Magasugrás vagy mélyrepülés

Magyarországon számos siker­sportnak örvendhetünk: a labdarúgó-válogatott és a Fradi legutóbbi sikerei minden magyar szá­má­ra szívet melengetők és reménytel­jesek, de tömegek követik bravúros ké­zi­labdásainkat, vízilabdázóinkat, úszóinkat is, hogy csak néhányat említ­sek hazánk legkedveltebb sportágai kö­zül. Azokra a kiváló sportolóinkra, akik az egész életüket a professzionális sportnak szentelték országunkat képviselve a nagyvilágban, igazán büszkék lehetünk.

Mindez némileg elvonja figyelmünket a koronavírus hatásairól, amelyek a zárt nézőterek, a lebetegedett sportolók és a bevételek csökkenése miatt a hazai sport számára is óriási kihívást jelentenek. De mi történik most a sportolóinkkal, akik lehet, hogy a tokiói olimpia elmaradása miatt kényszerülnek lemondani életük megmérettetéséről? Vajon hány sportoló karrierje ért véget idő előtt az idén? Az egyébként is komoly fizikai és lelki megterheléssel járó élsport befejezése a járvány miatt még komplikáltabbá és nehezebbé teszi a helyzetet. Számos olyan esetről hallani, amikor a sportoló nehezen tudja feldolgozni, hogy felhagy a professzionális versenyzéssel, ennek következtében anyagi gondokkal, de akár mentális zavarokkal szemben is kénytelen felvenni a kesztyűt.

Mihez kezdhet egy atléta, miután visszavonul és véget vet profi karrierjének? Edzővé avanzsál, vagy egy egyesület vezetői pozíciójában egyengeti tovább a fiatal feltörekvő tehetségek pályáját? Netán valami teljesen máshoz kezd, és vállalkozást indít? Bármelyik irány elképzelhető, de valljuk be, akadnak olyan esetek, amikor a sportoló élete a visszavonulás után vakvágányra fut, teljes kilátástalanságba fordul.

Bár a mindennapokban számos jó példával is találkozhatunk, amikor a sportoló tudatosan és hosszú távra építi az életét – a „régmúltból” a vívók és a vízilabdázok egyetemi végzettségére, a „fiatalabb” múltból a Darnyi Tamás Úszóiskolára bátran hivatkozhatunk –, de ez messze nem általános. A 60-as, 70-es évek kiemelkedő labdarúgói számára az engedélyezett gebin vagy butik volt a következő létforma, a rendszerváltás óta pedig már a vállalkozási formák széles tárháza áll az újdonsült tulajdonosok rendelkezésére. Pedig ez utóbbi (is) nehéz műfaj, és bár a jó sportoló emberi erényei segíthetik a helytállást, nem minden esetben kerülhető el a bukás, amelyet egzisztenciális lecsúszás követhet. Aki pedig a harmincas éveiben indul el ezen az úton, annak különösen nehéz lehet az élete.

Fontos felelősség, hogy ne hagyjuk az ország hírnevét öregbítő sportolók kezét elengedni, hanem éppen ellenkezőleg, adjunk vissza abból, amit ők tettek hozzá a nemzet értékeihez. Segítsünk lehetőségeket találni, hozzunk létre egyesületeket, alapítványokat, cégeket, amelyeknek legfontosabb feladata az élsportot abbahagyók támogatása lenne, hogy sikeresen beilleszkedhessenek a civil életbe. Szintén érdemes lenne egy olyan programot kidolgozni, amely hatékonyan hozzájárulhatna a sportolók aktív pályafutása utáni jövőkép kialakításához anyagi, pszichológiai és tanácsadói segítséggel. Számukra szükséges az új perspektíva és az új célok fókuszba helyezése, hogy a sportsikerek után is megtalálják helyüket a világban. A megfelelő felkészítés, az időben megkezdett edukáció szintén elengedhetetlen ahhoz, hogy a versenyzők már a karrierjük befejezése előtt tudják, mihez akarnak majd kezdeni. Rátalálni az új identitásra nem egyszerű, ugyanakkor fontos lépés ahhoz, hogy egykor neves sportolóink kiélvezhessék a felhőtlen mindennapokat.

Két évtizede egy Európában egyedülálló kezdeményezés valósult meg, amikor létrejött egy sportcélú támogatási hitelprogram Magyarországon. Bár a konstrukció csak pár évig tartott, ez idő alatt számos sporttal kapcsolatos vállalkozás létesült, sőt a hitelek is megtérültek – ehhez kellett az is, hogy a vállalkozást indítók támogatást kapjanak a szükséges információk, képzések és tanácsadás biztosításával. Egy ehhez hasonló, esetleg kibővített program képes lehet az elkövetkező nehéz hónapokban jövőképet adni azoknak a sportolóinknak, akik már ma is vállalkoznak, vagy így képzelik el jövőjüket. Támogassuk a jövőépítését azoknak, akikre ma büszkék vagyunk, hogy ezzel magunkat is megbecsülhessük!