Az örökké optimista IMF

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2018 áprilisában azt jelezte előre, hogy a világgazdaság erőteljesen, 3,9 százalék feletti mértékben fog növekedni 2018-ban és 2019-ben. A globális fellendülés – állította az IMF – szélesebb körűvé és erőteljesebbé vált. A prognózis túlzónak bizonyult: tavaly a világgazdaság 3,6 százalékkal bővült. Frissített előrejelzésében az IMF elismerte, hogy a folyamatban lévő lassulás miatt idén globális szinten csak 3,3 százalékos növekedés várható. Mint mindig, az előre jelzettnél alacsonyabb növekedést átmeneti tényezőkkel, így most az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi feszültségekkel és a Brexittel kapcsolatos bizonytalanságokkal magyarázzák. A valutaalap most azt prognosztizálja, hogy a növekedés jövőre 3,6 százalékos szintre erősödik. A lassulást okozó tényezőkkel azonban még mindig számolni kell. A globális növekedés mértéke idén inkább a 3 százalékos szinthez lesz közelebb.

Az IMF prognózisai azért tévesek mindig, mert nem veszik figyelembe a teljes összképet.

A gazdaságilag fejlett országokat – amelyek még mindig a globális kibocsátás mintegy háromötödét állítják elő – hozzávetőleg 1970-től lassulás jellemzi. Ennek oka, ahogy Robert Gordon, az illinoisi Északnyugati Egyetem közgazdászprofesszora állítja: a modern technológiák ígérete ellenére lassú a termelékenység növekedése.

Emiatt Kína a globális növekedés ütemét meghatározó, domináns szerepbe került. Nagy mérete mellett gazdaságának kiterjedt kereskedelmi kapcsolatai vannak, amelyek növekedését a világ többi része felé is átközvetíti. A gyors kínai növekedés 2004 és 2006 között, valamint 2009–2010-ben és 2017-ben is pörgette a globális gazdaságot.

Kína gyors növekedése azonban szükségszerűen visszaesett, amikor az ország gazdagabbá vált. Történelmi adatok alapján

egy olyan fejlettségű országnak, mint most Kína, évi 3-5 százalékos ütemben kellene nőnie, szemben azzal a 6 százalékos vagy magasabb rátával, amelyet a kínai hatóságok próbálnak elérni a fiskális és hitelezési élénkítéssel.

Kína pénzügyi sérülékenysége aggasztó. A hite­le­zés­növekedés és az eszközár-infláció standardszámításai szerint az országban mostanra már egy pénzügyi válságnak kellett volna kitörnie. A kínai hatóságok élénkítették a növekedést a gyors lassulás elkerülése érdekében, de egyben az élénkítést is meg kellett fékezniük a pénzügyi kockázatok csökkentéséért.

Amikor Kína 2018 elején visszafogta az élénkítést, az IMF, az EKB és más intézmények továbbra is magas bővülési rátákat jeleztek előre, pedig a világgazdaság növekedése erősen lassult. Ezután Európa elég hamar visszaesett, ennek során Olaszország technikai recesszióba, míg Németország annak szélére került.

Az elmúlt néhány hónapban a gazdaság lassulása miatt aggódó kínai vezetők az élénkítés újabb körét indították el. Úgy tűnik, a világkereskedelem növekedése azóta valamelyest emelkedett. Az európai növekedési ráták megugrottak, bár csak akkora mértékben, amennyivel az azonnali recessziós kockázatokat enyhíteni lehet.

A világgazdaság számára a folyamatos problémát a kínai élénkítés rövid távú jellege okozza.

Az OECD már figyelmeztetett arra, hogy a legújabb kínai élénkítés emelni fogja a vállalati adósságok már amúgy is aggasztóan magas mértékét, emellett a túlzottan eladósodott helyi kormányzatok még több hitelt fognak felvenni pazarló infrastruktúrájuk finanszírozására. Szembekerülve azzal, hogy a pénzügyi válság vagy a lassúbb növekedés között kell választani, a kínai hatóságok – és a világ többi része is – ismét a lassabb növekedést fogják preferálni. Emiatt a kínai lassulás folytatódni fog a következő hónapokban, ami ismét hátráltatja majd a globális növekedést. És egyetlen olyan ország sincs a világon, amely át tudná venni Kína helyét.

A globális kilátásokat tovább gyengíti, hogy az amerikai gazdaságban múlófélben van az a hatás, amelyet a fiskális élénkítés és a vállalati profitok külföldről történő hazahozatala okozott. Ráadásul Németország lassulása 2018-ban és 2019 elején nem csak a lanyhuló világkereskedelmi növekedéssel kapcsolatos érzékenységet tükrözheti. A dízelmotorokra alapozó német autóiparnak meg kell küzdenie a környezetvédelmi határértékek teljesítésével és az elektromos autók gerjesztette gyorsuló versennyel.

A valódi kockázatot azonban Olaszország hordozza.

Ha szemügyre vesszük a válságra utaló indikátorokat, azok mindegyike krízisre utal. A termelékenység növekedése zéró – vagy akár negatív – szintű, lehetetlenné téve egy olyan belső dinamika kialakulását, amely kihúzhatná az országot a válságból. Az EKB-nak nincs mozgástere arra, hogy segítséget nyújtson. Az államadósság GDP-hez viszonyított 130 százalékos mértéke és az Európai Unió abszurd költségvetési szabályai szinte lehetetlenné teszik a fiskális élénkítést.

Az IMF, amely mindig tartózkodott attól, hogy vészharangokat kongasson a világgazdasággal kapcsolatban, különösképpen nem akarja a mostani pozitív hangulatot lehűteni. Ahogy azonban a gazdasági feltételek romlanak, ez a fajta megelégedettség valószínűleg sokba fog kerülni.

Copyright: Project Syndicate, 2019

www.project-syndicate.org