Egy tíz évvel ezelőtti esemény margójára

Nagyjából tíz éve, hogy korunk átélte a kapitalista gazdasági rendszer egy súlyos válságát.

Az a válság akkora kárt okozott, mint amekkora az akkori német gazdaság egészének teljesítménye volt.

A standard makroökonómiai modellek nem pusztán nem voltak képesek a válságot előre jelezni, hanem azok alapján a válság be sem következhetett volna. Ebből adódott az is, hogy a modellek nem voltak alkalmasak arra, hogy kiutat mutassanak. Emberek milliói sínylették meg a katasztrófát, a kérdés, mit tanultunk belőle.

A válság tudományos jelentősége is nagy volt, elméleti katalizátorként hatott, az addigi határokat feszegetve, jelentős eredményeket hozott, s e folyamat máig tart. A mai gazdasági rendszerünk olyan, hogy a piaci szereplők által kiváltott negatív eseményeket a rendszer a válság szintjéig felerősítheti. Az elméletek által kidolgozott válságmarkerek ugyanakkor nem adnak aggodalomra okot, az EU-országok átlaga is 2,5 százalék körüli növekedést mutat.

A válság után a stabilizálás jegyében az EU és a nemzeti szabályozók a bankok számára szigorúbb tőkeszámítási követelményeket határoztak meg, korlátozták a nem teljesítő hitelek arányát, a háztartások hitelezését, új likviditási és valutakitettségi követelményeket szabtak meg. Az európai bankoknak a szabályozás azt is előírta, hogy az állam akkor léphet be tőkével, ha már a betétesek is veszteségeket szenvednének el.

Az egyes államok mozgásterét nagyban meghatározta költségvetési pozíciójuk. A konjunktúrajavító költségvetési intézkedéseknél az eladósodott országok mozgástere kisebb volt, és kényszerű beavatkozásuk adóssághelyzetüket tovább rontotta. Ez különösen kritikus volt Olaszország esetében, amelyet ma veszélygócnak tekintenek. A válság kitörése idején 103 százalékos GDP-arányos adósságrátája mostanra 130 százalék fölé emelkedett, és az adósság meghaladja a 2300 milliárd eurót.

Bár a krízis után több ország konszolidálta bankrendszerét, ez nem mondható el az eurózóna minden tagjáról, így Olaszországról sem, ahol mintegy 360 milliárd eurónyi rossz hitel van a rendszerben, s ebből 210 milliárd euró bizonyosan behajthatatlan.

Potenciális veszélyforrásként emlegetik a legnagyobb német pénzintézetet, a Deutsche Bankot is. Bár mutatóit és likviditási helyzetét tekintve megfelel a szabályozási követelményeknek, portfóliójának összetétele, derivatívumainak nagy súlya, valamint a számottevő (becslések szerint 1000-1200 milliárd eurónyi) olasz államkötvény-állomány miatt jelentős kockázatot hordoz.

Meddig finanszírozható Olaszország a jelenlegi feltételek, valamint EU-s (német) hozzáállás mellett? Mit lépne az EU és Németország, ha Olaszország fizetésképtelenné válna? Mit lépne Olaszország, ha jelentősebb bankjai kerülnének csődközelbe? Mit tenne Németország, az EU és az EKB, ha az említett események bármelyike miatt a Deutsche Bank a csőd közelébe kerülne?

Egyelőre úgy tűnik, az EU, illetve Németország és az EKB is hagyja a dolgokat menni a maguk útján.

Kérdés, hogy mit tesznek a felek, ha kedvezőtlenül alakulnak a gazdaságra ható politikai vagy banki folyamatok. Ha a helyzet rosszabbra fordul, az akár az eurózóna töréspróbája is lehet. Ha ugyanis az államok vagy az EKB közvetlenül vesz részt a problémakezelésben, az letérés az eddigi szabályozás által meghatározott útról. Ha nem avatkozna be, az erősítheti az esetleges negatív kumulatív folyamatot, és ez veszélyforrás az unió, de a világgazdaság egésze számára is.

Ha mindezt végiggondoljuk, érthető, ha egyes országok gondos gazdái nyugtalankodnak, és erőforrásokat terveznek tartalékolni az esetleges nehezebb időkre.

Magyarország társadalmi és gazdasági stabilitásának megerősítése érdekében elengedhetetlen, hogy előrelátóan járjunk el, és alkalmazkodjunk a változó nemzetközi környezethez. Fellendülés idején egy olyan ortodox gazdaságpolitikai intézkedés megkérdőjelezése, mint a költségvetési tartalékolás, szakmailag védhetetlen álláspont, hiszen az ezt támadók teljesen tisztában vannak az intézkedés közgazdasági és társadalompolitikai hasznosságával, tehát ezt csak amiatt teszik és tehetik, mert akik bejelentették és végre fogják hajtani, ott vannak, ahol, és azok, akik.