Digitalizáció és V4-es felzárkózás: kulcs az oktatás

Szeptember 11–13-án a cseh, a szlovák és a magyar közgazdasági társaság szakmai konferenciát rendezett Csehországban, Brnóban, a Mendel Egyetemen. A rendezvény sokféle témája között különleges hangsúlyt kapott a V4-országok felkészültsége a technológiai változásokra. Egybehangzó véleményként fogalmazódott meg, hogy a kulcskérdés az oktatás és képzés, amelyben a V4-ek az EU-átlaghoz képest több mutató tekintetében is le vannak maradva. A megállapításokat alátámasztja két nemrégiben megjelent EU-s tanulmány is. Mindkettő bizonyítja, hogy a tudásba való beruházás növelése nélkül a V4-országok sikeres bekapcsolódása a folyamatban lévő technológiai változásokba nem lehetséges. Ha a regionális különbségek nem csökkennek, a helyzeten nem javít az sem, ha a nagyvárosokban megugrik a lakosság digitális felkészültsége. A regionális leszakadás ugyanis, mint gyenge láncszem, rontja az országos eredményeket.

Vizsgáljuk meg a két EU-s elemzés néhány kapcsolódó adatát, elsősorban Magyarország szempontjából.

Az EU friss Oktatási és képzési figyelő 2018 (Education and Training Monitor 2018) című tanulmánya szerint fontos tudásmutatók területén van lemaradásunk nemcsak az EU átlagos értékeitől, hanem a többi V4-országtól is. A táblázatban azokat az adatokat foglaltuk össze, amelyek a jelen és a jövő munkavállalóinak új technológiák alkalmazásába való bekapcsolódása szempontjából különösen fontosak.

A képzést idő előtt elhagyók aránya a 18–24 éves korcsoportban Magyarországon a legmagasabb, az EU-s átlagnál 1,9 százalékkal, a lengyelnél 7,5 százalékkal nagyobb.

A tanulmány figyelmeztet, hogy ezek a fiatalok, ha be is kerülnek a szakképzés valamelyik formájába, valószínűleg csak betanított munkásként dolgozhatnak, hiszen hiányoznak a fontos általános alapismereteik. Ha pedig nem kerülnek be, akkor közmunkások lesznek, ahonnan szintén csak komolyabb képzés segítségével juthatnak piaci munkahelyhez. A felsőfokú végzettségűek aránya is a magyaroknál a legalacsonyabb, ráadásul 2014-ről 2017-re még csökkent is 2 százalékkal. Ez az arány a vizsgált országok között egyedül nálunk csökkent, máshol nőtt. Mindkét adatnál fel kell figyelnünk arra, hogy a lengyel érték messze a legjobb nemcsak a többi V4-es országhoz, hanem az EU-s átlaghoz képest is.

A technológiai haladásba való bekapcsolódást segíti a felnőttképzés. A felnőttképzésben való részvétel aránya tekintetében 2014–2017-re Magyarország 2,9 százalékkal javította pozícióját, de a 6,2 százalékos érték még így is jóval az EU-átlag alatt van, amely 10,9 százalék. Viszont ezzel a mutatóval a V4-országok között Csehország után a második helyen vagyunk. A felmérések szerint a munkaadók által kínált továbbképzésekben részt vevők aránya az EU-ban nálunk a második legalacsonyabb. Igaz, ez az érték 2015-ből való.

A magasabb hozzáadott értéket előállító munkahelyek létrehozásához egyre inkább szükség lesz műszaki, technikai tudásra.

Rossz hír tehát, hogy a tudományos tárgyakból gyengén teljesítő fiatalok aránya a vizsgált országok között csak Szlovákiában magasabb, mint nálunk. A magyar adat 5,4 százalékkal rosszabb, mint az EU-átlag.

Végül az oktatási közkiadások tekintetében a magyar adat jobb, mint az EU-s átlag. A tanulmány viszont felveti azt a kérdést, hogy vajon elég hatékonyan használjuk-e fel a forrásokat, hiszen bár az inputok, vagyis a ráfordítások elég magasak, az általuk elért eredmények, az outcome-ok nem igazolják vissza a ráfordításokat.

Esetünkben a tanulmány külön kitér a digitális tudásra. Arra mutat rá, hogy a digitális képességek tekintetében Magyarországnak még sok teendője van. Ezt alátámasztja a legfrissebb DESI- (Digital Economy and Society Index) mutató is (DESI 2019, EU), amely szerint Magyarország az általános digitális felkészültség tekintetében az EU-ban a 23. helyen van. De az EU 2019. évi regionális évkönyvében (Eurostat Regional Yearbook, 2019) szereplő adat is figyelemre méltó. Eszerint a 16–74 éves korosztály körében vidéken a harmadik, a nagyvárosokban pedig a hetedik legalacsonyabb volt azok aránya, akik online oktatóprogramokkal, illetve önképzéssel javították digitális képességeiket. (2,5 százalék körüli az érték vidéken, és kicsivel 10 százalék alatti a nagyvárosokban.) Csehországban ezek az értékek 23 és 27 százalék körül vannak, azaz ott sokkal kisebbek a regionális különbségek.

Az adatok azt érzékeltetik, hogy miközben komoly elhatározások születnek a felzárkóztatásunkkal kapcsolatban, és erőforrásokat is szánunk a technológiák elterjesztését segítő hardverberuházások támogatására, a szükséges tudástőke terén – a vizsgált adatok szerint – jelentős lemaradásban vagyunk. Különösen figyelemre érdemesek a regionális különbségek.

Egy informális beszélgetés során ezt vállalati vezetők is megerősítették. Arra utaltak, hogy a cégek is csak akkor tudnak majd nagy hozzáadott értéket előállító, tudásalapú munkahelyeket létrehozni, ha a technikai adottságok mellett a tudás is rendelkezésre áll. Ehhez pedig több felsőfokú végzettségű munkavállalóra, kevesebb iskolaelhagyóra, több, a tudományos, műszaki területen végző szakemberre van és egyre inkább lesz is szükség.

Az egyik hazai multicég vezérigazgatója ezt tömören így foglalta össze: high-tech munkahelyekhez és termékekhez high-tech szakemberek kellenek, azokat pedig csak jól fizetett és high-tech tudással rendelkező, motivált tanárok tudják biztosítani a teljes iskolarendszeren belül, az egész országban.

Csath Magdolna, a Nemzeti­ Verseny­képességi Tanács tagja, egyetemi tanár