra vonatkozó új szabályok alkalmazására.
2018.05.15., kedd 18:20

A klímaváltozás elleni küzdelem terén a szabályozó hatóságok figyelmének nagy része a szén-dioxidra irányul, de más szennyező gázok is melegítik a bolygót, s közülük a metánnál van legnagyobb szükség a megfelelő szabályozásra.

Az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) szerint a metán húszéves időszakra vetítve hőtároló képesség tekintetében nyolcvanhatszor erősebb gáz, mint a szén-dioxid, továbbá az emberiség által okozott felmelegedés ötödéért felelős. Ha a nemzetközi közösség szeretné teljesíteni a párizsi klímamegállapodásban kitűzött célt, vagyis hogy a hőmérséklet emelkedése az iparosodás előtti szinthez képest 2 Celsius-fok alatt maradjon, akkor a metán ellenőrzésének kiemelt prioritást kell kapnia. Most azonban csupán pár ország (Kanada vezetésével) kötelezte el magát a metán kezelése mellett.

A metán mérése szerfölött nehéz feladat. Az Amerikai Tudományos Akadémia (NAS) jelentése szerint még az Egyesült Államoknak sincs megfelelő eszköze a metán hatékony mérésére, monitorozására. A metán forrásainak azonosítására ellenben hamarosan fejlett mérési eszközök jelennek majd meg. Ezeket már sikeresen tesztelték Kaliforniában alacsonyan repülő gépeknél, abból a célból, hogy majd megfelelően lehessen őket használni műholdakon.

Kínai autópálya a szmogban
Forrás: AFP

Ahogy fejlesztjük eszközeinket a me­tán­­szivárgás kimutatására, úgy kell erőteljesen csökkenteni a metán­emissziót. Ha a világ majd követi a metáncsökkentésben élen járó inno­vátorok, így Kanada és Kalifornia példáját, akkor lehetséges, hogy a metánemisszió gyors és erőteljes csökkenése következik be.

Három szektornál van szükség sürgősen szabályozásra. Az első az olaj- és gázipar.

A Nemzetközi Energiaügynökség szerint olcsón és hatékonyan lehetne a metán leválasztását javítani a kőolaj- és földgázértékláncban, miután a szektor 76 millió tonnás éves metánemissziójának mintegy fele könnyen megakadályozható szivárgásból származik. Ráadásul a metán piacképes termék, így a leválasztása nettó költségek nélkül megvalósítható.

Másodsorban a mezőgazdaságban, különösen az állattenyésztés során keletkező metánemissziót szorosabb ellenőrzés alá kell vonni.

A kérdés jobb kezelése mellett ez esetben is számottevő gazdasági érvek szólnak. A metánleválasztást célzó eszközök (például anaerob emésztők) kötelezővé tétele segítené a gazdákat a metán hasznosításában, ami az energiatermelés megújuló forrásául szolgálhat számukra, s így helyettesítheti a gépek meghajtásához szükséges fosszilis üzemanyagokat.

Végezetül a kormányzatoknak minden igazgatási szinten meg kellene követelniük a szemétlerakók és a szennyvízkezelők által kibocsátott metán leválasztását és használatát.

Az új metánmérési eljárásokkal az országok, városok és cégek kezelni tudnák a könnyen kontrollálható metánforrásokat.

Az életképes megoldások elérhetősége ellenére sok ország továbbra sem foglalkozik a metáncsökkentés könnyen megvalósítható lehetőségeivel. Két évvel azután, hogy az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada kinyilvánította, hogy közösen lép fel, s csökkentik a metánemissziót az olaj- és gázszektorban, megakadt a folyamat. Az USA-ban a Trump-adminisztráció mentességet adott az energiavállalatoknak a metán leválasztása alól a fúrások idején, míg Mexikó csupán nem kötelező érvényű vállalásokat tett.

Szerencsére Kanada a másik irányba tart. Nemrég léptek hatályba az országban olyan új szabályozások, melyek azt tűzték ki célul, hogy a következő hét évben 45 százalékkal csökkentik a metánemissziót az olaj- és gáziparban.

E szabályozások Kanada nemzeti érdekeit is szolgálják. Az Északi-sarkvidék hőmérséklete a globális átlagnál kétszer gyorsabb ütemben emelkedik, döbbenetes ütemben olvad a jégtakaró. A hőt az űrbe visszaverő jégpáncél nélkül a hőmérséklet emelkedésének üteme gyorsul, a fagyott altalaj olvad, s ősi metán- és szén-dioxid-készletek kerülnek a légkörbe. Ez a körforgás nemcsak emeli a hőmérsékletet, hanem az Észak-Kanadában élők túlélését is fenyegeti. Az ottawai kormánynak így pluszmotivációja is van a metánra vonatkozó új szabályok alkalmazására. Az ilyen szabályozások azonban lehetőséget nyújtanak arra, hogy szerte a világban országok és városok segítséget kapjanak a metáncsökkentési stratégiák alkalmazásához.

Júniusban Kanada ad otthont a G7-ek csúcstalálkozójának, így az ország vezetőinek lehetőségük lesz rá, hogy az említett programot elősegítsék, amivel majd élniük is kell. Ha a világ teljesíteni akarja a párizsi klímamegállapodás céljait, s lassítani szeretné a felmelegedés ütemét, akkor a bolygó felmelegedéséért felelős összes gázt – nemcsak a szén-dioxidot – mérni és megfelelően kezelni kell.

Copyright: Project Syndicate, 2018

www.project-syndicate.org

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.