A 2020-as recesszió és pénzügyi válság hozzávalói

Ahogy a Lehman Brothers csődjének tizedik évfordulójára emlékezünk, még mindig viták folynak a pénzügyi válság okairól és következményeiről, továbbá arról, hogy a következő krízisre való felkészüléshez szükséges tanulságokat megfelelően levontuk-e. Előretekintve azonban fontosabb kérdés, hogy mi fogja kiváltani az új globális recessziót, illetve mikor kerül rá sor.

A most zajló világméretű fellendülés várhatóan jövőre is folytatódik, miután az Egyesült Államok nagy költségvetési hiányt tart fenn. Kína laza fiskális és hitelpolitikát folytat, míg Európa még mindig a kilábalás időszakát éli. 2020-ra viszont megérnek majd az új pénzügyi válság feltételei, amit egy globális recesszió követ.

Ennek tíz oka van. Először is nem tarthatók fenn azok a költségvetési élénkítési intézkedések, amelyek az éves amerikai növekedési rátát napjainkban a 2 százalékos potenciális szint fölé emelik. 2020-ra az élénkítés ki fog fulladni, s egy kisebb mértékű fiskális kiigazítás miatt a növekedés 3 százalékról valamivel 2 százalék alá csökken.

Másodsorban, miután az élénkítést nem jól időzítették, az amerikai gazdaság most már a túlfűtöttség jeleit mutatja, és az infláció is a célszint fölé szökött. A Federal Reserve így folytatni fogja az irányadó kamat emelését a mai 2 százalékos szintről. 2020-ra legalább 3,5 százalékra nő a ráta. Ez pedig valószínűleg felfelé nyomja majd a rövid és a hosszú távú kamatokat, illetve a dollár árfolyamát. Mindeközben az infláció más fontos gazdaságokban is növekszik, az emelkedő olajárak pedig további inflációs nyomást okoznak. Ez azt jelenti, hogy a többi nagyobb jegybank követni fogja a Fed példáját a monetáris politika normalizálása terén, ami szűkíti a globális likviditást, illetve felfelé mutató nyomást helyez a kamatokra.

Harmadsorban a Trump-adminisztráció Kínával, Európával, Mexikóval, Kanadával és más országokkal folytatott kereskedelmi vitája szinte biztosan eszkalálódni fog, ami lassabb növekedést és magasabb inflációt okoz.

Negyedsorban egyéb amerikai intézkedések továbbra is hozzájárulnak majd a stagflációs nyomáshoz, s ez arra készteti a Fedet, hogy még magasabbra emelje a kamatot. Az amerikai kormányzat ugyanis korlátozza a be- és kiáramló beruházásokat, illetőleg a technológiai transzfereket, ami komoly problémákat okoz az ellátási láncok terén.

A Trump-adminisztráció szigorításokat alkalmaz a bevándorlókkal szemben is, akikre szükség lenne az amerikai gazdaság növekedésének fenntartásához, miután az USA lakossága öregszik. Emellett a kormány nem bátorítja a zöld gazdaságban történő beruházásokat, s az infrastrukturális politikája sem kezeli a kínálatoldali szűk keresztmetszeteket.

Ötödsorban a világ többi részén a növekedés valószínűleg lassulni fog, annál is inkább, mivel az egyes országok megfelelő lépésnek tartják majd, hogy megtorló válaszintézkedéseket hozzanak az amerikai protekcionizmussal szemben.

Kínának le kell lassítania a növekedést, hogy kezelni tudja a kapacitásfeleslegeket és a túlzott mértékű hitelezést, máskülönben a kínai gazdaság kemény földet érése következik be. Emellett a már amúgy is törékeny feltörekvő piacok továbbra is megsínylik az USA protekcionizmusát, illetve a szigorodó amerikai monetáris kondíciókat.

Hatodsorban Európában is lassúbb lesz a növekedés üteme a monetáris politikai szigorítás és a kereskedelmi feszültségek miatt. Továbbá a populista intézkedések olyan államokban, mint Olaszország, fenntarthatatlan adósságdinamikát válthatnak ki az eurózónán belül. Az országok és az állampapírokat kezükben tartó bankok közötti, még mindig megoldatlan kapcsolat fokozni fogja a nem megfelelő kockázatmegosztással jellemezhető befejezetlen monetáris unió meglévő problémáit.

Ilyen körülmények között egy újabb globális gazdasági visszaesés azt válthatja ki, hogy Olaszország és más tagállamok kilépnek az eurózónából.

