Az innováció demokratizálása

Az innováció az a motor, amely hajtja a mostani gazdaságokat. Az életszínvonalat a termelékenység növekedése határozza meg, ez viszont az olyan új technológiák bevezetésétől és elterjedésétől függ, amelyek lehetővé teszik, hogy még több különféle terméket és szolgáltatást lehessen előállítani egyre kevesebb természeti erőforrásból.

A politikusok és a közvélemény jórészt tudatában van az innováció fontosságának. Ám kevéssé veszik észre, hogy az innovációs agenda mekkora hányadát foglalják el olyan befektetők és cégek szűk csoportjai, amelyeknek az értékei és érdekei nem szükségszerűen tükrözik a társadalom igényeit.

Napjaink fejlett gazdaságaiban a magáncégek végzik a kutatás-fejlesztési tevékenységek nagy részét, az üzleti szektor teljes kutatás-fejlesztésre szánt költségén belüli arány a szingapúri 60 százaléktól a dél-koreai 78 százalékig terjed.

Az Egyesült Államok 72 százalékos értéke a felső küszöböt közelíti.

A fontos társadalmi, jogi és oktatási infrastruktúrát azonban az állami szektor biztosítja a kutatás-fejlesztési magántevékenységekhez.

A magánszektorban megvalósuló innovációk erősen függnek az alaptudományok és a kutatóközpontok finanszírozásától, és az állami forrásokból támogatott egyetemek által képzett tehetségekre támaszkodnak. Az állam monopoljogokat biztosít az innovátoroknak a szabadalmi rendszeren keresztül, és az adókedvezmények és egyéb intézkedések révén nagymértékben támogatja a magánszektor kutatás-fejlesztési tevékenységét.

A társadalmaknak nemcsak azzal kell törődniük, hogy mekkora mértékű az innovációs tevékenység, hanem azzal is, hogy milyen új típusú innovációkat fejlesztenek ki. Azt kellene biztosítanunk, hogy olyan technológiákba fektessünk, amelyek biztonságosak, környezetbarátak, erősítik és nem pusztán helyettesítik az emberi munkaerőt, valamint megfelelnek a demokratikus értékeknek és az emberi jogoknak.

A technológiai változások iránya nem fix, és nincs determinálva kívülről, a társadalmi és gazdasági rendszer felől, hanem az ösztönzők, értékek és a források feletti befolyás eloszlása alakítja.

Annak ellenére, hogy az állam nagy szerepet játszik az innováció támogatásában, a kormányok jellemzően látványosan kevés figyelmet szentelnek a magánszektorban zajló technológiai változások irányának.

A magáncégek prioritásai gyakran úgy hatnak a kormányokra, hogy azok keveset invesztálnak olyan technológiákba, amelyek jelentős, hosszú távú haszonnal járnak, például csökkentik a klímaváltozást.

Emellett a kormányok nem szentelnek elégséges figyelmet a digitális innovációk emberi jogi és adatvédelmi kérdéseinek. Példa erre, hogy a gyógyszercégek a fejlett országokban előforduló ritka betegségekre kifejlesztett, magasan árazott gyógyszerek utáni profitra összpontosítanak, ahelyett, hogy a szegény országokban milliónyi embert sújtó trópusi betegségek elleni vakcinákkal foglalkoznának.

A cégek jellemzően túl sokat invesztálnak az automatizálásba annak érdekében, hogy növeljék a profitot a munkavállalók kárára. Ahogy azt két közgazdász, Daron Acemoglu és Pascual Restrepo megírta, ez olyan „közepes technológiákat” hoz létre, amelyek kevés termelékenységi hasznot eredményeznek, miközben a munkavállalók rosszabbul járnak.

Az automatizálás iránti elterjedt vonzalom tévútra vezetheti a legokosabb innovátorokat is. 2016-ban Elon Musk bejelentette, hogy a Tesla Model 3 egy új, teljesen automatizált gyárban készül majd.

Két évvel később a terv megbukott, az új gyár hiányosságai egyértelművé tették, hogy a gyártás tényleges mértéke elmarad a cég céljaitól. Musk kénytelen volt egy új gyártósort felállítani, sok emberi munkaerővel.

Az emberi munkaerőt alábecsülik

– ismerte el a Twitteren.

Az innovátorok prioritásait természetesen a saját kulturális és társadalmi közegük alakítja. Egy friss tanulmányban a Harvard Business School két professzora, Josh Lerner és Ramana Nanda számszerűsítette, hogy az értékeik és a prioritásaik mennyire távol lehetnek az átlagemberekétől.

Az Egyesült Államokban a kockázati tőke aránytalan szerepet játszik a startupok innovációinak finanszírozásában. A kockázatitőke-iparág igen koncentrált, a befektetők felső 5 százaléka fedi le a szektor forrásainak 50 százalékát.

Az iparág kétharmadát és a topcégek igazgatósági tagjainak több mint 90 százalékát három régió (San Francisco Bay Area, Greater New York, Greater Boston) fedi le. A top kockázatitőke-társaságok befolyása ezen is túlmutat, mivel gyakran más befektetők tekintetében is ők készítik elő a terepet.

A beruházásokról döntő személyek társadalmi és iskolázottsági háttere hasonlóan homogén.

Lerner és Nanda tanulmánya rámutatott arra, hogy a top kockázatitőke-társaságokban legalább egy igazgatósági tagsággal bíró partnerek háromnegyede olyan egyetemekre járt, mint a Caltech, az MIT vagy a Stanford. Csaknem a harmaduk pedig csak két egyetemről (Harvard, Stanford) került ki. Meglepő lenne, ha a döntéseiket nem befolyásolnák ezek a társadalmi hátterek.

Lerner és Nanda úgy látja, hogy a kockázatitőke-társaságok földrajzi koncentrációja hozzájárulhatott ahhoz, hogy az innovatív tevékenységek az Egyesült Államok más részein csekélyebb mértékűek.

Szerintük a más városokban lévő kockázatitőke-cégek teljesen más cégeket választhattak befektetési célra az adott helyi lokális gazdasági perspektívák alapján.

Az eltorzult prioritások az állami innovációs programok terén is kimutathatók. A legnagyobb high-tech innovációt támogató amerikai program a Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége (DARPA) égisze alatt fut, amely – ahogy a neve is jelzi –

a katonai alkalmazások irányába orientálódik.

Miközben sok DARPA-projektnek a polgári életben is alkalmazható hozadéka volt (nem utolsósorban az internetet és a GPS-t lehet megemlíteni), az ügynökség prioritásait egyértelműen a védelmi-katonai megfontolások alakítják.

A DARPA tisztaenergia-technológiai megfelelője, a Fejlett Kutatási Projektek Ügynöksége – Energia (ARPA-E) csupán a DARPA költségvetésének tizedével rendelkezik. Talán a legnagyobb hiba azonban az, hogy egyetlenegy kormánynak sincs olyan programja, amely kifejezetten a munkaerőbarát technológiák fejlesztését finanszírozná.

Ha a technológiai innováció célja a társadalom szolgálata, akkor az irányának tükröznie kell a társadalmi prioritásokat. A kormányok kikerülték a felelősségüket e téren, annak a szilárd meggyőződésnek az alapján, hogy nehéz a technológiai folyamatok irányait módosítani. Nem próbáltuk meg azonban eléggé a helyes irányba vinni a technológiai trendeket. Az innováció túl fontos ahhoz, hogy csak az innovátorokra hagyjuk.