Gerincproblémák: ha nem műtét, akkor mi a megoldás?

Van, akinek csak kellemetlenséget okoz, és van, akinek minden mozdulat egy újabb késszúrás a derékban vagy villámcsapás a lábon végig. Nincs mit szépíteni, a gerincproblémák ma már népbetegségnek számítanak. A szív- és érrendszeri rendellenességek után rögtön a gerinccel kapcsolatos megbetegedések következnek a morbiditási listán hazánkban. Tíz emberből nyolc biztosan találkozik velük élete során rövidebb-hosszabb időszakokra. Ami a vészesen magas előfordulási számok mellett további aggodalomra ad okot, az az, hogy egyre inkább előretolódik a kialakulásuk, egyre fiatalabb életkorban jelentkeznek az első figyelmeztető vagy akár egészen súlyos tünetek.

A derékfájdalom gyakoriságánál fogva az egyik legköltségesebb mozgásszervi panasz, társadalmi és gazdasági terhe óriási. Az Országos Gerincgyógyászati Központ korábbi felmérésének egybehangzó adatai szerint

az eltérő földrajzi régiókban a direkt kezelések (orvosi vizit, gyógyszerek, fizioterápia, röntgen-, MR- és CT-vizsgálatok) teljes évi költsége betegenként nagyjából 3090 euró, az indirekt költség (munkából való távolmaradás, táppénz, nyugdíjazás stb.) éves átlaga egy betegre számítva pedig 3212 euró.

A probléma súlya folyamatosan nő: a KSH adatai szerint tíz év alatt megnégyszereződött a betegek száma.

A prevenció fontossága nem is kérdés. E tekintetben rengeteg edukációs videó, publikáció elérhető az interneten, előadások, szemináriumok, továbbképzések segítik a prevenciós szakemberek felkészülését.

Számtalan preventív szemléletű mozgásprogram (jóga, pilates, gerinctréning) várja az egészségtudatos vendégeket.

S bár az egészségtudatosság terén pozitív a tendencia, a tekintetben még mindig teljes a bizonytalanság és az információhiány, hogy hova kellene fordulni a már kialakult problémákkal. Van az a pont, amikor nem kérdés, hogy orvost kell felkeresni. Amikor a tünetek olyan súlyosak, hogy a fájdalom elviselhetetlen vagy a mozgás erősen korlátozott. És van az a stádium, amikor „még csak” az első jelzések érkeznek: reggeli nehéz mozgás, sorban álláskor leszakadó derék érzése, egész napi ülés után háti-nyaki diszkomfortérzés, emelési nehézség, feszülő izomzat.

Bizonyos esetekben nincs más út, mint a műtét. Ritkán előfordul, hogy indokolatlanul, elsietve döntenek az operáció mellett, volna esély konzervatív módszerekre is. És az esetek legnagyobb részében egyértelműen a konzervatív kezelés az adekvát terápia. És innen indul a bizonytalanság. Milyen módszerek, eszközök, pláne szakemberek tartoznak a konzervatív terápia eszköztárába? Melyik milyen problémára jó? Ki mondja meg egyáltalán, hogy mi okozza a fájdalmat, ha kimarad az orvos a körből? Ki választja meg, hogy melyik terápia lesz a megfelelő? Mikor melyik szakemberhez lehet fordulni? Egyáltalán honnan tudni, hogy ki a hiteles és képzett szakember, akire rábízhatja az ember a testét? Kik azok, akiket messzire el kell kerülni?

Ahogy a gerincbántalmak egyre figyelemreméltóbb mértéket öltöttek, úgy kezdett el egy egész iparág ráépülni a gerincgyógyításra.

Míg korábban volt az orvos, a gyógytornász és a gyógymasszőr, addig mára az utolsó szépségszalonban is találunk egy csontkovácsot, gerincterapeuta masszőrt.

Hirtelen mindenki érteni kezdett a gerinchez, meglátva benne a nagy lehetőséget: hiszen akinek fáj, az minden követ megmozgat, és főleg minden pénzt kifizet, hogy meggyógyuljon.