Hetedsorban az amerikai és a globális tőzsdepiacok túlhevült állapotban vannak. Az árfolyam-nyereség (P/E) mutatók 50 százalékkal haladják meg a történelmi átlagot az USA-ban, s az állampapírok kurzusai is túl magasak az alacsony hozamok miatt. Ráadásul számos feltörekvő piaci és néhány fejlett gazdaságban egyértelműen túlzott mértékűvé vált az eladósodás szintje. A kereskedelmi és a lakáscélú ingatlanok túlságosan megdrágultak a világ sok részén. Folytatódni fognak a feltörekvő piaci kiigazítások a részvény- és a nyersanyagpiacok területén a globális szinten gyülekező viharfelhők miatt. Ahogy az előretekintő befektetők kezdenek számítani a 2020-ban bekövetkező növekedési lassulásra, a piacok 2019-re újra fogják árazni kockázatos eszközeiket.

A válság nyolcadik oka az lesz, hogy amint a korrekció bekövetkezik, az illikviditási helyzet és a meglévő eszközök áron aluli eladása egyre súlyosabb mértékűvé válik. A kockázatok leépítése esetén a feltörekvő piacok és a jelentős dollárkötelezettségekkel rendelkező fejlett piaci monetáris szektorok már nem tudnak hozzáférni a Fedhez (mint végső hitelezőhöz). Amiatt, hogy az infláció növekszik, illetőleg a pénzpolitikában normalizáció történik, a jegybankok által a válság utáni években nyújtott támaszra aligha lehet majd számítani.

A krízist okozó kilencedik tényező pedig az, hogy Trump már akkor támadta a Fedet, mikor a növekedési ráta 4 százalék volt.

Képzeljük el, miként fog reagálni (a 2020-as választási évben), ha a növekedés mértéke valószínűleg az 1 százalékos szint alá csökken, és munkahelyek épülnek le. Nagy a veszélye annak, hogy Trump majd a gondokról való figyelemelterelés miatt erős késztetést érez arra, hogy egy külpolitikai válságot idézzen elő, különösen, ha a demokraták visszaszerzik a többséget a képviselőházban az idei félidős választáson. Trump legideálisabb célpontja ebből a szempontból Irán lenne, mióta az USA kereskedelmi háborút kezdett Kínával, illetve nem meri megtámadni az atomfegyverekkel rendelkező Észak-Koreát.

Ha Washington katonai konfrontációt provokálna ki Teheránnal, akkor az 1973-as, 1979-es és 1990-es olajárugrásokhoz hasonló stagflációs geopolitikai sokkot idézne elő. Természetesen ez a közelgő globális recessziót még súlyosabbá tenné.

A válsághoz hozzájáruló tizedik okként pedig az emelhető ki, hogy mihelyt a fent leírt krízishelyzetek bekövetkeznek, a kezelésükhöz nem állnak majd rendelkezésre szakpolitikai eszközök. A költségvetési élénkítés mozgástere már most korlátozva van a hatalmas államadósságok miatt. A további nem konvencionális pénzügyi intézkedések lehetőségét pedig a túl nagy jegybanki mérlegek, valamint a túl alacsony kamatok korlátozzák. Emellett a monetáris szektor közpénzből történő megmentése nem lesz elfogadható olyan országokban, ahol egyre erősebbek a populista mozgalmak, s az államháztartás csődközeli helyzetben van.

Kiváltképp az Egyesült Államokban korlátozzák a törvényhozók a Fedet abban, hogy likviditást nyújtson nem banki szervezeteknek és külföldi pénzügyi intézményeknek. Továbbá Európában a populista pártok térnyerése megnehezíti az EU-szintű reformok végrehajtását, illetve olyan uniós intézmények megalkotását, amelyek a következő pénzügyi krízis és gazdasági lejtmenet elleni küzdelemhez lennének szükségesek.

A kormányok 2008-ban rendelkeztek azokkal a szakpolitikai eszközökkel, melyek a totális gazdasági összeomlás megakadályozásához kellettek. Ezzel szemben azon politikai döntéshozóknak, akiknek a következő lejtmenetet kell majd kezelniük, meg lesz kötve a kezük, miközben az összadósságok szintje magasabbra nő, mint az előző krízis során. A következő válság és recesszió még súlyosabb mértékű és hosszabb ideig tartó lehet, mint amilyen az előző volt.

Copyright: Project Syndicate, 2018

www.project-syndicate.org