A pénzügyi stabilitást érő klímafenyegetések nemcsak a természeti katasztrófákból, hanem az energiaforrások terén bekövetkező átállásból is származhatnak. Vélemény.
2020.02.26., szerda 18:20
Fotó: Sputnik
Egy 2015-ös beszédében Mark Carney, az angol jegybank éppen most távozó kormányzója vitát indított arról, hogy a monetáris politika döntéshozóinak túl kell-e tekinteniük az üzleti és hitelciklusok horizontján annak érdekében, hogy biztosítani tudják a pénzügyi stabilitást a klímaváltozás okozta kockázatok közepette is. Nemrégiben az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Christine Lagarde közölte: azt szeretné, ha az EKB a hagyományos, árstabilitásra vonatkozó feladatkörén kívül szerepet vállalna a klímaváltozás elleni küzdelemben is.
A pénzügyi stabilitást érő klímafenyegetések, amelyektől a jegybankárok tartanak, nemcsak az egyre gyakoribb és súlyosabb természeti katasztrófákból, hanem az energiaforrások terén bekövetkező – a fosszilis energiahordozókról történő – átállásból is származhatnak.
Ez az átalakulás az olaj-, a földgáz- és a szénkészleteket elértéktelenedett eszközökké teszi, és ez veszélyeztetni fogja a fosszilis energiahordozóknak kitett vállalatok, biztosítók és más pénzügyi intézmények pénzügyi egészségét.
A fejlett gazdaságok – mint az Egyesült Királyság vagy az EU tagállamai – teljes kitettsége a fosszilis energiahordozókkal kapcsolatban viszonylag kicsinek tűnik. Mindamellett nem szabad alábecsülnünk az elértéktelenedett eszközök okozta rendszerszintű kockázatokat: a 2008-as globális pénzügyi válságot a viszonylag kicsi amerikai subprime jelzálogpiacon bekövetkezett fejlemények váltották ki. Persze a fosszilis energiahordozókat exportáló országok számára az elértéktelenedett eszközök kockázata kétségkívül nagyobb.
Az olajárak 2014 júniusában elkezdődött összeomlása arra mutat erőteljes példát, hogy a fosszilis energiahordozóktól való túlzott függés milyen kockázatokkal járhat.
Fotó: AFP
Mostanáig jórészt a fiskális politika szerepére fókuszált az arra irányuló vizsgálódás, hogy milyen makrogazdasági intézkedések a megfelelők a fosszilis energiahordozókat exportáló országok számára.
A monetáris politika horizontja hagyományosan a gazdasági ciklusokra jellemző kettő-hat évre korlátozódik. A fosszilis energiahordozók terén megfigyelhető, magas szintű vagyonkoncentráció, a fiskális és monetáris politikák közötti erős kiegészítő kapcsolat és a fosszilis energiát hordozó eszközök új kockázatainak megjelenése miatt a jegybankoknak túl kell tekinteniük a gazdasági ciklusokon.
Különösképpen arra kell figyelniük, hogy az elértéktelenedett fosszilis energiát hordozó eszközök milyen súlyos, hosszú távú kockázatokat hordoznak. Például
globális szinten csupán további 300-400 gigatonna szén-dioxid bocsátható ki a légkörbe, ha azt akarjuk, hogy az átlagos globális hőmérséklet emelkedése ne haladja meg a két Celsius-fokot az iparosodás előtti szinthez képest.
Ezt a mértéket a nagyobb, magántulajdonban lévő olaj- és földgáztermelők tartalékai háromszorosan haladják meg a fosszilis energiahordozókból. A globális felmelegedés mértékének két Celsius-fok alatt tartásához arra van szükség, hogy a globális kőolajtartalékok egyharmada, a földgázkészletek fele, valamint a szénkészletek 80 százaléka örökké a föld alatt maradjon.
Mindeközben a Közel-Keleten a fosszilis energiahordozókból háromszor nagyobbak a tartalékok annál a szintnél, amelyet a globális klímavállalások szerint kellene kitermelni. Emiatt a térség 260 milliárd hordó olaját már nem lehet elégetni. Ezen kiaknázatlan készleteken kívül a fosszilis energiahordozók kitermelésére, szállítására és finomítására fordított befektetések is elértéktelenedhetnek.
Bár a fosszilis energiahordozót exportáló országok közül már sok felismerte a gazdasága diverzifikálásának szükségességét, eddig igen kevés állam járt e téren sikerrel.
A globális energiapiacon végigsöprő szabályozási és technológiai változások még sürgetőbbé teszik ezt az átalakulást. Ezért a jegybankoknak a hozamgörbe hosszú végére kellene fókuszálniuk, hogy elősegítsék a hosszú távú befektetéseket és a gazdasági diverzifikációt.
A jegybankoknak az elértéktelenedett eszközök kockázataira adott válaszai befolyásolhatják, hogy a fosszilis energiahordozókat exportáló országok milyen befektetéseket hajtanak végre. Sok olajexportőr hatalmas értékű pénzügyi eszközöket halmozott fel. Ezeknek a stratégiai allokálása óriási fontosságú, mivel növekvő kockázatok övezik a vagyonok fő forrását. A gazdasági ciklusok horizontján túl tekintve a jegybankok lényeges szerepet játszhatnak annak elősegítésében, hogy ezek az országok befektetéseket hajtsanak végre nem fosszilis eszközökbe.
A klímaváltozás kihívásaival szembesülve a monetáris politikára fókuszálás gyakran nagyon rövid távúnak tűnik. A jegybankoknak ezért meg kell változtatniuk ezt a horizontot, és döntő lépésekre van szükség a fosszilis energiaforrásokkal kapcsolatos kockázatok kezelésére.
Reflektálniuk kell az elértéktelenedett készletek és tőke veszélyeire, és felhívni rá a figyelmet. Továbbá támogatniuk kell a szükséges strukturális intézkedések elfogadását és – megfelelő kamatpolitika vitele mellett – az olyan pénzügyi politikát, amely bátorítja a gazdasági diverzifikációt és a változásokat a stratégiai eszközök allokálásában.
Mindez elengedhetetlen a klímaváltozás elleni küzdelemhez és eközben a globális pénzügyi stabilitás fenntartásához.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