Csak míg az orvos hat évet tanul az egyetemen, a gyógytornász négy évet az orvosi egyetemeken belül működő egészségtudományi karon, a gyógymasszőr egy-két évet államilag elismert OKJ-s képzésen azért, hogy a gyógyításban dolgozhasson (és utána jön a megszámlálhatatlan mennyiségű továbbképzés), addig az önjelölt „szakértők” pár napos, hónapos továbbképzéseken vagy videókból, e-bookból, online kurzusokon szerzik a szakértelmüket.

A gyógyító szakemberek mozgásszervi, idegrendszeri és belszervi anatómiát, élettant-kórélettant, különböző klinikai területek (ortopédia, reumatológia, traumatológia, kardiológia, neurológia, pulmonológia, nőgyógyászat) orvosi és fizioterápiás ismereteit sajátítják el, a kórházak különböző osztályain töltik gyakorlati idejüket, ahol élesben, valós pácienseken gyakorolják, amit elméletben már megtanultak.

Ehhez képest a ropogtató, ütögető, szurkáló és egyéb módszerekkel operálók ezen ismeretek töredékével sem találkoznak, megtanulják, hogyan roppantsák ki a nyakat, de fogalmuk sincs az ott futó idegi és egyéb képletekről. Mondhatni, boldogok a tudatlanok, hiszen nem tudván, milyen károsodást okozhatnak, nem is tartanak tőle. A laikus ebből mit sem sejtve – és persze előzetes vizsgálat és diagnózis hiányában – fekszik fel az asztalra, rábízva az egyik legsérülékenyebb testrészét, a gerincét egy amatőrre.

Akkor mégis mi a helyes és biztonságos út a gyó­gyuláshoz?

Az első és legfontosabb, hogy egy hozzáértő megállapítsa, mi a probléma forrása. Hiszen a leghatékonyabb terápia az oki terápia, tehát ami nem csupán a jelentkező tüneteket csillapítja, hanem az okot feltárva, annak kiiktatására törekszik (természetesen közben a tüneteket is csökkentve).

A diagnózis felállítása célirányos kérdésekkel, az úgynevezett anamnézisfelvétellel kezdődik, amelyet a teljes test vizsgálata és a fájdalom forrásának felkutatására szolgáló tesztek elvégzése követ. Az anamnézis, a vizsgálatok és a tesztek együttesen adnak egy képet a szakembernek, amelyből már valószínűsíthető, hogy mi okozza a tüneteket. Sok esetben valamilyen képalkotó eljárás (röntgen, ultrahang, MRI) szükséges a szöveti sérülés megállapításához. De arra is felhívnám a figyelmet, hogy

éppen a derékfájás kapcsán sokszor téves diagnózist ad csupán a képalkotó felvételének elemzése, hiszen nagyon gyakran inkább funkcionális probléma, mintsem komoly szöveti károsodás okozza a fájdalmat. Ilyen esetben kifejezetten a személyes vizsgálat és tesztelés ad pontosabb képet az okról. Mindez minimum 20-25 percet vesz igénybe, egy teljes mozgásszervi státusz felállítása egy-másfél óra.

Ha megvan az ok, utána történik az adekvát terápia kiválasztása. Szóba jöhetnek manuális technikák, amelyeket a terapeuta a kezével végez (fasciakezelés, triggerpont-terápia, masszázs, különféle izomlazító technikák, ízületi kimozgatások, idegmobilizáció, fájdalmas és kevésbé fájdalmas kezelések), manuálterápia, amelyet hazánkban kizárólag ilyen képesítéssel rendelkező orvos és gyógytornász végezhet, egyéb terápiák (kinesio tape, flossing, lökéshullám-terápia, köpölyözés, ultrahang, hideg- és melegterápiák, elektroterápia), és természetesen kihagyhatatlan a mozgásterápia, vagyis az adekvát tornagyakorlatok (mobilizáló, stabilizáló, erősítő gyakorlatok), amelyeknek a kiválasztása és betanítása a mozgástannal tökéletesen tisztában lévő szakember kompetenciája.

Az említett kezeléseket orvosok, gyógytornászok, gyógymasszőrök, masszőrök, rehabilitációs trénerek végzik, akiknek mindegyike rendelkezik államilag elismert (felsőfokú vagy OKJ-s) végzettséggel, és jó esetben rendszeresen, évente több alkalommal vesz részt továbbképzéseken. Érdemes előre tájékozódni a kiválasztott terapeuta képesítéséről, akár tőle személyesen érdeklődni a kompetenciájáról.