Miért lépett ki Katar az OPEC-ből?

Meglepetésként érte az elemzőket Katar de­cember eleji bejelentése, amely szerint Doha ki kíván lépni az Olajexportáló Országok Szervezetéből, az OPEC-ből. A lépésnek nagyobb közvetlen hatása nem lesz az energiapiacra, hiszen a Perzsa-öböl menti ország alig több, mint 600 ezer hordónyi olajat termelt napi szinten 2017-ben, ez a mennyiség a szervezet tagjai által termelt kibocsátásnak körülbelül a 2 százaléka. Ennek ellenére érdemes elgondolkodni az okokon és a következményeken, hiszen Katar lépése számos szereplőt több szinten is érinthet, ha nem is közvetlenül az olajeladásokon keresztül.

A katari energiaügyi miniszter hivatalos indoklása szerint a kormány azért döntött az OPEC elhagyása mellett, mert az olajipar helyett inkább a földgázszektor fejlesztésére szeretne koncentrálni. A média nagyobbik része ezt a magyarázatot elfogadta, hiszen az érv logikusan hangzik – Katar rendelkezik ugyanis Oroszország és Irán után a világon a harmadik legnagyobb földgázkészlettel, és a cseppfolyósított földgáz piacának legnagyobb exportőre. Ám valószínűleg nem itt kell keresnünk a kilépés okát – az OPEC-tagság nem gátolja meg a tagokat abban, hogy más szektorokat fejlesszenek, és önmagában nem von el érdemben kormányzati forrásokat.

Kevesebb figyelmet kapott az a tény, hogy az energiaügyi miniszter arról is beszélt: Katar nemcsak a földgázszektort akarja fejleszteni, de a kőolajexportját is megnövelné.

OPEC-tagként ezt nem tudná úgy megtenni, ahogy szeretné, hiszen a szervezetnek az egyik fő funkciója a termelési kvóták meghatározása (és így az olajár kínálati oldalról való befolyásolása). A gyakorlatban az OPEC-en belüli döntések elsősorban a legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező tagok, kiemelten Szaúd-Arábia érdekeinek felelnek meg, és nem a kisebbeknek – így nem meglepő, hogy az év végi találkozón az olajexportálók a termelési kvóták további csökkentéséről (és az olajár felfelé hajtásáról) döntöttek. Ez OPEC-tagként nem lett volna Katar érdeke, hiszen neki is vissza kellett volna fognia kibocsátását, a szervezeten kívül azonban a termelés fokozásával ki tudja használni a magasabb árakat. A szervezetben való részvétel „költségei” tehát egész egyszerűen magasabbak voltak Katar számára, mint a kilépésé.

Természetesen a kérdésnek fontos nemzetközi politikai dimenziója is van, még ha ezt a katari kormány hivatalosan igyekszik is tagadni. A kis arab államot két OPEC-tagállam, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek (valamint szövetségeseik) már másfél éve embargó alatt tartják, és megszakították vele a diplomáciai kapcsolatokat. Közvetlenül az olajipari folyamatok és az öböl menti válság nincsenek hatással egymásra, ám lehet közöttük összefüggés, Katar ugyanis, kimondva-kimondatlanul, Rijádnak akar ártani a lépéssel.

Az OPEC gyakorlatilag kartellként működik, amelynek célja, hogy tagjai a piaci részesedésüknél is nagyobb befolyással legyenek a nemzetközi energiaárakra, és meghatározó szereplői maradjanak a világgazdaságnak. A szervezet megsokszorozza Szaúd-Arábia és a nagyobb OPEC-tagok globális befolyását, annak ellenére, hogy az rendes piaci körülmények között folyamatosan csökkenne. Ennek következtében a szervezet a szaúdi külgazdasági és külpolitikai stratégia nagyon fontos eszköze.

Persze Katar kilépése nem rengeti meg az OPEC-et,­ de két szempontból mégis fájhat tőle a szaúdi vezetők feje.

Egyrészt azután, hogy a katari kormány nyíltan kijelentette: nem tartja nagyra az OPEC értékét, a többi tagállamban is elindulhat a matekozás, hogy megéri-e bennmaradni a szervezetben. Különösen fontos kérdés ez a Közel-Keleten, ahol eddig a szervezet felette állt a mindennapi politikai vitáknak – ezt bizonyítja, hogy Irán és Szaúd-Arábia is minden nézeteltérésük ellenére képes megállapodni az OPEC-en belül. Sokatmondó, hogy a katari döntés bejelentése után az iráni olajügyi miniszter is támogatólag kijelentette, hogy a szervezetnek súlyos problémái vannak. Ha mások is a kilépés mellett döntenek, az már jókora gondot okozhatna a szaúdi vezetésnek.

Másrészt az OPEC működésének sok kritikusa van, egyes olajvállalatokon túl maga Donald Trump amerikai elnök is bírálta a szervezetet a közelmúltban. Katar kilépése szimpátiát kelthet a világpolitikai és világgazdasági szereplők, valamint a sajtó és az akadémia egyes képviselői között. A jóindulat ugyan nem forintosítható, de a katari válság kirobbanása óta a katari–szaúdi vetélkedésben kifejezetten fontos volt eddig is, és ezután is az lesz, hogy melyik fél tudja elnyerni a külvilág szimpátiáját. A Hasogdzsi-üggyel viaskodó szaúdi vezetéssel szemben tehát Katar jobban jöhet ki az ügyből, mint hatalmas szomszédja.