Nemcsak a GDP-t, a humán vagyont is növelni kellene

Magyarországon az ország működésének eredményességét a politikusok – és általában a közbeszéd is – a GDP negyedévenkénti, illetve évenkénti növekedésével mérik. Minél nagyobb a növekedési ütem, annál inkább megnyugszik mindenki, hiszen a GDP alakulása szerint jó úton járunk.

Ha pedig jó úton járunk, akkor miért változtassunk?

Erre biztat a magyar közmondás is: Járt utat járatlanért el ne hagyj! A környezetünkben zajló gyors és kiszámíthatatlan változások azonban arra figyelmeztetnek, hogy a járt úton való továbbhaladás akár szakadékba is vezethet, mivel az út előttünk kanyargós, kiszámíthatatlan.

A kanyarokat pedig be kell venni! Erre figyelmeztetnek az egymás után megjelenő nemzetközi versenyképességi elemzések is.

Egyre javuló GDP-adataink ellenére nem tudunk javítani helyezésünkön.

Az IMD 2020. évi versenyképességi listáján a 63 vizsgált ország között 2019-ről 2020-ra a 47. helyen maradtunk. Az Európai Unió digitális gazdaság és társadalom indexe (DESI) szerinti sorrendben az EU 28 országa között a 21. helyen vagyunk.

Az EU frissen megjelent innovációs teljesítménytábláján (EU Innovation Scoreboard 2020) a 22. hely a miénk, ami egyhelynyi javulásnak látszik a 2019. évi 23. helyhez képest, de valójában nem az, csupán ebben a rangsorban már nem szerepel Nagy-Britannia, így a lista vége felé lévő országok eggyel előbbre léptek.

Mindhárom elemzés azt bizonyítja:

annak ellenére, hogy a GDP növekedése, valamint egyik fő komponense, a beruházások GDP-arányos bővülése tekintetében jó helyezéseket érünk el, a további mutatókat is számításba vevő általános pozícióink messze elmaradnak a GDP-vel mért gazdasági teljesítménytől.

Az ellentmondás okait érdemes kikutatni ahhoz, hogy esélyünk legyen az általános pozícióink javítására is. Ehhez segítséget adhat a szintén frissen megjelent EU-s fenntartható fejlődési tanulmány (Sustainable development in the European Union 2020).

Ez a tanulmány nem tartalmaz rangsort, hanem az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak elérésében elért eredmények alapján vizsgálja az egyes országok teljesítményét. Érdemes megnézni helyezésünket néhány mutatóra a V4-ek között és Ausztriához mérve.

Nyilvánvaló a nagy szakadék a két gazdasági mutató és a nyolc humán mutató szerinti helyezésünk között a gyakran célpontként megjelölt Ausztriához képest – de a legtöbb mutatóra a V4-ek között is nálunk a legnagyobb az eltérés. Mire figyelmeztet ez?

Először is arra, hogy ne feledjük:

a mai humán mutatók meghatározzák a jövő gazdasági eredményeit. Nem lehet tartósan sikeres gazdaságot működtetni ott, ahol a foglalkoztatottakat rossz egészségi állapot, korai halálozás, avuló ismeretanyag jellemzi.

A jövő sikeres gazdasága csak innovatív és tudásalapú lehet. Ehhez viszont nagy tudású, innovatív, állandóan tanuló és egészséges lakosságra van szükség. A múlt eredményeire építő GDP-mutató viszont a humán vagyon állapotát nem méri. Sőt, a GDP-vel mért eredményesség félrevezető lehet, ami akár rossz gazdaságpolitikai döntésekhez is vezethet.

Hiszen nagyot lendíthetnek például a GDP-n – rövid távon – az olyan állami támogatással létrejövő beruházások, amelyek megtérülését sem az állam, sem a cégek nem mérik.

Arra is gondolnunk kell, hogy a GDP tartalmazza az országból a külföldi cégek által kivont profitot, ami bár a GDP-t növeli, de ez virtuális növekedés, hiszen nem használható költségvetési forrásként humán beruházásokra.

Az egészségjavító és tudásberuházások elmaradása viszont a jelenben nem csökkenti a GDP növekedését, igaz, hosszú távon már jelentős visszahúzó hatást fejthet ki rá. Milyen következtetést vonhatunk le az eddigiekből?

A nemzeti gazdaságpolitika célja csak a hosszú távon sikeres, harmonikusan fejlődő gazdaság és társadalom lehet. Ezért nem szabad csupán egy, a múltat tükröző és a valós eredményeket nem is pontosan megjelenítő mutató értékének növelését fő célnak kitűzni.

Szükség lenne arra is, hogy a hosszú távú eredmények letéteményesét, humán vagyonunk állapotát is folyamatosan mérjük, és javítására – ugyanúgy, mint a GDP növelésére – célokat fogalmazzunk meg, a költségvetésben pedig teremtsük meg a célok elérésének feltételeit. Erre egyébként ma már a nemzetközi kutatócsoportok is figyelmeztetnek.

Hiszen hiába vásárolnak a cégek új gépeket, technológiákat, ha nincs megfelelő tudásszintű és egészségi állapotú ember a működtetésükre.

Az innovációs pozíciónk javítása sem érhető el csupán újabb és újabb felülről indított kezdeményezésekkel, ha nincs meg alul, az emberek között, a cégeken belül a tudás, a képességek és a lelkesedés az újdonságok megteremtésére és bevezetésére, valamint az az értékrend, hogy a gazdaság és a társadalom jövőjét a nagy tudású, kreatív, vállalkozószellemű emberre kell alapozni.

Ennek a szemléletnek pedig meg kellene jelennie abban, hogy – a GDP-növekedési célok mellett – a humán vagyont jellemző egészségi és tudásmutatókra is célértékeket határozunk meg, amelyek eléréséért ugyanakkora erőfeszítéseket teszünk, mint a GDP-cél eléréséért.

Úgy is fogalmazhatnánk, hogy csak olyan GDP-növelő gazdaságpolitikát szabad folytatni, amely egyben a humán vagyon növelését is biztosítja. Hiszen korunk kiszámíthatatlan változásai közepette a harmonikus gazdasági és társadalmi előrelépés feltétele – ugyanúgy, mint Klebelsberg Kuno idején – ismét az alkotó ember. Vagy ahogy a gróf fogalmazott: „...nagyszabású alkotási vágyra van ma a magyar nemzetnek szüksége.” (Pesti Napló, 1928. október 28.)