Egy előre bejelentett boom anatómiája

A 21. század második évtizede a gazdagok létszámbeli növekedésének és további gazdagodásának az időszaka volt: likvid vagyonuk összesített becsült értéke a múlt évben globálisan elérte a 63,5 ezermilliárd dollárt, a 2010. évi értékhez képest 50 százalékkal növekedett.

Az Arts Economics a UBS-szel együttműködve 2017-ben felmérte az amerikai gazdagok és ultragazdagok (egy-, illetve harmincmillió dollár likvid vagyonnal rendelkező természetes személyek) műgyűjtési gyakorlatát, és azt találta, hogy 35 százalékuk rendelkezik művészeti vagy régiséggyűjteménnyel. A művészeti gyűjtemények szegmentálására a vizsgálat nem terjedt ki, de az aukciók globális számainak a megoszlását ismerjük: a kortárs és a többnyire ezzel együtt kezelt háború utáni művészet forgalma 2010 után a tranzakciók legnagyobb szegmensévé vált, 2017-ben a teljes forgalomból 46 százalékban részesülve.

A kortárs műgyűjteménnyel rendelkező magánszemélyek kutatására specializálódott és ezen a téren a legnagyobb adatbázissal rendelkező elemzőcég, a Larry’s List vizsgálataiból tudjuk, hogy a kortárs gyűjtők földrajzi eloszlása mind globálisan, mind regionálisan meglehetősen nagy korrelációt sejtet a gazdagok geográfiai előfordulásával. Ha a kortárs művészeti piac regionális központjait vizsgáljuk, láthatjuk, hogy ezek nagyobbrészt fedésben vannak a kortárs gyűjtők előfordulásával (a ritka kivétel Hongkong), és a gazdagok által kedvelt városok is nagyjából 80 százalékban esnek egybe a kortárs art market centrumaival. A valószínű korrelációt támasztja alá az is, hogy a kortárs műgyűjtők életkori profilja is összhangban van a gazdagokéval (83 százalékuk több mint 45 éves), és a nemek szerinti megoszlásuk is majdnem pontosan egyezik (71, illetve 73 százalékuk férfi).

A kortárs műgyűjtést – a műgyűjtés egyéb ágaihoz hasonlóan – mindig is a luxusfogyasztás körébe sorolták; a fenti számok is ezt a kategorizálást támasztják alá. Ezért nem tűnik megalapozatlannak az a következtetés, hogy ahol a gazdagok száma és vagyona erőteljes növekedést mutat, a kortárs műpiac keresleti oldalán is számottevő a bővülési potenciál. A Larry’s List szerint ezt támasztják alá a feltörekvő ázsiai és latin-amerikai műpiacok 2000 utáni növekedési mintázatai is.

A magyarországi gazdagokról a legpontosabb ismeretekkel a privátbanki szektor rendelkezik, amely a nemzetközi definíciót használja, ami forintban durván 300 millió forintos likvid vagyont jelent magánszemélyenként. Karagich István, a privátbanki üzletviteli tanácsadást lebonyolító Blochamps Capital ügyvezető tulajdonosa 11 ezerre teszi a számukat (a szektor ügyfélállománya ennek majdnem a duplája, mivel van pénzintézet, ahol csak 30 millió forint a belépőszint – a számlák száma pedig ennek is két-, két és félszerese).

A privátbanki összesített vagyon Magyarországon 2016-ban 11 százalékkal, 2017-ben pedig 7 százalékkal nőtt, elérve a 4400 milliárdot. A Knight Frank, a világ egyik vezető ingatlanpiaci vállalkozása – amely tán nem véletlenül tavaly szeptemberben nyitotta meg irodáját Budapesten – hosszú évek óta készít kimutatást és előretekintő becsléseket a magyar gazdagokról is. Az ő előrejelzésük szerint 2016 és 2026 közt 20 százalékkal növekszik a gazdagok száma. Karagich István úgy véli,

2018–2020 között évi 10-12 százalékkal nőhet a leggazdagabbak összesített vagyona, ő 2025-re 15 ezerre prognosztizálja a magyar gazdagok számát.

Az előre jelzett vagyon- és létszámnövekedést táplálják a továbbra is érkező uniós források, a csökkenő vagyonkiáramlás, a jó makroadatok és a legvagyonosabbak növekvő várható életkora.

A gazdagok fogyasztási szokásaira jelentős hatással van a vagyon megszerzésének módja és ideje. Karagich István szerint ha egy 5–15 éves ciklust tekintünk a vagyonosodás jellemző intervallumának, akkor az fogyasztási szempontból három, szinte azonos hosszúságú szakaszra osztható. Az első periódusban az azonnali exkluzív fogyasztói igényeiket elégítik ki, jellemzően rejtőzködve, a második fázist a beruházási és befektetési fókusz uralja, a harmadikban válik ez a kör transzparens fogyasztóvá.

Az utóbbiakat leszámítva a gazdagokat ebben a harmadik fázisban a fogyasztás és a szolgáltatások igénybevételének mélyebb és szélesebb spektruma jellemzi, s ez az igényesség meghatározza a műtárgyak iránti gyűjtői és a művészet iránti befektetői viszonyukat is.

A gazdagok befektetői mentalitása nagyrészt megegyezik a kisbefektetőkével, és jellemzően a privátbankárok iránymutatására támaszkodnak. A kortárs művészetbe való befektetéssel az eszközportfóliójukat diverzifikálják, a pénzpiacok és az ingatlanok volatilitása elől menekülve.

Amint láttuk, a gazdagok növekvő száma a kortárs műgyűjtők számának szignifikáns növekedésével jár – de a befektetési és esztétikai célú műtárgyvásárlásokkal összefüggésben is kijelenthetjük ugyanezt. Mivel a privátbankári üzletág szakértő szereplői a magyar gazdagok számának rövid időn belüli jelentős bővülését prognosztizálják, törvényszerűen be kell következnie egy műpiaci boomnak. Erre a piac valamennyi szereplőjének érdemes felkészülnie.