Megingott a dollár pozíciója?

A dollár mostani gyengülése miatt olyan aggódó hangokat lehetett hallani, amelyek szerint a zöldhasú elveszítheti a globális tartalék valuta szerepét. Elvégre is, a Federal Reserve erőteljes monetáris lazításán túl – ami a világ fő valutájának további gyengítésével fenyeget – az arany ára és az inflációs várakozások is emelkednek.

A dollár bukására vonatkozó nézetek azonban jelentősen eltúlzottak. A zöldhasú mostani gyengeségét rövid távú ciklikus tényezők okozták. Hosszú távon a helyzet összetettebb:

a dollárnak vannak erősségei és gyengeségei, amelyek idővel aláaknázhatják vagy éppenséggel nem ássák alá globális szerepét.

A rövid távú negatív tényezők között a legfontosabbnak a Fed ultralaza monetáris politikáját nevezhetjük. Azzal, hogy az Egyesült Államok monetizálja az egyre nagyobb költségvetési hiányát, a Fed megközelítése alkalmazkodóbbnak tűnik, mint a legtöbb nagyobb jegybank politikája.

A dollár kockázatvállalási időszakokban jellem­zően gyengül, kockázatkerülő periódusokban pedig erősödik. Ez az oka annak, hogy a koronavírus-járvány miat­ti februári–márciusi pánik idején az árfolyama tetőzött, majd áprilistól kezdve gyengült, ahogy a piaci hangulat erősödött.

Továbbá a Fed más jegybankokkal kötött devizacsere-megállapodásai enyhítették a dollárillikviditást, amely a válság folyamán korábban emelte az árfolyamot. Most a globális dolláráradat lefelé mutató nyomást helyezett a zöldhasúra.

Néhány fejlett ország (Európában és másutt) és néhány feltörekvő piaci gazdaság (mint Kína és más ázsiai országok) sokkal jobban teljesítettek a koronavírus-járvány megfékezésében, mint az Egyesült Államok, s ennek következtében ezek a gazdaságok ellenállóbbnak bizonyulhatnak a válsággal szemben. Az amerikai közegészségügyi rendszer hiá­nyosságai és az ezekhez kapcsolódó gazdasági sérülékenység tovább fokozta a dollár gyengélkedését.

Érdemes figyelembe venni, hogy a járvány előtt a dollár nominális és reálértéke több mint 30 százalékkal erősödött 2011 óta.

Az egyre nagyobb külső amerikai hiány következtében, illetve amiatt, hogy a kamatok nem elég magasak a tőkebeáramlás finanszírozására, a dollár leértékelődése szükségszerű volt ahhoz, hogy helyreálljon az amerikai kereskedelmi versenyképesség. Továbbá az USA protekcionizmus felé fordulása azt jelzi, hogy az Egyesült Államok preferálja a gyengébb dollárt a külső versenyképesség helyreállítása érdekében.

A dollár ismét erősödhet még rövid távon is, ha – ahogy azt a legfrissebb globális növekedési adatok mu­tatják – a V alakú kilábalás egy erőtlen U alakú fellendüléssé alakul át (nem beszélve a W alakú válságról), s ha az első hullámot nem sikerül kontroll alatt tartani, a második hullám pedig elfojtja a kilábalást, mielőtt hatékony vakcinát fejlesztenének ki a koronavírus ellen.

Közép- és hosszú távon számos tényező tarthatja fenn a zöldhasú globális dominanciáját. A dollár tovább­ra is hasznot húz majd a rugalmas árfolyamrend­szerekből, a korlátozott szintű tőkekorlátozásokból és a nagy, likvid kötvénypiacokból. Még fontosabb, hogy egyetlen olyan alternatív valuta sincs, amely szerte a világban elszámolási, fizetési és stabil értékőrző eszköz lehetne.

A járvány okozta gondok ellenére a 2 százalék körüli potenciális éves amerikai növekedési ráta magasabb, mint a legtöbb fejlett gazdaság mutatója, ahol ez az érték az 1 százalékot közelíti. Az amerikai gazdaság szintén dinamikus és versenyképes maradt sok vezető iparágban, például a technológia, a biotechnológia, a gyógyszeripar, az egészségipar és a fejlett pénzügyi szolgáltatások terén, amelyek mindegyike vonzani fogja a külföldi tőkét.

