A hallgatás mély homályában

Gyarló emberi tulajdonság, hogy feladatainkat szeretjük mindaddig húzni-halasztani, amíg sürgőssé nem válnak, vagy a határidő szorító közelségbe nem kerül. Így van ez a vizsgára való felkészüléssel, a szükséges orvosi beavatkozások elvégzésével… és így van ez a jogszabályokra való felkészüléssel is.

Nincs is ebben semmi kivetnivaló. Sőt, megnyilvánul ebben egy rendkívül optimista hozzáállás is: az adott jogszabályt – a hatálybalépés napja előtt – még módosíthatják, visszavonhatják, átalakíthatják és sok más módon hozzányúlhatnak. Minek végezzünk olyan munkát, amely utólag fölöslegesnek bizonyulhat.

Láthatóan ez a sorsa a köznyelvben sokszor önfeljelentésként aposztrofált, technikai nevén DAC-6-nak nevezett európai uniós irányelvnek is. Mint erre lassan egyre többen ráeszmélnek,

2020 júliusától adótanácsadók és az általuk javasolt struktúrákban eljáró egyéb közreműködők (ideértve a könyvelőket, könyvvizsgálókat és bankokat is) kötelesek lesznek az általuk javasolt vagy megvalósított, agresszívnek minősülő adóstruktúrákat az adóhatóságnak bejelenteni.

Ez egy kissé abszurd helyzetet teremt, hiszen miközben az adótanácsadó egy adókímélő megoldást próbál eladni az ügyfelének, erről – az ügyfél nevével együtt – egyidejűleg tájékoztatnia kell az adóhatóságot is.

A bejelentésre kötelezett tanácsadók, bankok és más szolgáltatók lassan ébredeznek a kábulatból, és próbálnak felkészülni a hatálybalépés jövő évi időpontjáig. És ezzel semmi baj nem is lenne… ha a jogszabálynak nem lenne visszaható hatálya. Márpedig a helyzet az, hogy

az első jelentéstételi kötelezettségnek – 2020 júliusában – nem csupán az akkor megvalósított struktúrákra kell kiterjednie, hanem visszamenőleg a 2018. július 25. óta megalkotott ötletekre is.

Azaz például azokra is, amelyeket éppen a mai nap talál ki az adótanácsadó az ügyfele számára.

Ennek ellenére

alig van olyan tanácsadó a piacon, aki a várható bejelentési kötelezettségre felhívná az ügyfele figyelmét.

Ezt a témát a hallgatás mély homálya fedi. Márpedig ez kacifántos helyzetekhez fog vezetni jövő júliusban. Lelki szemeimmel látom a beszélgetéseket a tanácsadók és ügyfeleik között:

Emlékszel, két évvel ezelőtt tanácsoltam neked valami tuti jó struktúrát. Na, csak szólni akartam, hogy azt holnap el fogom küldeni az adóhatóságnak.

Értelemszerűen egy ilyen beszélgetés alaposan alá fogja ásni a tanácsadó és ügyfele közötti bizalmi kapcsolatot. De nem jár jobban az a tanácsadó sem, aki most elsőként áll ki a gátra, és vallja be ügyfelének: ő bizony csak úgy tud tanácsot adni, hogy azt jövő júliusban egyszersmind az adóhatóság orra alá dugja. Egy olyan környezetben, ahol ezzel a veszéllyel semelyik másik versenytársa nem kezd el riogatni, az ügyfél könnyen elbizonytalanodik, hogy kinek is higgyen.

Nehezíti a prudensen eljárni szándékozó tanácsadó helyzetét az is, hogy mind az irányelv, mind az azt implementáló magyar jogszabály szóhasználata sokszor homályos. Ezáltal egy adótervezési ötletről nehezen lehet egyértelműen megmondani, hogy az a bejelentési kötelezettség alá esik, avagy sem. Aki először vállalja fel annak a nehéz terhét, hogy ő hordozza végig a véres kardot a piacon, annak egyszersmind abban is egyedül kell állást foglalnia, hogy egyes struktúrák esetében melyik irányba billen a mérleg nyelve. Ez pedig nem más, mint ugrás a mély sötétségbe.

Egy ilyen helyzetben az adótanácsadói szakma felelőssége lenne, hogy ne tettesse magát vaknak és süketnek, és ne tegyen úgy, mintha a bejelentési kötelezettség nem létezne.

Ezzel ugyanis mind az ügyfeleknek, mind pedig a szakma egyébként prudensen működni akaró képviselőinek is kárt okoz. Ideje lenne felnőtt módjára viselkedni, a kérdéses pontokat megvitatni, egységes álláspontot kialakítani, és az ügyfeleket tisztességesen és konzisztensen tájékoztatni. Ellenkező esetben a homályból jövő júliusban kilépve nagyon vakító napfénnyel kell mindenkinek szembenéznie.