Tanulságos évkezdet

A csöndes karácsonyi és újévi időszakot követően, az év elején gyorsan felpörögtek az események a világ pénzpiacain. A Brexit, az eurózóna lassulását jelző konjunktúraindexek, az Egyesült Államok és Kína között zajló kereskedelmi háború vagy épp az amerikai technológiai részvények árfolyamesése bőven szolgáltatott muníciót a befektetőknek. Nem is maradt el a pénzpiacokat ilyenkor jellemző megnövekvő változékonyság. Ám a romló nemzetközi hangulatban a közép-európai régió továbbra is szinte a nyugalom szigetének bizonyult. Az elmúlt hetekben ez alól az egyetlen kivétel Románia volt.

A román tőzsdeindex januárban tovább csökkent, amivel már az értékének csaknem a 15 százalékát vesztette el 2018 decembere óta, miközben a lej árfolyama az euróval szemben historikus mélypontra süllyedt. A pénzpiaci reakciók akár meglepőnek is tűnhetnének a román gazdaság helyzetét csak távolról követő olvasók számára. A hazai elemzések jelentős része az elmúlt években szinte egymásra licitálva hivatkozott keleti szomszédunk gyors gazdasági növekedésére, miközben a fenntarthatóság veszélyeire is figyelmeztető józanabb hangok halkabbak voltak. Pedig tanulságok ezúttal is szép számmal akadnak.

Románia gazdasága az elmúlt években a leggyorsabb növekedést érte el Európában. Az exportszektorban folyamatosan jelentek meg a globális nagyvállalatok, a növekedés legfontosabb forrását a belső fogyasztás adta. A gyors fogyasztásbővülés alapja az erőteljes bérkiáramlás volt. A versenyszférában a reálbérek 2016 óta minden évben közel két számjegyű dinamikát mutattak, miközben 2018-ban a közszférában is 25 százalékos béremelésre került sor. A kiadások emelkedésével azonban a költségvetési hiány tavaly már megközelítette a 3 százalékos küszöbértéket, miközben a gyors belső keresletnövekedés a folyó fizetési mérleg hiányának emelkedését okozta. Végeredményben a gyors növekedés a makrogazdasági egyensúly megbomlásával párosult, ami végül az ikerdeficit-jelenség kialakulásához vezetett. A problémát a román kormány is érzékelte, és még tavaly december közepén kiigazító lépéseket tett. Érdekesség, hogy ezek közül számos lépés (például az egyes szektorokat érintő különadók) hasonlít a hazai gazdaságpolitika 2010-et követően alkalmazott és később sikeresnek is bizonyuló költségvetési intézkedéseire.

Hogy a hatások is hasonlatosak lesznek-e, azt egyelőre még nem tudjuk, ám legalább három tanulságot érdemes már most levonni. A globális pénzpiacokat az elmúlt évtizedben elárasztó likviditási dagály a végéhez közelít, ami a növekedést övező geopolitikai és egyéb kockázatokkal kiegészülve a következő években óhatatlanul a befektetői hangulat nagyobb változékonyságát eredményezi. Ilyen környezetben a külső és belső makrogazdasági egyensúly megőrzése fontos védvonalat jelent a feltörekvő gazdaságok számára. Ezzel összhangban a külső feltételek változása a folyamatos bérfelzárkózás fenntartásában még nagyobb hangsúlyt helyez a versenyképesség- és a termelékenységnövekedés javítására. Végezetül a gyors bérkiáramlás időszakában érdemes aktív lépéseket tenni a megtakarítási hajlandóság növelésére is. Ha a bővülő jövedelmek jelentős része fogyasztás helyett megtakarításokba áramlik, az nemcsak a gazdaság túlhevülését akadályozza meg, de egyben a folyó fizetési mérleget is tehermentesíti.

A magyar gazdaság modern kori történelmében egymást váltották a külső eladósodás vagy épp a termelékenységbővüléstől elszakadó bérkiáramlás által fűtött növekedési ciklusok, majd az azokat követő, a fejlődést évekre visszavető kiigazítások. Egyetlen kivétel az aktuális, 2013 óta tartó felzárkózási periódusunk. Az elmúlt hónapok régiós fejleményei ismét megmutatták, hogy a gyors gazdasági növekedés mellett a makrogazdasági egyensúlyok megőrzése teremt megfelelő alapot, hogy a világgazdaság viharosabb időszakaira is felkészülten tekintsünk.