Bármely országnak, amely az Egyesült Államok pozíciójára vágyik, fel kellene tennie magának azt a kérdést, hogy valóban akar-e erős valutát és a hozzá kapcsolódó nagy folyófizetésimérleg-hiányt, amely a biztonságos menedéknek számító eszközök (állampapírok) iránti globális kereslet fedezésével jár együtt.

Ez a szcenárió nem tűnik vonzónak Európa, Japán vagy Kína számára, ahol az erős export a gazdasági növekedés központi elemét teszi ki. A jelenlegi körülmények között az Egyesült Államok várhatóan megőrzi a „túlzott privilégiumát” a biztonságos hosszú távú adósság kibocsátójaként (amelynek állampapírjait a magán- és állami befektetők is a portfóliójukban akarják tudni).

A kérdés az, hogy milyen tényezők áshatják alá idővel a dollár globális pozícióját. Először is, ha az USA továbbra is monetizálja a nagy költségvetési hiányát, amivel a jelentős külső hiányt fűti, az inflációs hullám lényegében leértékelheti a dollárt, és gyengítheti a vonzerejét tartalék valutaként. A mostani amerikai gazdaságpolitika ismeretében ez növekvő kockázatot hordoz.

A másik kockázat az amerikai geopolitikai hegemónia elvesztése. Az amerikai geopolitikai szerep ugyanis az egyik fő oka annak, hogy miért használja olyan sok ország elsősorban a dollárt. Semmi új nincs abban, hogy a hegemón hatalom valutája a globális tartalék valuta. Ez volt a helyzet Spanyolországgal a 16. században, Hollandiával a 17. században, Franciaországgal a 18. században és Nagy-Britanniával a 19. században. Ha a következő évtizedek elhozzák azt a korszakot, amelyet sokan már kínai évszázadnak neveznek, akkor a dollár háttérbe szorulhat, ahogy a jüan egyre nagyobb teret nyer.

A dollár fegyverként való bevetése a kereskedelmi, pénzügyi és technológiai szankciókon keresztül felgyorsíthatja ezt az átalakulást. Még ha új amerikai elnököt választanak is novemberben, ez a fajta politika valószínűleg folytatódik, mivel az USA és Kína közötti hidegháború hosszú távú trendnek tekinthető, ráadásul az Egyesült Államok stratégiai riválisai (Kína és Oroszország) és szövetségei már elkezdték a diverzifikálást a dolláreszközeikről, amelyeket szankcionálni vagy lefoglalni lehet.

Ezzel egy időben elmondható az is, hogy Kína rugalmasabbá teszi saját árfolyamrendszerét, fokozatosan lazítja a tőkekorlátozásokat, és egy nagyobb adósságpiacot hoz létre.

Egyre több kereskedelmi és befektetési partnert győz meg a jüan elszámolási, fizetési vagy értékőrző eszközként való használatáról, beleértve a tartalékvaluta-szerepet is.

Egy alternatív rendszert hoz létre a nyugati vezetésű Nemzetközi Bankközi Pénzügyi Telekommunikációs Társaság (SWIFT) rendszerével szemben, és dolgozik a digitális jüanon is, amelyet lényegében nemzetközivé lehetne tenni. Emellett a saját technológiai óriáscégei hatalmas e-kereskedelmi és digitális fizetési platformokat (Alipay és WeChat Pay) hoznak létre, amelyeket más országok is adaptálni tudnak a saját hazai valutájukban.

Egyszóval, a dollár – miközben pozíciója erős – jelentős kihívásokkal néz szembe a következő években és évtizedekben. Való igaz, hogy sem a kínai gazdasági rendszer (államkapitalizmus pénzügyi kontrollal), sem annak technokrata autoriter politikai rezsimje nem számít nagy vonzerőnek Nyugaton.

A kínai modell azonban már egész vonzóvá vált sok feltörekvő piaci gazdaság és kevésbé demokratikus ország számára. Idővel, ahogy a kínai gazdasági, pénzügyi, technológiai és geopolitikai hatalom egyre nagyobb lesz, valutája a világ sok részében utat törhet magának.

Copyright: Project Syndicate, 2020

www.project-syndicate.org